2013. január 15., kedd

Nimród - bevezető


Alábbiakban egy nagyobb lélegzetvételű, mondhatni már-már "óriásposzt" bevezetőjét olvashatjátok, melynek központi figurája Nimród. Korábbi írás alkalmával már röviden felvázoltuk, hogy milyen szerepet játszanak a Newage mesevilágában az ő személyéhez kapcsolódó mendemondák. Alábbi írás  is ezen gondolat mentén halad tovább, közben igyekszik bővebb képet adni a jelenségről.  Tiszteletben tartva az olvasó objektív tájékozódáshoz való jogát. Mindezt azért, mert a blog szerkesztője hisz a Nép szabad akaratában, ugyanakkor elismeri azt is, hogy ezen akarat kizárólag valós és teljes információkra hagyatkozva szülhet a hazára és annak népére nézve jó döntéseket. Az információ hatalom, kizárólag ez okból folytat "küzdelmet" a Miamano Blog (is) a Newage égisze alatt működő mozgalmak és dezinformátorok ellen. Természetesen nyilvánvaló, hogy magában ez a küzdelem közel sem elegendő a problémák orvoslására, helyzetünk javítására. Egy komoly építő munka is várat még magára. Viszont az emberi tudatért, lelkekért folytatott okkult, háttérhatalmi harc léte is megkérdőjelezhetetlen! Ugyan a manipulációknak hála, a tömegek egy jó része ezzel nincs tisztában, míg másik részük rosszul feltérképezett csatamezőn kíván harcba vonulni úgy, hogy nagy valószínűséggel az "ellenséget" sem ismerné fel, ha az szembe jönne vele. Ez pedig valljuk be, nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve!

Szokás megjegyezni, hogy a "gonosz", a "sátán" egyik legnagyobb trükkje az, hogy sikerült elhitetnie az emberekkel, hogy nem is létezik. Nos, a másik nagy trükkje az, hogy a generációkon átívelő, kitartó megtévesztések következtében elérte, hogy az egyébként jó szándékú, jóhiszemű emberek is, tudtukon kívül ugyan, de rossz célokért küzdjenek. Így közvetve a háttérhatalmasok újvilágrend építő tervét szolgálják. Hogy miként kapcsolódik ezen terv megvalósításához a Nimródról kialakított hamis kép felépítése? Alábbi sorok és a bejegyzés későbbi részei erre igyekszenek majd rávilágítani. Vele párhozamosan Nimród arcát is újrarajzolják, kizárólag az ókori könyvekben fellelhető információkra támaszkodva. Mert bizony nem egy igaz a tézis, melyre a Nawage manipulátorok általában előadásikat alapozzák, mi szerint nem maradt fenn elegendő írásos emlék Nimródról ahhoz, hogy azok alapján meg lehetne ítélni őt. Erre hivatkozva mondandójukat saját bevallásuk szerint is "mondákra" "mesékre" és egyéb megkérdőjelezhető hitelességű, "misztikus tanításokra" alapozzák többnyire.
(dham)

Felvezető a Nimród című íráshoz


Feltehetően már minden olvasónk számára ismerős lehet az a manapság egyre terjedő nézet, miszerint "a zsidók" az olyan korábbi népektől lopták el vallási és erkölcsi tanításaikat, mint a sumérok és babiloniak. Aztán az így elbitorolt ismereteket alaposan átfogalmazták, hogy alantas világuralmi szándékoktól fűtve gonosz célok megvalósítására használják fel. Furcsa módon ez a nézet eléggé mélyen beette magát még a kereszténység egyes irányzataiba is. Az újpogány, illetve New Age vonalú álkeresztény mozgalmak teljes frontális támadásba lendültek a Szentírás igaz üzenetét egyébként valóban kiforgató "zsidó keresztény" értékrend, illetve az arra felépült nyugati világ erkölcsi és vallási nézetei ellen. Azonban ennek a támadásnak nem a hamis kereszténység megtisztítása a célja, mint inkább a kereszténység New Age irányába való terelése, illetve teljes mértékű elpogányosítása. Ennek köszönhetően a Szentírás is egy olyan, a világ megrontására felhasznált, hamis irodalomnak lett minősítve, ami megrabolja az emberiséget az eredeti, tiszta ősvallástól és őskultúrától. A Biblia Istene rövid úton a sátáni zsidó fajzat gonosz és bosszúálló törzsi istenévé vedlett, akinek semmi köze nincs a "valódi", és kihangsúlyozottan nem zsidó származású Jézus Krisztus tanításaihoz, sem az ő "jóságos égi Atyjához". A gyermeket szándékosan kidobták a fürdővízzel. Magyar vonatkozásban ennek a nézetnek különösen mély és átfogó hagyománya alakult ki, igen terjedelmes és meggyőzően hangzó "szakirodalommal". A magyar újpogány tanok fő motívumai dióhéjban: A tudás népéből származó óriás Nimród, a hős vadász a tiszta ősvallás követője volt, akitől a hunok és magyarok származtak. Ez a Nimród békében uralta dicsőséges birodalmát, ahol virágzott az erkölcsiség és a tiszta ősi tudás. Népe boldogan élt mindaddig, amíg meg nem jelent birodalmában az alantas "szemita" faj, amely gonosz és féltékeny istenüknek, JHVH-nak az utasítására el akarta pusztítani úgy az igaz ősi tudást, mint az arra épülő rendet, s természetesen annak igaz követőit is. Összeesküvésük részeként először is "ellopták" az ősi tudásokat lejegyző írásokat és ismereteket, majd azokat átírva és egy új vallást megalkotva megkezdték a világ leigázását. Az egykori dicső Nimród felfedte e gonosz ármányt és ádázul küzdött ellenük. Utódainak, a “szittya népeknek" pedig szintén az a szent küldetés adatott meg, hogy helyreállítsák az eredeti őstudást és az abból fakadó rendet a világban. Hitük szerint hamarosan eljön a leszámolás napja, amikor visszaáll a földön az eredeti nimródi világrend, s vele az egyetemes ősvallás is! Ez a sajátos világnézet a New Age részét képzi, annak lényegét tükrözi: Visszatérni ahhoz az időhöz, amikor kizárólag a bukott angyali rend tanította az emberiséget, mielőtt aktívan közbelépett a Biblia Istene és ismertette az emberiséget megváltó üzenetét. Ebben az írásban a Szentírás szavait igaznak, hitelesnek valló nézőpontot vázoljuk, és ebből a szemszögből vizsgáljuk meg Nimród történelmi szerepét.


Az ősi pogány kultuszok felelevenedése


Sajnos az tény és való, hogy az ún. "zsidó-keresztény", vagy bibliai hagyományokra épült nyugati világ sohasem képviselte igazán és megfelelő módon a Szentírásban lefektetett isteni rendet, törvényzetet és szellemiséget. Sőt, a katolikus egyház a pogány szokások és ünnepek tömegeit tette az általuk képviselt "keresztény" vallás részévé azzal a céllal, hogy a pogány tömegek "érezzék otthon magukat", minél nagyobb számban térjenek be és növeljék a felekezet erejét. Ez a megalkuvó taktika az első évszázadokban sikeres módszernek bizonyult, legalábbis az egyház növekedését illetően, de ezért igen nagy árat kell ma fizetniük. Ez a pogány hittel és hagyományokkal való következetes megalkuvás oda vezetett, hogy a keresztény világban reneszánszát éli az ezotéria, és kibontakozóban van egy nagyfokú vissza-pogányosodás. Ennek a világméretű jelenségnek a hatására egyre több katolikus és protestáns hívő veti le a megalkuvó kereszténység mázát és teljes nyíltsággal térnek vissza az ősi pogány kultuszokhoz, vallásgyakorlatokhoz, az ezotériához, illetve "az egyház által elhallgatott ősi tudás megismeréséhez". További milliók válnak hitehagyottá, sebezhetően kitéve a New Age hóbortnak. A valós cél nem is annyira az impotens és csak nevében keresztény vallásnak a megsemmisítése - ez dőlni fog magától is -, hanem inkább az egy igaz Isten kinyilatkozásait tartalmazó Szentírás teljes elhiteltelenítése! Az újpogányságnak, ahogy a réginek is, a Biblia üzenete áll útjában, hiszen aki azt elolvassa, az tisztán láthatja, hogy habár az intézményesített kereszténység messze áll annak képviseletétől, de van egy igaz Isten, aki nem tűr meg hamis isteneket és hamis vallásokat. Ezért áll a Szentírás egyre hevesebb támadások tüzében, s ezért vált oly sokak számára hiteltelen, hamis irodalommá. Ma már nagyon sokan veszik készpénznek azt, hogy az Ószövetség egy Jahveh nevű, pitiáner kis törzsi istent szolgáló nép innen-onnan összelopkodott, gonosz szándékú irománya, az Újszövetség pedig nem Jézus valós szavait és tetteit örökíti meg, hanem az egyház által cenzúrázott népbutító hamisításokat.

Az újpogányságnak számos irányvonala van, amelyeket nagyrészt be lehet sorolni a New Age valamelyik alkategóriájába. Ezt a negatív folyamatot a hagyományos nagyegyházak általában tehetetlenül nézik, és ez még a jobbik eset. Bizonyos, elsősorban a politikai jobboldalhoz köthető "keresztény" berkekben ugyanis úgy a lelkészeten belül, mint a hívek között is elfogadottá váltak a neopogány tanok és nézetek. Nem kell Afrikáig vagy Latin-Amerikáig mennünk, hiszen ez a tendencia sajátos formában Magyarországon is létezik, elsősorban a néperedettel kapcsolatos mondáink egyes elemeinek köszönhetően. Ez a fajta "korcsosuló kereszténység" már nem az abszolút igazságok képviseletét, sem a gonosz és a bűn elleni küzdelmet látja legfőbb küldetésének, hanem a sátáni gonoszságot megszemélyesítő ördögi nép, a zsidók elleni küzdelmet! Ezekben a körökben a hit és a vallás jobbára politikai, illetve fizikai, testi síkra siklott, amit leginkább egy hamis mítosz, az ezoterikus ismeretek és a puszta gyűlölet szít. Ironikus módon a kereszténységet is annak a háttérhatalmi összeesküvésnek a részeként látják, ami ellen ők fel kívánnak lépni, ám aminek a céljait puszta létükkel is a legmesszebbmenőkig kiszolgálják!

Sátán, a nagy hamisító mindenkit úgy téveszt meg, hogy az az ő hosszútávú céljait szolgálja. A Szentírás csöppet sem mellékesen áldozata lett ennek a folyamatnak. Több írásban is kihangsúlyoztuk már, hogy Sátán milyen ötletes és sikeres Isten utánzásában, az isteni intézmények, valamint a rend, törvényzet és vallási gyakorlatok meghamisításában. Propagandája amilyen zseniális, olyan egyszerű: A jót rossznak, a rosszat pedig jónak mutatni. Testi ügynökei mindezt karizmatikusan, meggyőzően és hitelesen hangzó retorikával viszik véghez.

Ennek a folyamatnak része az ezen írás tárgyát képző Nimródnak a határozottan pozitív hőssé való nyilvánítása, ami jellegzetesen az egyre népszerűbb újpogány körökhöz köthető. Nézeteik szerint Nimród volt a világ első igaz "szabadságharcosa", aki függetleníteni kívánta magát és népét attól az Istentől, aki később a “zsidók gonosz istene”-ként vált ismertté. Nimród a szó szoros értelmében egy kultuszfigurává vált, az eljövendő világdiktátor tökéletes előképévé.

Az egy közismert tény, hogy a bibliai teremtéstörténet mellett számos más ősi forrás fennmaradt, amelyek leírásokat tartalmaznak az ember teremtésével, az istenek földre látogatásával, az özönvízzel, majd az azt követő első társadalmi szerveződésekkel kapcsolatban. Ezek nyilvánvaló tények, amiket nem tagadunk, vagy vitatunk el. Amit mi, a Bibliát Isten kinyilatkozott szavaként elfogadó keresztények – az elfogultság vádját teljes mértékben felvállalva – tagadunk, az az, hogy ezek a források szintén isteni ihletésűek lennének és az egy igaz Isten kinyilatkozott akaratát tükröznék. Nem vonjuk kétségbe, hogy tartalmazhatnak részlegesen, vagy akár teljesen igaz elemeket is. Mi több, még azt sem zárjuk ki feltétlenül, hogy az események leírásai, amelyeket ezek az írások tartalmaznak ugyancsak szellemi sugallatra, vagy akár bizonyos "istenek" utasításai szerint lettek lejegyezve. Számunkra az a lényeges kérdés, hogy milyen szellemi forrásból származik ihletettségük? Milyen oldal szempontját képviselve lettek megírva? Végtére is, az általunk hitelesnek tartott Szentírás szerint a szellemi világot benépesítő lények két fő kategóriába soroltatnak: egyfelől vannak az egy igaz Teremtő Istenhez hűséges, iránta engedelmes; másfelől az ellene egykor fellázadt és máig lázadásban álló szellemi istenfiak (elohim), vagy közismertebben angyalok.

Ezek után nem is furcsállhatjuk azt, hogy bizonyos Biblia- és keresztényellenes körökben gyakran ezeket a "hiteles ősi forrásokat" használják fel a Szentírás hiteltelenítésére, illetve megcáfolására. Ezen körökön belül gyakran adnak hangot annak a nézetnek, hogy a Biblia csupán egy a számos forrás közül, amelyet csalárd módon a korábbi, tehát ősibb, hitelesebb írásokból ollóztak ki, vagy "lopkodtak össze". Más szóval, ahogyan a szellemi létvalóságban, úgy a fizikai világban is képviselve van e két oldal. Istennek vannak igaz és hű követői, akik az Ő akarata szerint élnek, ahogy a sötét oldalnak is vannak elkötelezett emberi eszközei, hívei. A két oldal kibékíthetetlenül szemben áll egymással, s aki kereszténynek mondja magát, minél hamarabb döntse el kit fog szolgálni. 

1Királyok 18:21 "Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha JHVH az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!"

Máté 6:24 "Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." (szerk.megj.)

 Copyright © 2012, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

16 megjegyzés:

  1. Itt azért sok minden nem stimmel, a kutatások alapján (rengeteg cenzúrázott, betiltott, elégett, és hasonló pár példányban fennmaradt könyvek, Qumrani tekercsek, Védák, egyéb régi legendák és mítoszok) azért nem ez a kép formálódik ki a múlt ködéből: ezek az "istenek" nem a TEREMTŐ KOZMIKUS ISTENEK, hanem valami kisebb, helyi kiskirályok, akik ráadásul nem is jóindulatúak. Nem hiszem, hogy egy igazi ISTEN megjelöli az ő híveit (körülmetélés) és nem hinném, hogy bosszúálló lenne, egyszerűen egy kozmikus, teremtő Isten nem szorul rá ilyen dolgokra, az ennél sokkal magasabb szinten tevékenykedik. Ez inkább hasonlít a Goa'uld "istenekre", az Stargate-ből. A 2012blogon van erről sok leírás, ők kutattak ebben a témában.

    VálaszTörlés
  2. Milyen new age-ról meg újpogányságról beszélsz Nimróddal kapcsolatban? Olvasd a gesztáinkat, mert látom az kimaradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A gesta műfaj inkább irodalmi igényű elbeszélés, mint forrásanyagként használható történeti írás..."

      Törlés
    2. És ezzel mire akarsz célozni? Tudod kik írták ezeket a gesztákat? Nem newage-s újpogányok, hanem magas rangú keresztény papok, és aki ezeknek a szavahihetőségét megkérdőjelezi, az a Bibliával miért nem teszi meg ugyanezt? Hiszen akár mennyire is "isteni ihletésű" mégis csak emberek válogatták ki azokat amik belekerültek!

      Mellesleg ez a COG nem egy cionista szekta akitől idézel? Imádkozol Izrael istenéhez, utána meg köpködöd a cionistákat? Ez egy kicsit skizofrén mentalitást tükröz... :-)

      Ha a Bibliát olvasod, azért markánsan különbözik egymástól az Ószövetség bosszúálló, féltékeny, gyilkos Istene, Jézus mennyei Atyjától. Nemhiába mondta Jézus a farizeusoknak, hogy a Sátán az atyátok!

      Törlés
    3. Ja, és mellesleg nem, az RTL propaganda osztályának készültek ezek a krónikák, hanem az uralkodónak személyesen, ahol az őstörténetü(n)ket írták le. Szerinted hazudtak nekik??

      Törlés
    4. A COG egyáltalán nem cionista, ezt nem tudom honnan vetted. Gondolom dolgozik a kis agyacskádban kognitív disszonancia.
      Szerinted a rómaik nem akarták ezek szerint félrevezetni a magyarokat? Ők jó fejek voltak, igaz? Idejöttek betiltatták az őskeresztény vallásunkat, megölették a táltosainkat. Mindent eltöröltek a föld felszínéről, ami a történelmünket rögzítette, rovás pálca hegyeket gyújtattak fel, betiltották magát a rovás írást, de egyébként az kiráyokat nem vezették félre, eszükbe se jutott, ők csak jót akartak. Vicces vagy barátom :D

      Törlés
    5. Nimród aka Baal, felesége és egyben anyja Semiramis aka Isthar pedig a történelem két legpozítívabb főhőse gondolom... jáj te...te lefeküdnél anyáddal?

      Törlés
    6. "Idejöttek betiltatták az őskeresztény vallásunkat, megölették a táltosainkat. Mindent eltöröltek a föld felszínéről, ami a történelmünket rögzítette, rovás pálca hegyeket gyújtattak fel, betiltották magát a rovás írást"

      Ezt pontosan hol olvastad? Mert igaz, sok helyen lehet ezt olvasni, de hiteles forrást egyik sem mellékel. A rováspálcának van egy olyan szerencsétlen tulajdonsága, hogy a faalapanyag nem tartós, de hogy a rovást betiltották volna, az nem igaz. Ezt abból gondolom, hogy a pálosok is használták, és Erdélyből is maradtak fent leletek. Persze István felvette a kereszténységet, a latin lett az írás nyelve, de az nem igaz, hogy ide a rómaiak jöttek. Szövetséget kötött a német-római birodalommal, ami ideig-óráig működött, de a pozsonyi csatában István tönkreverte a császárt. Ennyit a "rómaiakról"

      Ne haragudj hogy nevettem a baálbelen, de az annyira abszurd, hogy nem bírtam ki. :-) Honnan veszed hogy Nimród = Baál? Mert ez a Bibliában sem szerepel. Az őshagyományunkban viszont igen, (csodaszarvas legenda) amit a "rómaiak" állítólag szőrén-szálán eltüntettek...

      Törlés
    7. Mármint az őshagyományban az szerepel, hogy Nimród fiai Hunor és Magor.

      Törlés
    8. Ne haragudj a tripla posztért, nem pozsonyi csatában, hanem Konráddal harcolt, és Bécset foglalta el ideiglenesen...

      Törlés
    9. Nem haragszom! :) A blog vitaindító, tehát annyit és azt fűzöl hozzá, amit csak szeretnél! Honnan veszem, onnan hogy választékos- és idegen nyelvű forrásokból is tájékozódom. Baálbel tornya miért abszurd? Ezt nem értem, ez alap. Hunor és Magor? :) És mi a helyzet Tammuzzal?
      Ha kicsit rámész a témára, tucatnyi népet fogsz találni, akik Nimród "apától" származnak, legalábbis ezzel a mesével etették őket is...

      Törlés
    10. Nem kevered Ninoszt Nimróddal? Ninosz király vette el feleségül Szemiramiszt, de ő nem az anyja volt.

      Igen, azt írják, hogy Nimródnak több asszonytól is volt utódja, ami lássuk be, nem lehetetlen. Tammuzról csak most keresgéltem, de nem találtam különösebb összefüggést Nimróddal.

      Törlés
  3. Attól függetlenül, hogy Nimródnak nem sok köze van Baálhoz, nem tudom mi a bajotok vele. Termékenység isten volt, akivel Jehu kegyetlenül elbánt...

    "18. És Jéhu összegyűjté az egész népet, és monda néki: Akháb kevéssé szolgálta Baált; Jéhu sokkal jobban akarja szolgálni.
    19. Most azért hívjátok hozzám a Baál minden prófétáit, minden papját és minden szolgáját; senki el ne maradjon; mert nagy áldozatot akarok tenni a Baálnak; valaki elmarad, meg kell halni annak. Jéhu pedig ezt álnokságból cselekedte, hogy elveszítse a Baál tisztelőit.
    20. És monda Jéhu: Szenteljetek ünnepet Baálnak. És kikiálták.
    21. És szétküldött Jéhu egész Izráelbe, és eljövének mind a Baál tisztelői, és senki el nem maradt a ki el nem jött volna, és bemenének a Baál templomába, és megtelék a Baál temploma minden zugában.
    22. Akkor monda a ruhatárnoknak: Hozz ruhákat ki a Baál minden tisztelőinek. És hozott nékik ruhákat.
    23. És bement Jéhu és Jonadáb, a Rekháb fia a Baál templomába, és monda a Baál tisztelőinek: Tudakozzátok meg és lássátok meg, hogy valamiképen ne legyen itt veletek az Úr szolgái közül valaki, hanem csak a Baál tisztelői.
    24. És mikor bementek, hogy ajándékokkal és égőáldozatokkal áldozzanak, Jéhu oda állított kivül nyolczvan embert, a kiknek azt mondta: A ki egyet elszalaszt azok közül, a kiket én kezetekbe adok, annak meg kell érette halni.
    25. Mikor pedig elvégezték az égőáldozatot, monda Jéhu a vitézeknek és hadnagyoknak: Menjetek be, vágjátok le őket, csak egy is közülök meg ne meneküljön! És levágták őket fegyver élével, és elhányták az ő holttestöket a vitézek és a hadnagyok. Azután elmentek a Baál templomának városába,
    26. És kihordván a Baál templomának bálványait, megégeték azokat.
    27. És lerontották a Baál képét is templomostól együtt, és azt árnyékszékké tették mind e mai napig.
    28. Így veszté ki Jéhu a Baált Izráelből."

    Királyok II. könyve

    VálaszTörlés
  4. Aztán persze ha megvizsgáljuk, kik ezek az "ördögien gonosz" Baálnak a tisztelői, akkor látjuk, hogy nem mások mint a föníciaiak - azaz kánaániták, akiknek pusztulniuk kell!

    Ez tipikus példája a győztesek által írt történelemnek.

    VálaszTörlés
  5. A nevemen irok, bàr senki sem olvassa. Szoval, èkezetek szukèben kèrdezem, valoban azt gondoljàtok hogy ez a suletlensèg vezet valahova? Azt sem todod hogy tegnap mi tortent. Es pàr ezer évé. S ha tudnàd is, minek? Ugy èrzed hogy ha ràjossz hogy Nimrod valojàban Gilgamesh volt akkor, .... akkor mi van? Mit akartok? Mit kerestek?
    En csak pàr mondàt - mert ott a csocsàlni valo mindig -, de nem leltem. Eddig.

    VálaszTörlés
  6. Figyelj csak Fundamentalista biblikus keresztény testvérem...

    Azon kívül hogy "nagy vadász volt az Úr előtt" meg hogy az "első király volt a Földön" hol és milyen formában van a Bibliában még Nimród? Jah hogy sehogy máshogy? Nincsen bizony.

    Akkor honnan szeded ezt a nagy Nimrod gyűlöletet? A zsidók szoktak így beszélni róla azt tudtad?
    Ha Jahve nem egy bosszúálló törzsi Isten, hanem az igazi Jó Isten, akkor ezt az idézetet mivel magyarázod?

    Királyok II. 23-24

    "...megátkozá őket az Úr nevében (mármint a kisgyerekeket akik kicsúfolták mert kopasz) és az erdőből két nősténymedve jövén ki, szétszaggattá közülök negyvenkét gyermeket"

    hm??

    Ezt pedig egy zsidó testvéred nyilatkozta 30 éve, egy bizonyos Harold Wallace Rosenthal:
    "Isten kiválasztott népe vagyunk... A legtöbb zsidó ezt nem szereti bevallani, de a mi Istenünk Lucifer. Mi vagyunk az ő kiválasztott népe. Lucifer nagyon is él"

    Ugye milyen érdekes. Mégsem olyan buta ez a nemzet és talán sok minden van amit ti tudtok rosszul ;)

    VálaszTörlés