Közhelyek után költő kérdések, jól kezdődik igaz? Most pedig hogy fokozzam a hangulatot, egy idevágó idézettel folytatom:
Ha te máshogy ismered, vagy szerinted más (is) mondta, akkor írd meg kommentmben. A lényeg, mint, ahogy az esetek többségében, jelen esetben sem az, hogy kimondta, sokkal inkább a mondanivaló. Amit mivel úriember evidenciát nem magyaráz, én nem is ragoznék tovább, hisz nem egy többszörösen összetett mondatról van szó (mint ez), aminek az értelmezése komolyabb kihívás elé állítaná a kedves olvasót. Persze a kötelező emlékezésnek, illetve doktrínáknak is megvannak az előnyei és hátrányai. Kézenfekvő példaként, a már a blogon is boncolgatott második világháborús rémtetteket felhozni, melyekről rendszeresen megemlékezünk, mesélünk a felnövekvő generációknak, nehogy azok újra megismétlődjenek.
Ennek ellenére manapság mégis, más, egyébként hasonlóan szomorú és véres esetekben, mintha ennek az egyébként teljesen logikus magatartásnak az ignorálása lenne a többségi társadalom által elvárt viselkedés. Ez önmagában persze még kevés lenne ahhoz, hogy ismét billentyűzetet ragadjak, és újból jól megmondjam, hisz a hétköznapi emberi butaság már rég nem üti meg az ingerküszöbömet.
De szerencsére van egy csavar a történetben. Történt, illetve történik ugyanis, hogy nem egy szélsőséges erőszakszervezet, vagy egy gonosz diktátor akarja kitörölni a múltat azon szándéktól feltüzelve, hogy aztán ismét hasonló gonoszságokat követhessen el. Nem! Illetve a hivatalos verzió szerint nem erről van szó. Épp ellenkezőleg! A magukat liberálisnak valló, New Age maszlagot majszoló bárgyú hippik teszik, illetve követelik mindezt a politikai korrektség zászlaja alatt. Magam inkább az őszinteség és az egyenes beszéd híve vagyok, így ezernyi példát tudnék felhozni arra, hogy miképp teszi tönkre társadalmunkat korunk sajátos Újbeszélje, viszont igyekszem szűkre szabni a karakterek számát, ezért csak egy konkrét példát ragadnék ki!
Bizonyára hallottatok már róla, vagy magatok is szembesültetek vele –feltéve, hogy még nem fejeződött be az agymosásotok, és nem veszitek teljesen normálisnak–, hogy a politikai korrektség jegyében milyen eszement dolgok történtek a nyugati világ szórakoztatónak álcázott gondolatgyárában, Hollywood-ban. A jelenség nem új keletű. Azon már rég túl vagyunk, hogy utcai drogárusítással főállásban foglalkozó nig khm színesbőrűeket látnának a vásznon. Mára nem csak, hogy hogy a főhős legjobb haverja, de gyakran maga a főhős is színesbőrű. Amivel természetesen nem is lenne semmi baj, hisz a színészt nem a bőrszíne, hanem a színészi teljesítménye határozza meg. Meg persze nyilván a stúdiók anyagi megfontoltságból is választanak színészeket, attól függően, hogy milyen, lehetőleg minél szélesebb társadalmi rétegeknek kínálják fogyasztásra a filmet. Persze a történelmi hűséget azért illene szem előtt tartani, de erről majd később.
Igyekszem nem csapongani, és a témánál maradni, itt viszont meg kell jegyezzek egy másik, szorosan kapcsolódó, szintén gyomorforgatóan képmutató píszí agymenést. Miért kell mindig, minden leírásban, vagy kritikában külön megjegyezni, hogy az adott szereplő színesbőrű? Legutóbb például az „új”James Bond kapcsán. Látom magam is! Sőt, elég nehéz lenne nem észrevenni! Minden adandó alkalommal csak azért is megjegyezni nem rasszizmus? Még ha a „költő” hősies kinyilatkoztatásként is éli meg, nem pont ő különbözteti meg az adott színészt ezáltal a bőrszíne alapján? Ez nem rasszizmus? Ha politikailag nem korrekt egymást bőrszín alapján megkülönböztetni, akkor az én olvasatomban a megkülönbőztetésen van a hangsúly és nem annak előjelén. A színész az színész, és pont.
Az újabb költői kérdés után engedjétek meg, hogy egy könnyed kanyarral ráforduljunk a fő témánkra, ami a már említett történelem hamisítás, illetve eltörlés, és ez ebből esetleges adódó problémák boncolgatása.
Nem is tettünk egyébként olyan nagy kitérőt az imént, hisz maradunk a színesbőrű színesek kérdésénél. Egyik kedvenc filmem még azokból az időkből származik, amikor az afroamerikai karakter még csak a főszereplő segédje volt, illetve lehetett. Nevezetesen az addig magányos hősként terroristákat aprító John McClane segítője. Nyilván kevés olyan van köztetek, aki ebből ne jött volna rá, de a gyengébbek kedvéért a Die Hard sorozatról van szó. Talán a harmadik részében történt, hogy John-nak valamilyen furfangos zsarolásból kifolyólag egy „Utalám a négereket” táblával a nyakában kellett meztelenül flangálnia a város fekete negyedében. A fő gonosz ezzel akarta egy kiadós verésnek kitenni, sőt, én simán kinézem ebből a Simonból, hogy igazából nége khm afroamerikaiakkal akarta megöletni McClane-t. Másokkal elvégezni a piszkos munkát az, mindig jó ötlet amúgy. Emlékszem jókat nevettünk, ahogy Bruce ruha nélkül nyakában ezzel a táblával fehér zoknival mászkált a képernyőn, arra várva, hogy valaki belekössön.
Korunk gyermekeinek viszont már nem szabad ilyenen nevetni. Sőt, kimondani és leírni sem lehet az „n” betűs szót. Olyannyira nem, hogy még a film egyébként erre, illetve az ebből adódó feszültségre épülő jelenetét is meg kellett hamisítani. Az új píszí jelenetben McClane százados már mindenkit utál, nem csak a négereket. Hisz soha nem volt néger gyűlölet Amerikában. Felejtsétek is el! Nem kezelték őket másodrangú állampolgárként. Sőt nem ritkán egyszerűen állatokként. Az igazság az, hogy már a 18-dik, 19-dik század vadnyugatának is megbecsült polgárai, esetenként tisztviselői voltak az afrikai telepesek. A manapság készülő filmek persze már nem esnek abba a hibába, amibe John McTiernan a Die Hard 3 rendezője esett. Ezeket a kortárs remekműveket már nem kell utólag megváltoztatni, átírni. Manapság már nem rabszolga az Afrikából Amerikába tévedt Django, hanem sheriff, vagy bíró. Azt sugallva, hogy a feketék mindig is megbecsült tagjai voltak az amerikai társadalomnak. Nem volt semmiféle rasszizmus, vagy ha volt is, azt csakis elszigetelt eset lehetett, és csak egy gonosz elmebeteg földesúrhoz köthető. Intézményesített rabszolgatartás és kereskedelem? Ugyan már! Az nem píszí! A történelem nem píszí. Eltöröljünk. Írunk újat!
A szeretet nevében követeljük az új történelmet!
Hogy ezzel annak valós veszélyét kockáztatjuk, hogy a régi meg fog ismétlődni? Nem számít! A fejlett nyugaton ilyen nem történhet meg. A mi vezetőink a hivatalos politikai nézetüktől függetlenül, mind egytől egyig úriemberek, akikben megbízunk. Ők soha senkit nem vernének rabláncra, vagy kényszerítenének egyéb modern módon rabszolgasorsra. Előbbiek természetesen nem a saját-, hanem a már említett képzeletbeli hippik gondolatai. Én sajnos nagyon is elképzelhetőnek tartom, de ez nyilván az én hibám, hogy éppen ez lenne a cél. Pont a politikai korrektség fog megágyazni a ránk váró jövő sötét tetteinek. Azzal, hogy álszent módon próbáljuk meg nem történté tenni civilizációnk hibáit, egy hazug, naivan képmutató társadalmat hozunk majd létre, ami majd csak az utolsó utáni pillanatban lesz képes ráeszmélni a szabadságát, illetve a puszta lététét fenyegető veszélyre.
