A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Háttérhatalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Háttérhatalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 1., hétfő

Európai Jezsuita Unió

Érdekes nyilatkozatot tett Herman Van Rompuy még 2012 szeptemberében, az Európai Tanács akkori elnöke. Nyilatkozatában azon kiemelten fontos európai vezető tisztségviselőkről beszélt, akikkel közösen építi a "jövő Európáját". Ennek ellenére az interjú sehol sem jelent meg, egy kis hollandiai katolikus lapot leszámítva. (Katholiek Nieuwsblad)

Van Rompuy, az egyik első, és legfontosabb dologként az EU vezetőivel kapcsolatban kijelentette, hogy:

"Mi mindannyian jezsuiták vagyunk."

Kiemelve magát, pontosabban a brüsszeli Sint-Jan Berchman Jezsuita Kollégiumban eltöltött éveit, illetve a Leuveni Katolikus Egyetemen szerzett közgazdasági diplomáját. Továbbá megnevezte még José Manuel Barrosot, Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság korábbi-, és jelenlegi elnökét, Mario Draghit, az Európai Központi Bank elnökét, aki a római "Roman Jesuit College Instituto Massimiliano Massimo" diákja volt.
Említést tesz még Mario Monti, olasz miniszterelnökről és spanyol kollégájáról, Mariano Rajoyról, akik állítása szerint szintén jezsuita neveltetésben részesültek. A sort pedig Angela Merkellel zárja.
Van Rompuy szavaival élve, többek között ők alkotják ma a "Jezsuita Internacionálé" "felbonthatatlan kötelékét".


A felsorolásból kimaradtak, de nem szabad megfeledkeznünk Ferenc pápáról, illetve a (például) Georgtown Egyetemen kiképzett amerikai "képviseletről" sem.

A genfi jezsuiták növendékétől, Vladmir Lenintől pedig tudjuk, hogy az "ellenzék kordában tartásának a legegyszerűbb módja az, ha átvesszük fölötte az irányítást." Így aztán abban sincs semmi meglepő, hogy nem csak az aktuális világrend vezetői, de a (látszólag) ellenük lázadó, Guy Fawkes (jezsuita szerzetes) álarca mögé búvó Anonymus világforradalmárok, és egyéb utópisztikus álmokat kergető társaik (például Zeitgeist, Venus Project, Kulturális Kreatívok, Occupy stb.) végső soron mind-mind jezsuita kontroll alatt vannak.

Az érdekesség kedvéért megjegyzendő, hogy a szintén jezsuita kanon-jogtudós, Adam Weishaupt által alapított és a Szuverén Máltai Lovag Mayer Amschel Rothschild által pénzelt „Bavarian Illuminati” abban az időszakban tevékenykedik, mikor a felforgató tevékenysége miatt a jezsuita rendet szerte a világban betiltották. Természetesen a rendnek hamar sikerült megoldania a problémát, ma pedig a biztonság kedvéért minden olyan helyen –beleértve a pápai trónt is-, ahol esetleg intézkedést foganatosíthatnának ellenük, ők maguk ülnek. Miképp azt Van Rompuy szavai is megerősítik. 


Az 1773-ban XIV. Kelemen pápa által betiltott, majd alig 50 évvel később VII. Piusz pápa által újra legitimált rend, ma a megosztás szinte minden szintjén uralja a tézist és manipulálja az ellene fellépő antitézist. Így aztán tökéletesen képes irányítani az embirkákat a kettő látszólagos küzdelméből létrejövő, előre eltervezett szintézis, illetve a majdani "végső szintézis" felé. Ami Alain Barguez, (szintén jezsuita) francia közgazdasági professzor, a Francia Államkincstár elnöke szerint nem más, mint egy kínai mintára felépített, a központi állam iránt teljesen elkötelezett, annak teljesen kiszolgáltatott európai-, illetve világtársadalom. Melynek előfutára az Agenda 21 program manapság egyre többet hallat magáról.

Jó szórakozást! Nem csak az alábbi videókhoz, hanem a "Jövő Európájához" is! Bizony, ezt építi a korábbi cikkben bemutatott Bertelsmann Alapítvány is.



Kapcsolódó: 1. 2.

Forrás:

2015. április 22., szerda

Náci Barátok Közt



A televízió a globális agymosógép a rosszarcúak globális mosókonyháján. Benne a műsorok pedig, néhány, talán említésre sem igazán méltó, üde kivételtől eltekintve az agymosószer. A megtévesztő módon szórakoztató eszköznek minősített manipulációs machina vitathatatlan érdemeket szerzett magának az elmúlt évtizedek során, a tömegmanipuláció és/vagy a propaganda terén.

Legyen szó akár autoriter, vagy demokratikus módon szerveződő társadalmakról, a hatalom gyakorlói mindkét esetben kihasználják a technológia kínálta lehetőségeket, saját törekvéseik eléréséhez. Ez valahol még érthető is, mivel az emberek többsége önkívületi állapotban, nyálát csorgatva bámulja a mágikusan vibráló fényforrást. A belőle sugárzó szemét pedig teljesen feltölti az ember tudata helyén tátongó nagy sötét lyukat. Miért ne használnák?

Viszont, ahogy az a későbbiekben majd bemutatásra kerül, e kettő, látszólag egymással teljesen ellentétes értékeket képviselő társadalmi rendszer, nem csak ugyanazt az eszközt használja céljai eléréséhez, hanem kész akár ugyanazon kezekkel működtetni is azt.

Fentieket bizonyítván vegyük például „Got Talent”, vagy az „X Faktor” népbutító programokat. Teljesen mindegy, hogy az aktuális geopolitikai pozícionálások éppen hogy állnak! Teljesen mindegy, hogy milyen mesterkélt indokkal, vagy milyen hazug értékek „védelmében” feszülnek egymásnak a világ hatalmai, mivel közben saját polgáraik tudatát ugyanazzal a mosószerrel tisztítják. Mert jelen esetben nem arról van szó, hogy Irán, Szíria, Oroszország és Kína -csak hogy az emblematikus szereplőket említsük- saját mosószert gyártana a saját polgárainak, illetve saját (állítólagos) értékeinek megfelelően, hanem épp ellenkezőleg, ugyanazt a licenszt használja, amit akár a legnagyobb ellenségük, az Egyesült Államok, vagy annak akármelyik csatlósa is. 

Annak ellenére, hogy egyes embereket már ez is gondolkodóba ejthet, a posztmodern világ kereskedelmi televíziós szokásait ismerve, még akár legyinthetnénk is. Ügyesek voltak, ennyi! Miért ne nézhetné ugyanazt azt a műsort az egész világ,  ha egyszer jó?

De mégis, vajon melyik cégnek sikerült a világpiac vizein olyan sikeresen hajókáznia, hogy közben az összes szövetséges, vagy éppen szemben álló félnek sikerült eladnia ugyanazon termékét/termékeit? Valóban csak szerencse és rátermettség kérdése lehetett?


A kérdésre a válasz rövid szörfözés után az Interneten is megtalálható. Az említett licensz tulajdonosa a FremantleMedia Enterprise. A társaság amellett, hogy tévés műsorokat gyárt és értékesít, egy kiterjedt média-céghálózat része is egyben. A FremantleMedia érdekeltségébe tartoznak például az ausztrál, amerikai, angliai, kanadai, német, lengyel és román leányvállalatok. A szintén a társaság tulajdonában lévő „495 Productions” pedig az MTV-vel van szoros kapcsolatban.

A holding természetesen nem csak a „Got Talent” sorozat kereskedelmi jogait birtokolja, övé emellett a már említett „X Factor”, vagy az „Idols” műsorok is. Továbbá több frenetikus színvonalú, az emberi tudatot mérhetetlen mértékben mélyenszántó sorozat is e céghez kötődik. Ilyen például a kilencvenes évek ikonja, Pamela Anderson ugródeszkája, a vízparton lassítva ugráló mellek koronázatlan királya, a Baywatch.
Sőt, még a Berényi család üzleteinek „titkos” finanszírozója is a FremantleMedia Enterprise. A „Barátok Közt” csak egy a cég sok-sok sorozata közül. A feljebb említett országoknak mind megvan a saját, napi betevő szellemi szennye.
(A sors fintora, hogy az ausztráliait épp „Szomszédoknak” hívják.)

 
Látható, hogy az említett cégcsoport meghatározó alakja a televíziós tömeg szórakoztatásnak álcázott, valójában tömeg manipulációs iparnak. Viszont, ahogy a Barátok Közt is csak egy, a cég által birtokolt sorozatok közül, úgy a FremantleMedia is csak egy, az RTL Group által birtokolt cégek közül. Bizony, így kerülhetett Magdi anyus az RTL Klub képernyőjére. A közös tulajdonosi kör segítette oda.

Az RTL Csoportot sajnos senkinek nem kell bemutatni. A nevében luxemburgi társaság 53 tévés- és 28 rádiós csatornát üzemeltet Európa szerte, köztük a magyarországi RTL Klubot is.

Mielőtt viszont azt hinnénk, hogy ők azok a nagymesterek, akik rátermettségüknek és még ki tudja minek köszönhetően képesek eladni ugyanazt a szemetet politikai-, társadalmi- és gazdasági berendezkedéstől függetlenül a föld bármelyik országában, megemlíteném, hogy a FremantleMediát is birtokló RTL Group is csak egy cég a sok közül. A világméretű céghálózati hierarchiában a Bertelsmann SE & Co KGaA, továbbiakban csak Bertelsmann következik. Ezé a cégé ugyanis többek között az RTL Csoport is. Viszont ezzel még nem értünk a végére!

Bizonyára már a kedves olvasót is érdekli, hogy vajon ki, vagy kik lehetnek a tulajdonosai a Bertelsmann-nak? 

Nos, a társaság 80,9%-t megosztva birtokolja a Bertelsmann Alapítvány, a Reinhard Mohn Alapítvány és a BVG Alapítvány. A fennmaradó 19,1% pedig a Mohn család birtokában van.

/A Bertelsmann Alapítvány víziója például a „Régiók Európája”, vagyis az „Európai Egyesült Államok” is, melyben nem léteznek többé szuverén nemzetállamok. A közigazgatási feladatokat pedig Brüsszeli kontroll alatt, magáncégek végzik. Az alapítvány különböző projektekkel segíti az ehhez szükséges gondolkodásmód kialakítását, természetesen az EU támogatásával, vele együtt működve. Az alapítvány érdekeltségébe tartozó egyik németországi leányvállalat, az Arvato AG már végez is ilyen jellegű feladatokat./


A céget még 1835-ben alapította Carl Bertelsmann. Eleinte katolikus énekek, könyvek kiadására specializálódott, majd fia Heinrich irányításával a cég már egyéb novellákat is kiadott. A kiváló üzletpolitikának köszönhetően a társaság folyamatosan erősödött, még az első világháború sem viselte meg. A második híre pedig már 401 alkalmazottal a fedélzetén érte a céget. A Bertelsmann, és így az én történetem is ezen a ponton válik csak igazán érdekessé!



Reinhard Mohn
Ekkoriban a céget már a Heinrich Bertelsmann unokája, Heinrich Mohn, és az ő fia Reindhard Mohn vezette. A kor követelményeinek megfelelően, természetesen mindketten tagjai voltak az SS-nek. Reinhard továbbá a Luftwaffe-ban tett katonai szolgálat során egészen hadnagyi rangig jutott. A jó „üzleti érzék”, úgy látszik az egész családra jellemző.
A Mohn páros irányításával a Bertelsmann vállalat lett a Goebbels nevével fémjelzett náci propaganda szinte egyetlen, és legnagyobb partnere. Már 1933-tól közreműködik a náci propagandaanyagok kidolgozásában, illetve nyomtatja és terjeszti is azokat. Aztán, hogy Mohnék cége a háború idején is meg tudjon felelni a birodalmi elvárásoknak, „zsidó” (nyilván a kevésbé cionista fajtából) és egyéb „idegen” identitású rabszolgákkal dolgoztattak, akiket a náci párt és az SS munkaerő kölcsönző divíziója közvetített számukra. Így készültek a Bertelsmann nyomdáiban a „lelkesítő” röpiratok, és a birodalmat, illetve annak vezetőit éltető propagandaanyagok, amikkel aztán a német fiatalságtól kezdve, egészen a fronton harcoló katonákig, mindenkit hülyítettek, hergeltek.

Hitlerrel és Göebbelsel együtt aztán bukott a Bertelsmann vállalat is. Legalábbis két évnek kellet eltelnie, míg a háború után, 1947-ben Mohn újra alapította a céget. Majd, mintha mi sem történt volna, töretlen dinamizmussal az ezredfordulóra a világ egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb média birodalmává tette azt. Így végső soron a náci propaganda-gépezet egyik legfontosabb fogaskereke, Reinhard Mohn egészen 2009-ben bekövetkezett haláláig aktívan mozgatta az „atlanti propaganda-gépezetet” is. Az általa újra felvirágoztatott Bertelsmann vállalat pedig azóta is kitartóan mossa az átlag polgárok agyát, az éppen aktuális igényeknek megfelelően. Gondosan kondicionálva a leendő világpolgárok tudatát, az új, globális értékek elfogadására.


Hogy a Mohn család, miképp úszhatta meg csupán csak egy cég újraalapítással a második világháborút, és hogy múltjuk ellenére miképp építhettek fel egy ilyen sikeres, és töretlenül fejlődő cégcsoportot, azt az olvasó fantáziájára, esetleg web-böngészőjére bízom.

Elképzelhető talán, hogy az SS tagság mellett, a globalista Római Klubban való tagság is segítségükre volt? Érdemes alaposabban utánanézni!