2013. január 6., vasárnap

Titkos

Mint "igazságkutató", különös helyet foglalnak el a szívemben a titkok. Talán nem okoz meglepetést, ha azt mondom, egyáltalán nem értek egyet a "titok intézményével". (Az azonos címen futó agymosókönyv mondanivalójával sem, de az egy más téma, arról talán majd később.) Azt viszont elfogadom, hogy létezhetnek olyan információk melyek időleges, tömegek elöli elhallgatása, a köz érdekét szolgálhatják. Az esetben, mikor a titoktartás motiválója a közérdek, nem is beszélnék visszaélésről. Arról abban az esetben lehet beszélni, ha valaki, vagy ha valamely érdekcsoport előnyszerzés, vagy saját érdekei, saját hatalmának megőrzése, vagy annak kiterjesztése céljából, visszatart közérdekű információkat, jobban mondva visszaél azokkal. Legjobb példa erre talán a monetáris politikában alkalmazott banktitok. Egy ország, egy közösség pénzügyei nyilvánvalóan közügyek, hisz a közösség egészének életére kihatnak az azzal kapcsolatos intézkedések. Persze már maga az is óriási probléma, hogy a háttérhatalom "ügyeskedésének" hála a monetáris felségjogok ma nem köz-, hanem magántulajdonban vannak. A bajt csak fokozza, hogy például a magyarországi helytartó szerv, a MNB mindenkori elnöke, saját hatáskörből akár 20 évre is titkosíthat bizonyos információkat és intézkedéseket. Ezzel is akadályozva a népet, hogy az, az egyébként is nehezen átlátható pénzügyi környezetben megalapozott, jó döntéseket hozzon. Így az még jobban kiszolgáltatottá válik a "hatalmasok" új világépítő cselszövéseinek. Jól látszik, hogy a titok ez esetben nem több, az elnyomás eszközénél.

Hasonlóan, ha nem jobban elítélendő a tudományos és technológiai fejlesztések, illetve kutatások eredményeinek eltitkolása. Kifejezetten akkor, ha ezen technológia a hadiparban (is) alkalmazandó. Bár természetesen minden kutatás és fejlesztés először a hadipar kezébe kerül, vagy közvetlen hozzájuk tartozik. Persze a mindenkori ellenség elől egyértelműen titkolni kell az ilyen jellegű találmányokat! Nem kell dandár tábornoknak lenni, hogy ezt belássuk! Kérdés csupán, hogy egy világszintű összeesküvés esetében, ami a titkos-, féltitkos társaságok és a jótékonykodás álcázó leple mögé bújt lovagrendek és páholyok tanulmányozása közben kirajzolódik, ki is konkrétan ellenség? A világ "vezetői" legyen szó az Egyesült Államokról és szövetségeseiről, vagy a kirajzolódó Eurázsiai Unió meglévő tagjairól és azok szövetségeseiről, de említhetném a Vatikánt is, élén a pápával, mind ugyanazon célok érdekében szólalnak fel. Ezek pedig jellemzően, az egy központi világbank és a globális kormányzás megszervezése. Ezen intézmények felállítása ma gyakorlatilag egyik meghatározó világpolitikai tényezőnek, és természetesen magának az előfutárnak, az ENSZ-nek sem lenne ellenére. Ezt a gyanút erősítik az egybehangzó nyilatkozatok, célok és az alkalmazott okkult szimbólumrendszer is.  (A világkormány politikailag korrekt megnevezése a globális kormányzás, ne tévesszem meg senkit!) Számomra elég nehezen elképzelhető, hogy olyan erők egymás valós ellenségei lennének, melyeket egyesít a közös cél.

Tehát ki az ellenség, ha "világ vezetőinek" közös motivációja, amiről különféle, nem feltétlen csak titkos találkozókon rendre egyeztetnek is? Pesszimista gondolat, de kizárásos alapon mi maradunk, a "nép". Ahogy korábban már említésre került, a konkrét tervek között szerepel a föld népességének 500 millió főre való redukálása. Nem 500 millió fővel, hanem 500 millió főre! Erről tanúskodnak László Ervin a Szintézis Szabadegyetem; Budapest Klub; Római Klub és a Kulturális Kreatívok emblematikus arcának, Goals for Mankind című könyvében írt sorai.

“...resultant ideal sustainable population is hence more than 500 million but less than one billion.”

Továbbá erre utal a "georgiai útmutató" köveken található "intelem" is, melyet 8 különböző nyelven adnak tudtunkra. Ezzel is éreztetvén a mondanivaló súlyát.
 

Maintain Humanity under 500.000.000 million in perpetual balance with nature.

De egy ilyen tervet, mégis hogy lehetne kivitelezni úgy, hogy az eltervezői ne kerüljenek szem elé, és ne váljanak a feldühödött, kiirtásra szánt tömegek  martalékává? Ebben sajnos nagy-nagy segítségükre van a társadalomban tapasztalható apátia és közöny is, de a már említett technológiai innovációknak köszönhetően ez ma már egyszerűbb, mint gondolnánk. A hatalom már a múlt ezredben bebizonyította, hogy képes világméretű halálos vírusjárványt előidézni, lásd AIDS vírus. Kétségkívül az ez irányú "kísérletezések" a mai napig folynak. Nagy valószínűséggel az ez irányú kutatások következtében jelenik meg szinte minden évben egy újfajta influenzavírus-törzs, és nagy valószínűséggel az ezen "fertőzésekre" kínált "védőoltások" is eme projekt részét képezik. Így gyengítik az emberiség ellenálló képességét, de ez sem kizárt, hogy a védőoltás egyben egy újabb "fertőzés" is, ami majd egy másik, későbbi hozzáadott komponens fejti ki a hatását. (Gyógyszerész mondta, nem saját "találmány")

 Az emberiség elleni biológiai hadviselés mellett "megoldást" jelenthet az is az 500 milliós szám elérésére, ha sikerül egymásnak ugrasztani az embereket és azok maguk elvégzik a piszkos munkát, ahogy azt már kétszer megtették. Csak erősebb fegyvereket kell adni a kezükbe és a már meglevő, mesterséges megosztás mentén egymásnak kell őket ugrasztani. Ez már egy begyakorolt formája az emberiség irtásának, már csak e miatt is ez tűnik a legracionálisabb variációnak. Az ez irányba mutató világpolitikai színjátékról már nem is beszélve.
Továbbá nyilvánvaló, hogy a hétköznapi ember számára elérhető technológia hadipari fejlesztések eredménye, csupán a hadászati alkalmazás és a kereskedelmi forgalmazás között eltelt közel 30-40 év. Ezen titkolt technológia "bemutatása" könnyedén párosítható akár egy ellenséges, (ál)idegen "civilizáció" megjelenésével. Ezen álca mögé bújva szintén elvégezhető a fent említett népességcsökkentés, sőt még a közös ellenség képe is egycsapásra megvan, ami ellen aztán egységesíteni lehet a megmaradt emberiséget.
Eme esetleges tervről részletesebben itt.  



Fenti sorokat olvasva remélhetőleg érthető, hogy írójuk miért érzi aggályosnak, és miért tartja visszaélésnek az ilyen jellegű információk és technológiák eltitkolását! Ez ellen fellépve szeretnék bemutatni néhány fényképet, amik a háttérhatalom valós fejlesztéseit demonstrálják! A képek már korábban megjelentek egy igazságkutatással foglalkozó fórumon, ahol több képzett, profi fotós is véleményezte őket, egyértelműen viszont egyik hitelességét sem cáfolták meg. Persze ez még nem jelenti azt, hogy mind kivétel nélkül hiteles is lenne. A photoshop gyanú természetesen így is fenn áll némelyikkel kapcsolatban, viszont ez a szám elenyésző,  és talán a lényegen nem is változtat. Ennek ellenére is segíthet beazonosítani, az eddig beazonosítatlan repülő tárgyakat, ezzel leleplezve néhány titkát a hatalmasoknak!
































































































3 megjegyzés:

  1. A mellékelt képek miatt veszti el a cikk a hitelességét.
    Sajnálom.

    VálaszTörlés
  2. Bizonyára sok hamis kép létezik, de nem szabad magunkat "beskatulyázni". Én pl. biztos vagyok abban, hogy már rég óta látogatnak minket idegen civilizációk. Rengeteg "ősi lelet" van erről világszerte. Hosszú téma...

    VálaszTörlés
  3. Antimaisonnal mélyen egyetértek. Ezek a képek a dezinformáció legegyszerűbb és leghatásosabb eszközei. Az "idegenek" (démoni hibridek) meg legfeljebb megköszönhetik a kivitelezőknek.

    VálaszTörlés