2013. november 7., csütörtök

Időjárás Módosítás és Klíma Manipulálás

Ahogy egyre többen felfigyelnek az eget beborító "kondenzcsíkok" körüli ellentmondásokra, úgy szaporodnak meg a jelenséget megmagyarázó, a közvéleményt nyugtatni próbáló cikkek és egyéb bejegyzések.
Míg utóbbiak eleinte a jelenség puszta létét is tagadták, a Római klub Greenpeace nevű al-intézményéhez hasonlóan, ma már inkább "csak" a jelenség természetes voltál igyekszenek bizonygatni.

Be kell ismerni, hogy az igazság kiderítéséhez az ő munkájukra is nagy szükség van, hisz valóban nagyon sok feltevésen alapuló, félelemkeltésen kívül nem sok mindenre való, igazi "összeesküvés elmélet" született a témával kapcsolatban. 

Ön is szkeptikus?

Tegyük fel, valóban "normális" jelenségről szó, ami a megnövekedett légiforgalom, vagy az alkalmazott újfajta üzemanyag miatt lett csak ennyire feltűnő! Még ez esetben is aggályokat vet fel, hisz bizonyos esetekben, az egyébként verőfényes tiszta égbolt látványától és egyéb előnyeitől fosztja meg a gyanútlan átlagembereket. Hogy a repülők által "húzott" csíkok eltakarják a napot, az viszont semmilyen esetben sem lehet normális, ez esetben a légiforgalom korlátozása, mérséklése minimum kívánatos.
Sajnos korlátolt lehetőségeink következtében nem tudunk mást tenni, csak szomorúan konstatálhatjuk, hogy "valami szar van az égen" (feliratos videó).

A megannyi tisztázandó kérdés mellett vannak viszont tények is, amik mellett rendszerint a tézis és az antitézis "hívei" is elsiklanak. Ilyen például az 1950 óta működő Időjárás Módosító Intézet puszta léte, és eme intézet immár magyarul is elérhető 1997-es jelentése, melyből megismerhetőek az intézet időjárás befolyásolásra tett konkrét kísérletei, melyek egybevágnak a tapasztalt jelenségekkel. Sőt, az Időjárás Módosító Intézet honlapján találhatunk eladásra és lízingre kínált "felhő képzésre", ezáltal időjárás módosítására is alkalmas repülőgépeket

Az intézet és 1997-es jelentése

Ezen tevékenység cáfolatával már ritkábban találkozni, sőt egyáltalán nem, felesleges is lenne. Hisz nagyszabású sportesemények esetében egyre gyakoribb, hogy a rendezvény problémamentes lebonyolítása érdekében a szervezők, az időjárás manipulálás eszközéhez nyúlnak, ahogy tették azt állítólag a legutóbbi foci vébé alkalmával is. De hasonló technológiával oszlathatják szükség esetén a felhőket a tehetősebb hazai kertészet, illetve gyümölcsös tulajdonosok is.

Ennek megfelelően tagadás helyett, ez esetben inkább annak szükségszerűséget igyekszenek bizonyítani, a fent említett előnyök mellett, például az ember okozta globális felmelegedés elméletével. Figyelmen kívül hagyva azon kutatási eredményeket, melyek rávilágítanak, hogy a felmelegedési folyamat természetes és többször, már jóval a modern ember megjelenése előtt is tapasztalható volt. Ez persze nem zárja ki, hogy környezetpusztító emberi tevékenységek hozzájárulnak a folyamat felgyorsításához.

A globális felmelegedés svindli


Az ilyen és ehhez hasonló "geoenginerering projekteket" (több, mint hatvan év alatt nem volt szükség rá, hogy magyar kifejezés szülessen, ha tudtok ilyenről jelezzétek) térképezte fel az ETC Group és ezen adatok alapján készítette az alábbi térképet, amin a földön tapasztalható időjárás-, és klíma manipulálási projekteket, illetve azok intenzitását ábrázolja.




1 megjegyzés: