Talán mindannyian, akik a világháló ezen elhagyatott
blog-bugyrában megfordultok, ismertek, de legalább láttatok már „embirkát”.
Olyan emberi külsővel megáldott birka jellemet, aki önálló gondolatok és
értékrend híján kizárólag csak a csordája normáinak követésére képes. Nem akar,
nem mer kilógni a sorból. Arra törekszik, hogy a lehető legtökéletesebb módon
alkalmazkodjon az őt befogadó, illetve körülvevő csoport viselkedésmintájához.
Ez ad neki kényelmet és biztonságot. A csoport céljait és értékrendjét teljes
mértékben sajátjainak tekinti. Aki a csordának kedves, azt ő is szereti, akit
gyűlölni illik, azt ő sem kedveli. Tökéletes példa erre a mindenkori
pártkatona, aki igény szerint élteti a kijelölt hősöket, vagy épp üldözi a
koloncként elé dobott bűnbakot, csak azért mert a pártban az a szokás.
Maga az „embirka” kifejezést egyébként W.R. Andersontól
szokás eredeztetni, aki először az alábbi kontextusban használta egy 1945-ös
rádióműsorban:
„Az igazság egyszerűen az, hogy amint az államnak dolgozol,
bármit megtehetsz. Ebbe szinte mindent bele lehetne venni. Amint bekerültél, egyből
úgy tűnik, senki sem küldhet el. Az emberek, vagy, ahogy én hívom a „embirkák”
(sheeple) bármit eltűrnek.”
A fentiekben leírt jelenséget pedig tudományos körökben „társadalmi tanulás” címen
tanulmányozzák, többek között magyar kutatók is. Ilyenek például Erdei Gábor,
Kozma Tamás, Teperics Károly és Tőzsér Zoltán is. Kiknek közös munkája A
Társadalom Tanulás Mérése, melynek bevezetője segít részletesebb képet kapni
erről a jelenségről:
Értelmezzük
ezt a kifejezést, majd előzményeket, példákat keresünk a mérésére. Végül
bemutatjuk azokat a kezdeti eredményeket, amelyeket a társadalmi tanulás egy
román–magyar határon átnyúló felderítő vizsgálatában elértünk.
A társadalmi
tanulás, az életet átfogó tanulás, valamint a tanuló városok és régiók kifejezések mind a hazai, mind a nemzetközi
szakirodalomban meglehetősen tisztázatlanok. Részben K+F projektekben, részben
politikai dokumentumokban fogalmazódtak meg (legalább 1-1 hivatkozás kell), amelyek
ugyancsak elméleti modellekre és kutatási eredményekre támaszkodnak. Abban a
soorendben mutatjuk be ezen kifejezéseket, amely sorrendben megjelentek,
illetve visszavezetjük mindegyiket történeti és társadalmi kontextusaikra.
A társadalmi tanulás kifejezést
hazánkban leginkább Bandura (1977) munkásságához kötik, aki először fejtette ki
ezt a koncepciót. Az egyéni viselkedést a környezeti hatások és az egyéni
adottságok eredőjének tekintette, s a tanulást annak a közvetítőnek, amelynek
révén az egyéni viselkedés e két komponensből kialakul. A társadalmi
környezetből eredő tanulást mint modellkövetést írta le és három formáját
különböztette meg (verbális, megfigyelési és szimbolikus). Bandura ezzel új
alapokra helyezte – ismét megerősítette – a nevelésszociológia alapfogalmának
számító szocializáció szerepét a személyiség alakulásában (Kozma, 1999). A
társadalmi tanulásnak ezt a szociálpszichológiai megközelítését Bandura
munkásságát követően – főként a pszichológiai szakirodalomban – nálunk
általában szociális tanulásnak nevezik (Tóth, 2005).
Azonban a társadalmi tanulásnak más,
tágabb értelmezése is létezik, ami az egyén szocializációját a közösség
átalakulásával köti össze. Az 1960-as és az 1970-es évek szakirodalmában és
népszerűsítő irodalmában – különösen a szervezéstudományban – széles körben
elterjedt alkotóvezetés-elméletek egyik alapfogalma az olyan szervezet volt,
amely folyamatosan megújul azáltal, hogy tagjai egymástól és a külső
környezettől tanulni képesek. Magyarországon ez a megközelítés Pietrasinski
(1976) könyvével vált ismertté.
A
társadalmi tanulásnak a szervezetek, közösségek és társadalmak átalakulásában
betöltött kulcsszerepére a szervezetelméletek az 1960-es esztendőktől kezdődően
mutattak rá (a vietnami háborútól az európai diáklázadásokig terjedő időszakban
a társadalmi átalakulások számos teóriája jelent meg, szemben az előző
időszakok masszív rendszerszemléletű szervezetelméleteivel (vö. Etzioni, 1968; Tjaden,
1977). A társadalmi tanulásnak a társadalmi (közösségi, szervezeti) változásban
betöltött szerepe magyarul is olvasható Kozma (1985) összefoglalójában, melyben
a társadalmi tanulást a társadalmi változás szervezeti dinamikájával kapcsolta
össze.
Reed
és munkatársai (2010) társadalmi tanulás alatt az egyénekben végbemenő változásokat
értik, melyek, túllépve a személyiségen, kisugároznak annak környezetére is. Az
így értelmezett társadalmi tanulás – szociálpedagógiának is nevezik, ami
azonban nem tévesztendő össze a kifejezés német eredetijével – interakciókban
jön létre, azaz közösségi aktus. Ez az a tanulás, ami – az 1960-as és 1970-es
évek alkotó vezetés és tanuló szervezetek teóriáira épülve – változásokat hív
életre valamely társadalmi egységben, szervezetekben és területi-társadalmi
közösségekben egyaránt.
Bandura
(1977) – és elődei – szociális tanulás elméletétől a Reed és munkatársai (2010)
által kifejtett társadalompedagógiáig ívelő úton a közös gondolat egy
közösségi-társadalmi aktivitás, ami megújítja az egyéneket, s általuk
közösségeiket. A tanuló közösségek számos változatban megfogalmazott
elgondolásai alapozták meg az 1960-as évektől kezdve azokat az elméleteket,
amelyek a 2000-es évek elején mint tanuló város, tanuló régió jelentek meg."
Összefoglalva a „társadalmi tanulás” az a folyamat, melynek
során az egyén, különböző okokból kifolyólag átveszi az őt körölvevő társaság,
vagy társadalom szokásait. Ez maga a csordaszellem parasztauchan. Melynek nyilván
lehet pozitív és negatív aspektusa is, a körülmyényektől, illetve a kiváltott hatástól függően. A mellékelt videó segítsével most az utóbbiból fogunk
ízelítőt kapni.
Az bemutatott kísérlet ezt, az esetenként akár ijesztő
jelenséget igyekszik bemutatni. A kísérlet elsőszámú alanya, a távol keleti
leányzó, aki egy váróteremben várakozik többedmagával. A kísérlet célja pedig az,
hogy kiderítse, hogy a kísérlet alanya miképp veszi fel, a környezete, az
aktuális csordája szokását, annak különösebb megkérdőjelezése, vagy megértése
nélkül.
A kísérleti csoport szokása, hogy a teremben időnként
megszólaló sípszóra felállnak. Ezt a z egyszerű könnyen felvehető szokást, viselkedés mintát igyekszenek
átültetni a kísérlet alanyára is, úgy hogy a szavak meggyőző ereje helyett, kizárólag csak a "tömeg erejére" támaszkodnak.
Főhősünk nem csak, hogy alig három sípszó után felveszi a
szokást, de mikor a csordája magára hagyja, még akkor is megtartja azt. Sőt,
további kísérleti alanyokat is képes lesz a szokás megtartására rávenni. Kiderül továbbá,
hogy még az elsőre ellenálló ember is, idővel a tömeg és a gyakori ismétlések
hatására megtörik, és még ha az arcán látszik is, hogy nem ért egyet a szokás
követésével, mégis megteszi.
A kísérlet ismeretében és a fantáziánk szabadjára engedésével képzeljük el, hogy egyes emberek
azzal kísérleteznek, hogy az utca népe, vagy adott esetben egy tüntető tömeg
reakcióit manipulálják.
A 2006-os Kossuth téri tüntetések idején magam is figyelmes lettem hasonlóra,
mikor a tömegben egyidőben több, agresszióra uszító kétes alak is megjelent,
majd szisztematikusan elkezdték hergelni a tömeget, így manipulálva a reakciókat.
Ha pedig tüntetés, akkor nem szabad megfeledkeznünk a világforradalmat
szervező Anonymus Mozgalomról, aminek tagjai feltehetőleg egy manipulált
társadalmi tanulási folyamat áldozatai lehetnek. Talán ezért viselnek mind álarcot és
követik a képregény és a „központi” videók filozófiáját gondolkodás nélkül.
Könnyedén elképzelhető ugyanakkor, hogy a Tavistock Intézet is a jelenségben rejlő lehetőséget ismerte fel, mikor jó pénzért örjöngve sikítozó lányokkal vetette körül korának leghatásosabb psy-op fegyverét, a Beatles-t. Nem csoda, hogy egy idő után mindenki nedves bugyiban síkízott.
Ahogy a fenti példák és a kísérlet is mutatja, embirka bárkiből lehet, legyetek résen!