2013. január 2., szerda

Nimród a Megtévesztő



Egy korábbi bejegyzés alkalmával már szóba került a "newage jelenség", viszont érdemes más szemszögből is vetni rá néhány pillantást! Ugyan jellemzően a "newage hazugságokkal" leginkább a liberális beállítottságú emberek tudatát fertőzi a háttérhatalom, hisz azok már befogadták a manipuláció első fokozatait, gondolkodásukat már kellőképp kondicionálták. Manapság mégis egyre többször megfigyelhető, hogy a magukat nemzeti konzervatívnak tartó embereket is megpróbálják félrevezetni hermetikus (ál)tanításokkal. Hisz a tudatra ébredés, ezen értékrendű emberek körében is megfigyelhető. Erre reagálva az elnyomók elkészítették a számukra is szívesen hallgatható, könnyen emészthető téveszméket.

Igyekszenek egyébként elfelejtett, homályos történelmünket a képen elferdíteni, hogy az által az erős, nemzeti identitással rendelkező emberek is elfogadják a háttérhatalom pogány "vallását" és piramiselvű társadalmi berendezkedését.

A megtévesztés ezen területén kiemelkedik a magát Avatarának nevező, nőszemélynek csak erős túlzással hívható kártevő, vagy az Enigma (ma már Enigmák) című átverő ezoshowműsor.De a Magyarok Világszövetségének tagjai, szimpatizánsai között is gyanúsan sok Nimród rajongóval találkozhatunk. Minden bizonnyal nem véletlen működik egy ajtó mögött a Magyarok Házában a szövetség lapjának, a Honlevélnek a szerkesztősége, és a Szuverén Málta Lovagrend.



Idesorolhatjuk továbbá az Echo TV megmondó emberét, Szaniszló Ferencet is, hisz ő meg rendszeresen helyet biztosít műsorában a rózsakeresztes, illetve "newage" tanokat terjesztő Balogh Bélának, a fehér sas páholy nagymesterének.

Természetesen több helyen tetten érhetőek a manipulátorok hazugságai, ilyen például mikor "felemelkedésről", "dimenzió váltásról" vagy "aranykorról" beszélnek. De mind közül a legalapvetőbb talán a Nimródhoz való viszonyuk. Rajonganak érte, dicsőítik, és szinte kivétel nélkül "Nimród apánkként", vagy a "Nagy Nimródként", esetenként "Nimród királyunkként" emlegetik, az írott történelem első emberáldozatot követelő zsarnokát. Aki uralma megalapítására és fenntartására használta az egyesek szerint egyenesen lucifertől kapott okkult tudást. Még a magukat vallásos keresztény embernek tartó emberek is előszeretettel éltetik az Isten ellen fellázadó zsarnokot, hála a káosznak amit a tudatukban "ébredés" címszóval keltettek a fent említett emberek és társaik. Nem zavarják őket a Jézus tanításai, és a misztikus/hermetikus iskola tanai közötti nyilvánvaló ellenmondások sem. Királyukként tisztelik a zsarnokot annak ellenére, hogy az korábban már egyszer kivívta Isten haragját Baálbel tornyának építésével.

Sokan eme tornyot vélik felfedezni az Európai Parlament épületében, míg mások lucifer ígéretének, az "ember istenné válásának" szimbólumát látják benne. "Jó érzésű", gondolkodó ember számára viszont egyik variáció sem nevezhető szimpatikusnak. Abban hogy a "katolikusok" így viszonyulnak Nimródhoz, persze nagy szerepe van római egyháznak is.


Tisztázzuk hát, de legalábbis kezdjük el tisztázni Nimród, vagyis Baál szerepét a háttérhatalom- és saját életünkben, hitvilágunkban. 



Biztosan sokakban megfogalmazódott a fenti sorokat olvasva hogy, hogy minősíthetem így az említett embereket, hisz azok megannyi jó dolgot mondanak előadásaikban, írnak le könyveikben. Nos, számukra megjegyezném, hogy amit hallani szeretnénk, az nem feltétlen igaz is! Sőt, a háttérhatalom, hála a több generációs agymosásnak, nagyon jól tudja milyen gondolkodásmódokat kondicionált a tömegekbe, így könnyedén tud olyan (tév)eszmékkel előállni, amik széleskörű hallgatóságra találnak, egyszerűen tudja mit szeretnénk hallani.



A mellékelt kép segítségével könnyedén megérthető, hogy miként használható manipulatív céllal  az igazság egy kiragadott szelete! Hasonló elven igyekszik félrevezetni a "tudatra ébredő" embereket a háttérhatalom. Vagy csak az igazság egy szeletet mutatják be, vagy az igazság közé csempészik hazugságaikat. Mindenesetre az így kapott végterméket, "műsort" egyik esetben sem fogadhatjuk el "igazságként"! Személy szerint azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy a több ezer éven át őrzött rejtett (okkult) tudást, most jó kedélyű, mosolygós fiúk és lányok, illetve hölgyek és urak fogják átadni nekünk a tele-vízión, az interneten vagy akár előadásokon keresztül.


Az információ hatalom, szokták mondani. Hatalma pedig abban rejlik, hogy jó döntéseket nem, vagy csak nagyon nehezen lehet hozni, hamis információkra, vagy részigazságokra alapozva. Ma pedig, mint megannyiszor már a történelem során, döntés helyzetben van az emberiség. A népnek döntenie kell! Ismét "maga fölé emel-e" egy vezetőt, vagy akár egy intézményt, és  hajlandó-e a továbbiakban is lemondani a szabadság egy (jó nagy) szeletéről, a biztosnág illuziójának érdekében, vagy képes-e maga rendelkezni a sorsáról?


Fel kell tenni a kérdést! Érzékeljük-e egyáltalán, hogy a döntést ezen a szinten kell meghozni?
Nem csupán a "két zsarnok" közül válaszhatunk, mint ahogy azt rendszeresen próbálják velünk elhitetni. 

Mikor a feljebb említett manipulátorok piramiselvű birodalmakat, illetve azok vezetőit dicsőséges, követendő példaként mutatják be nekünk, akkor észrévetlenül a "családapa", illetve a "zsarnok" elfogadására és szükségességére hangolják a tudatunkat, és/vagy a tudatalattinkat.

Alább pedig az első, birodalmát megtévesztésre és félelemre alapozó zsarnokról, Nimród egy rövid film, címe: Nimród Fiainak Titka.


27 megjegyzés:

  1. Akar meg igy is tortenhetett, nem voltam ott.Ami szoget utott a fejembe, hogyan szamolta ki hogy napfogyatkozas lesz es mikor lesz az?Ha elfogadom a fenti"ismeretterjesztest"akkor feltetelezek ott egy felsobb hatalmat(esetleg ufot, nem tudom).Mert a vilag akkor elt legnagyobb elmeje sem tudna ezeket kiszamolni akar mennyit nezegeti az eget.Ami a hitteritos reszet illeti az mas kerdes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Énok 8:3
      Shemjáza tanította meg nekik a varázslást (v. tanította a varázslókat) és a gyökerek vágását, Ármáres a varázslás elhárítását, Barákjéel (tanította) az asztrológiát, Kokábel a csillagképet, Ázákéel a felhők és jelek ismeretét, Szerákiel a földnek jeleit, Szamszávéel a nap jeleit, Száriel a hold útját.
      Ők a 200 "angyal" vezérei, akik alászáltak a mennyből és háltak az emberek lányaival valamiféle "terv" miatt...
      Énok 6:3
      Erre Shemjáza, aki a vezérük volt, azt mondta nekik: „Félek, talán mégsem akarjátok majd véghezvinni e cselekedetet, úgyhogy egyedül én fogom e nagy bűn terhét viselni.”
      4. Azok, válaszolva neki, ezt mondták: „Mindannyian megesküdünk; és fogadalommal kössük magunkat közös átkok alá, hogy ezen a terven nem változtatunk, hanem véghez visszük azt.”

      Törlés
  2. Igen, ez egy jó kérdés! Vannak, akik szerint ez a tudás egyenesen lucifer, a fényhozó ajándéka volt. De szerintem nem szabad kizárni egy idegen-, vagy egy korábbi földi civilizáció lehetőségét sem, mint a tudás forrása.

    VálaszTörlés
  3. dham.Eloszor is koszonom hogy lehet veled beszelgetni.Nimrod?Nem igazan tudom meg hova tenni, viszont regota foglalkoztat egy dolog vele es a kis jezussal kapcsolatban.Mind kettojuket tobb muvesz is abrazolja kepek es szobrok stb... formajaban.Nem tudom hogy kepet be lehet e illeszteni, de le is tudom irni neked mirol van szo.Mind kettonek van egy kistaska a kezeben. A kisjezusnak egy a Sopronban levo ot es Szuzmariat abrazolo szobor eseteben, Nimrod-nal meg ugye a kobe vesve lathato.Adja magat a kerdes, mi lehet a taskakban?

    VálaszTörlés
  4. Állítólag a British Múzeumban komplett gyűjtemény van, hasonló karórás figurákból, hamarosan meg lesznek a képek is remélhetőleg. Engem is érdekelnek ezek a szimbólumok, de egyelőre még nem tiszta a kép velük kapcsolatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. O ertem, de en masik aspektusbol nezem.Taska letezett ezer evekkel ezelott is szemben a karorakkal.Itt valami masrol lehet szo.Majd meg keresem a kepeket

      Törlés
    2. http://www.facebook.com/media/set/?set=a.304203393034604.72072.100003348372692&type=3

      Törlés
  5. végre!

    Nem győzöm bizonygatni honnan jön ez a Nimród-imádat.

    és sajnos meg kell említeni Pap Gábor, és Szántai Lajos nevét is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ők is Nimród imádók? Van esetleg valami linked, ahol ilyenekről beszélnek?

      Törlés
    2. pfú ez a Szántai nagyon beteg, durván hazudik

      Törlés
  6. arról nem is beszélve, hogy a magyarság nem nimródi vérvonal... hisz Nimród Noé Kush fiától származik, míg a magyarság a jáfeti ágról származtatható.

    VálaszTörlés
  7. Noé fia Káhm, az ő fia Kush, kinek második feleségétől született Nimród. Nimród egyetlen fia, Mardon pedig Kedorloamer elleni (vesztes) csatában meghalt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocs... igaz.

      a lényegen nem változtat

      Törlés
    2. a "magyar vérvonal" szempontjából valóban teljesen lényegtelen, csak kiegészítés

      Törlés
  8. Én az Enigmák-kal kapcsolatban nem gondolom, hogy félre akarnának informálni. Egy ideje nézem a műsorukat, és bár bizonyos dolgokban nem értek egyet velük, azt kell mondanom nagyon hasznos munkát végeznek az emberek ébresztésében.
    Csak azért mert másképp látnak dolgokat, én mondjuk nem gondolom, hogy ők speciel "szándékos dezinformátorok" lennének.

    A többieket nem védeném, ők tényleg több mint gyanúsak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is követtem őket egy időben, sőt rendszeresen megvettem a Hihetetlen magazint is... az abban talált cikkek ébresztették fel a gyanúmat, túl sok "szabadkőműves" "filizófiát fedeztem fel benne, aztán jött az Enigma, Aleister Crowley-val foglalkozó része...(lementettem, ha gondolod elküdlöm) Amit abban műveltek, az számomra egyértelműen kizár minden jó szándékot a "csapat részéről". Abban a műsorban is pont vendég volt a Száraz fiú, a Boldognapot.hu szerkesztője... meg lehet nézni az ő honlapját is...

      Törlés
    2. Na ilyen is van? "Ébresztők és igazak elleni ébresztők közössége"? Összeesküvés elmélet feltáró és ébresztő szervezet elleni, összeesküvés gyártók szervezete?" Balogh Béla csaló?? Anyám borogass! Mindenki gyanús...

      BÁBELI ZŰRZAVAR

      Csináljuk ki egymást, a háttérhatalom meg röhög a markában.

      Törlés
  9. Megkérdezném itt is, (a 2012 blog után, meg még vagy 5-6 helyen már megtettem) hátha van aki tudja is a választ: rengeteg kiugrott vakoló (szabadkőműves) , kutató, médium, régész, stb.. előadásának, írásainak feldolgozása után pár feloldhatatlan ellentmondás alakult ki. (ők nyilván nem hallgatják meg egymást)

    Ha ISTEN (melyik? aki a Naprendszert teremtette, vagy aki a Tejút Galaxist, vagy aki az egész Univerzumot, és akkor a MULTIVERZUMról még szó sem volt) teremtette az embert és az "angyalok" az ő küldöttei, akkor az ide látogató "külföldiek" azok démonok, a sátán szolgái, stb... Villás Béla szerint.

    A 2012 blog kutatási szerint, 2 földönkívüli faj (atlantisziak, lemúriaiak) alkották meg a Földet és rajta mindent, a még magasabb szintű fajok engedélyével. Az atlantisziak átverték a többieket, és elbarmolták az egészet, ezért kizárták őket a fizikai síkról, és a helyi felügyeletük is megszűnt 2012 dec.21-el.

    Dr. Tóth Ferenc kutatásai alapján egy régebbi fejlett, de rosszindulatú faj levonult a föld alá, mert a felszín valamiért lakhatatlanná vált, majd előjöttek, és genetikailag elkzdtek manipulálni népeket, először a sivatagi kecskepásztor zsidókat, majd a kazárokat a kaukázus térségében. Nem lehet tudni mi a céljuk, és miért rejtőzködnek, azon kívül, hogy a világot a génmódosított embereikkel irányítják.

    Dr.Sitchin kutatásai alapján (sumér ékírásos táblák) az ANNUNAKIK egy földönkívüli faj (Nibiru lakói) aranyért jött ide, mert a bolygójukon szétment a légkör védőpajzsa, és a bolygó túlmelegedését azzal akadályozták meg, hogy a légkör felső részébe aranyat juttattak. (chemtrail) A helyi előembereket gyorsan továbbnemesítve olcsó és magától szaporodó rabszolgákhoz jutottak, később elmentek, de hogy miért és hova az nem világos.

    Ez valamennyire összecseng a Lacerta interjúval, ahol egy állítólagos reptiloid faj beszél egy emberrel, (ők is őshonosak, állítása szerint a dinoszauruszokból fejlődtek ki sok millió éve, de a föld alatt laknak) és mesél az Annunakikról is.

    A 2012 blog szerint az Annunakik az atlantisziak, akkor éppen ilyen testet öltve jelentek meg az emberek között. Tehát végeredményben eredeti emberek nem léteznek, csak az itt élő "előemberek" génmódosított változata.

    Ezt mondja Silverman és Biggerstaff is (http://www.richplanet.net/starship_main.php?ref=120&part=1) hogy az ide járó szürke, nagyfejű "külföldiek" azért folytatnak génmódosítást, hogy az emberi lélekhez közelebb jussanak, nekik ugyanis nincs ilyen, és ezért ők nem is halhatatlanok. (gyakorlatilag az SG-1-ben megismert asgard faj, akik klónozással védik ki ezt)

    Avatara (Bácsfy Diana) anyagaiból azért azt érdemes megjegyezni, hogy a 325-ös zsinaton döntötték el, hogy a REINKARNÁCIÓT azt kiveszik a bibliából, az ÓSZÖVETSÉGET beleteszik, a maradékot meg átírják. (amit kivettek, azt megsemmisítették, kivéve azokat a példányokat, amit az alakuló vatikán elrakott a saját titkos levéltárába) ezekből találtak 1 példányt Qumránban 1947-ben.
    A titkos társaságok "titkos" tudása lehet, hogy a reinkarnációra vonatkozó bizonyíték, meg az, hogy a génmanipulációt folytató lények pontosan kicsodák, és mit akarnak. (nem lehetnek jóindulatúak, a tények nem ezt mutatják)

    Ezek után ha valaki megmondja pontosan, hogy mi az igazság, akkor az nem lehet egy átlagos bennszülött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A reinkarnáció és az egyszeri élet, majd az utolsó ítéletkori feltámadás tana összeegyeztethetetlen, és ehhez nem kellett kivenni semmit a Bibliából, mert ha benne lett volna, akkor is ellentmondana egyik a másiknak, így önellentmondásos lenne az egész (Krisztus pedig a feltámadást és az ítéletet tanította. Lásd kecskék és juhok szétválasztásának példázata. Máté 25 fej. 31-től) De szerintem csak az mond ilyet, hogy kivették a reinkarnációt, aki nem olvasta még komolyabban el az evangéliumokat, Jézus mit is tanít magáról, életről, halálról, stb.

      Törlés
  10. A bibliát nem keverném ide, mert egyrészt "csak" 2ezer éves, másrészt meg sokan belejavítottak, és nem jóindulatból. A többi régi írás pedig egyértelműen a reinkarnációt írja le, mint egyetemes, univerzális törvényt, ami mindenhol érvényes, mindenkire, aki lélekkel rendelkezik. Az átvett vallásokról és az országról ír Bee-zony a vastagbőrön, betallózom, mert teljesen korrekt leírás:

    ...Másként mondva, olyanok lesztek, mint a rothasztó baktériumok, és akik nem tudnak, vagy nem is akarnak nektek ellenállni, azokat elpusztítjátok.
    A hit ereje mekkora pusztításra képes...
    Ott van az a tudatalattiban, és talán nem is tudják, hogy miért azt teszik, amit, de teszik.
    A Tóra és az Ószövetség egyaránt közös a judaista és keresztény zsidóknál, a parancsolat megvan, és ha megvan az akarat így vagy úgy a parancsolat betöltésére, akkor meglesz hozzá a mód is – when there is a will, there is a way, az angol mondás szerint.
    Ez az egész EU-pályázat a fejétől a farkáig zsidós. Valahogy biztos vagyok benne, hogy zsidók találták ki, aztán a gójok többsége is rábólintott, mert vannak ők is olyan korruptak, beleértve pl. a Sz. Csanád, N. Előd duót is; lépjünk ki az EU-ból, viszont az EU adófizetők pénzének a saját zsebükbe csorgatása, az rendben van.
    Miért jó ez a pénzbeszedő és pénzkiosztó rendszer? Valójában nem jó, és csak arra „jó”, hogy egyesek nagyot tudjanak markolni a pénzfolyamból, vö. legalizált lopás. A látható végeredménye pedig az, hogy milyen degenerált, abnormális, elmebeteg projektek valósulnak meg szerte Európában.
    Az EU-bürokrata hatalom csúcsára beépült pusztító zsidók központilag tudnak rothasztani, és röhögnek a markukba, mert egyrészt megint megszedték magukat pénzzel, másrészt pedig Európa megint egy fokkal rothadtabb lett, és egy lépéssel közelebb került a teljes pusztuláshoz.
    A Magyarország romlása blokk is régen kezdődött már, akkor, amikor a régi vallást eláruló és elpusztító Vajk-István a magyarokra kényszerítette a kereszténységet. Persze ennek is megvolt az előkészítő szakasza, előzménye, a turáni átokkal, Gézával... Addig rendben volt a történet, hogy elnépvándoroltak a számukra rossz helyről egy jobbra, de a letelepedés után a döntéseikkel, és a döntések mögött lévő fogyatékos, hiányos erkölcsi és szellemi szinttel a hanyatlást alapozták meg. A döntések határozzák meg a sorsot; szériában hozott rossz döntések rossz sorsot. Pl. ha Koppányéknak lett volna annyi eszük, hogy a polgárháború helyett inkább tovább vándoroljanak, oda ahol még nem rablóportyáztak előtte, pl. északra, akkor most ők lehetnének a jó magyarok, az elveszés helyett.
    Azon nem lehet csodálkozni, hogy a zsidók a keresztényeket tudják igazából pusztítani, mert az az ő zsidó vallásuk, és aki felveszi, az be van kebelezve általuk, az irányításuk alatt áll. Sarkosan fogalmazva, aki keresztény, az egyben kvázi zsidó is, gój létére, vagyis a zsidók rabszolgája, akit kényük-kedvük szerint kihasználhatnak, ellehetetleníthetnek, vagy megölhetnek, akárcsak a fogadott szövetségeseik, a cigányok, ejnye-bejnye szintű büntetés terhe mellett, a tényleges életfogytiglan és a halálbüntetés helyett.

    Akiknek tellett saját vallásra, azok viszont nem állnak a zsidók irányítása alatt, pl. a Távol-Kelet, és nekik egy darab zsidóra sincs szükségük, semmire és semmihez. Az EU-t, és Észak-Amerikát a zsidók irányítják, Kínát, Indiát, Japánt viszont nem. Mivel a judaista és keresztény zsidók pusztítanak, ezzel egyben maguk alatt vágják a fát, azt a fát is elpusztítja a bosszú népe, amin ülnek, a távol-keletiek pedig köszönik, hogy ezáltal újabb területek nyílnak meg előttük, úgyis van némi gondjuk az általuk megnyert népesedési verseny miatt, hogy hova tegyék a sok győztest.

    VálaszTörlés
  11. Aki a zsidók által irányított területen van, az tekintheti úgy, hogy egy rothasztó baktériumok által megtámadott, rothadó gyümölcsben ül, és járathatja az agyát, hogy ő ott hogyan kerülje el azt a véget, amire a rothasztásnak nem ellenállók nem képesek... Világos, hogy el kell határolódni a rothasztóktól és a megrothasztottaktól teljesen, lehetőleg fizikai határ által is, mert különben közös a pusztulás. Annak kinyilvánítása, hogy nem tetszik a rendszer, ez kevés, hiszen ettől még a rendszer része, és mindenféle módon alá van vetve a rendszernek. A másik csapdahelyzet, hogy a rothasztásnak ellenállókhoz, a távol-keleti győztesekhez kell csatlakozni; igen ám, de ott más a klíma, a fizikai és a szellemi is, és nem igazán fehér embernek való. Itt ezért nem jó, amott meg amazért. Ez van.
    Először is az kell a rothasztókkal és a rothadással szembeni ellenálláshoz, hogy az összes zsidó vallás és ideológia tanulmányozása és a megértése után elutasítva legyen, és „mehet a kukába”.
    Alapvető annak felismerése, hogy a zsidók pusztításra vannak programozva, akár judaista, akár keresztény, mert az istenük tömegpusztításra szólítja fel őket, hogy ez a helyes, ez a követendő, aztán ennek alapján persze hogy felhasználják a pusztító céljaikra a szintén pusztító cigányokat.
    Így az egész kérdést le lehet egyszerűsíteni rothasztókra, nem ellenálló rothasztottakra, és ellenállókra. Avagy másképpen zsidók (über alles judeonácik), birka gójok, akiket fel tudnak használni a céljaikra, és vannak az ellenállók, akiket ám blokk lenáciznak, akár a náci ideológia hívei, akár nem. De hát a judeonácik nem csak fehérgalléros bűnöznek, hanem hazudnak is rendületlenül, ahogy a bűnözés és a hazudozás általában együtt szokott járni, úgy náluk is.
    Ennél az esetnél a rothasztók, korrumpálók az EU-vezetésbe beépült zsidók, a rothasztottak, korruptak a pénz-elfolyatási láncban részt vevők, a pályázatíró, az elfogadó, a polgármester, és persze a két „jómadár”, a pályázat kedvezményezettjei.
    Logikailag nem csoda, hogy van a projekthez (gyász)koszorú, és harang is: Magyarországnak harangoztak. Mármint a jelenlegi Magyarországnak.
    Megrothasztható, és a zsidók által megrothasztott többség mellett a rothadó gyümölcsöt – vö. ország – fenntartani reménytelen. Ami nem reménytelen: aki ellenálló, az tartsa fenn saját magát, és tartson össze a többi hozzá hasonló ellenállóval. Célszerű a megrothasztott, Szodomává vált országból elmenni, mert a rothasztóknak ellenállók között élve kedvezőbb a fennmaradás esélye, mint az ellenséges területen maradva.
    Ellenség?! Háború van?!
    Igen, a rothasztók és a megrothasztottak a világ legsunyibb és legaljasabb háborúját vívják a többiek ellen.
    Ez a jelenkori történelem főáramlata Nyugaton.
    Ha háború van, akkor hol van a zsidó hadsereg, és a szövetségeseik? Izraelen kívül szerte Nyugaton azokban a pozíciókban, ahol a hatalom és a pénz van, a hivatalokban, a kormányzatokban, a bíróságokon, a médiában, és a zsidó kígyó fejeként végzik a különleges műveleteket, a legsunyibb és legrejtettebb pusztítást, lassan de folyamatosan, a rothasztó baktériumok módszere és tulajdonsága szerint.
    Így érthető, hogy pl. Teller Ede, „a hidrogénbomba atyja”, a zsidók körében teljesen elfogadott, sőt sztár. Aki pusztító eszközt feltalál, és használ a gójok ellen, az teljesen rendben van. Semmi erkölcsi aggály afelől, hogy nem kéne...
    Einstein sem volt kivétel, bár utólag elgondolkodott egy-két dolgon – és ha csak ennyit tud a zsidók legkiválóbbja, némi utólagos meggondolást, akkor mennyit tudnak a többiek?
    hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Einstein#Atombomba

    VálaszTörlés
  12. „Einstein 1939. augusztus 2-án Szilárd Leó ösztönzésére levelet küldött az Egyesült Államok elnökének (amit lényegében Szilárd fogalmazott) azzal a figyelmeztetéssel, hogy nemcsak Fermi és Szilárd amerikai kutatók, hanem a francia Joliot is az atomenergia gyakorlati demonstrációjának küszöbén áll és az atomenergia gyakorlati célokra való használhatóságának bizonyítása minden valószínűség szerint egy óriási erejű bomba előállításához fog vezetni. Arra intette az elnököt, hogy az amerikai kutatás jelentős anyagi támogatása, valamint lényeges mennyiségű uránérc biztosítása kísérleti célokra az Egyesült Államok számára létfontosságú, mert a németek hasonló kísérleteket folytatnak és a meghódított Csehszlovákiából már az uránérckivitelt betiltották, tehát annak használatát tervbe vették. Ennek a levélnek volt köszönhető mind az anyagi alap, mind az uránérc biztosítása a chicagói egyetem atommáglyájának létrehozásához és a Manhattan project (Manhattan terv) megteremtéséhez, ami biztosította az atombomba elsőségét az Egyesült Államok számára.
    Az atombomba tervezése, kivitelezése és kipróbálása idején mind Einstein, mind pedig a magyar majd német egyetemeken képzett, de Amerikába menekült fizikusok létfontosságúnak látták az atombomba kifejlesztését, később azonban, annak hatásáról értesülve a bomba betiltásának, illetve nemzetközi felügyeletének szóvivőivé váltak.
    A tudós 1947-ben részt vett a Német probléma országos konferenciáján olyan prominens személyekkel, mint Eleanor Roosevelt és Henry Morgenthau Jr. A konferencián arra a döntésre jutottak, hogy „minden terv Németország gazdasági és politikai hatalmának feltámasztására komoly veszélyt jelentett a világra nézve”.”

    A rothasztók, megrothasztottak és ellenállók hármas felosztását tovább lehet egyszerűsíteni kettőre: bűnözők és nem bűnözők, gazemberek és igaz emberek, szemétisták és antiszemétisták.
    A két táborhoz két haladási irány tartozik, az egyik életpusztító, sátáni, a másik élet-megtartó és élet-fejlesztő, isteni, beleértve az önvédelemből ölést, a kártevők lenullázását is.
    A zsidók sátánistene ügyesen beprogramozta őket... a zsidók uralják a Nyugatot, sunyi módon, a zsidókat pedig a sátán uralja, még sunyibb módon.
    Zsidók, le vagytok leplezve, az irányítótokkal együtt. Adjátok fel.
    Jaj, azt nem lehet, mert akkor elpusztítanak bennünket a gójok, az eddigi bűneinkért.
    Akkor két eset van: a zsidók feladják, és a gójok megbocsátanak, és a továbbiakban béke van, és lesz. A másik eset, hogy a zsidók a leleplezésük után sem adják fel, és akkor mi más következhetne, mint az Újszövetségben megjósolt armageddoni gyűlés, és a két tábor háborúja, a keresztények „legnagyobb örömére”, mert akkor beteljesedik az újszövetségi jóslat a legnagyobb háborúról, amiből persze a muzulmánok sem maradhatnak ki, mert három monopóliumra törő vallás van ezen a Földön, a három sivatagi, vagyis a két zsidó, és az arab, és ők egy háromszög részei.

    Én azt mondom, ellenállók, vonjuk ki magunkat abból a háborúból, amire nincs szükségünk, sem a szellemi fejlődésünkhöz, mert ez fejben már megvan, és le van játszva, úgyhogy semmihez nem kell. A piszkos munkát elvégzik azok, akiknek szükségük van a háborúra.

    Hol tart ma a folyamatban Magyarország?
    Pl. ott, hogy van a zsidóknak egy Gy. Ferenc nevű díszgója, aki legutóbb „Én is cigány vagyok” feliratú táblát, vagy inkább félcédulát akasztott a nyakába.
    "Én is cigány vagyok" - narancsék bértollnoka ellen tüntettek a Gyurcsány-hívők
    kuruc.info/r/26/106585/
    Valóban van fehér cigány is, viszont az „ez meg az vagyok”-ot egy szóval is össze lehet foglalni: bűnöző vagyok.
    Gy. Ferenc legalább tudja hol áll, és ki is nyilvánítja, és vannak hívei, megvan a bűnszövetkezet.
    Akkor nézzük, hogy az ellenzéki Orbán kormány uralma alatt mik történnek még. Pl. ez:
    Rendőröket vertek Kenderesen
    index.hu/belfold/hirek/2013/01/28/rendoroket_vertek_kenderesen/

    VálaszTörlés
  13. Ez szerintem világrekord. Pl. bár Amerika is zsidó irányítás alatt áll, de ott a rendőr használja a fegyverét ha meg akarják támadni, úgyhogy nem valószínű, hogy a támadók el tudtak volna hajtani, mert golyóval a fejükben annak van némi technikai akadálya.
    Itt viszont, nehogy baja essen a bűnözőknek, mert akkor elítél a rendőröket a zsidók irányította bűnözővédő bíróság.
    Melyik az az ország a világon, ahol a bűnözők verik a rendőröket? Egyet tudok.
    Itt már csak azt lehetne kérdezni, „és a bűnözők kitüntetése a bűnözésért hol marad?” De hát annyian vannak már, hogy nem jutna mindnek plecsni, és egyébként is valószínű, hogy ellopnák már a kiosztás előtt a fémet.

    Ostobáknak: nincs itt semmi összeesküvés, lehet békésen tovább pusztulni.

    Ellenállóknak: összefogni, és kivonulni Szodomagyarországról; és persze azt is közzétenni, hogy miért.
    Aki marad, a judeonácik által irányított birodalomban, az olyan nehéz helyzetben van és lesz, mint a zsidók voltak a náci birodalomban. Tömeges deportálás és kerítéssel körülvett koncentrációs tábor persze (még) nincs, „csak” ellehetetlenítés, felőrlés, apránkénti és egyenkénti megsemmisítés. Ha nem ölnek meg az erőszakos bűnözők, és nem fosztanak ki a fehérgalléros bűnözők, akkor úgy is jó, ha gyermektelen vagy, vagy csak 1-2 gyermeked van, mert így is kihalsz.
    Ez az ő koncentrációs táboruk.
    Ellenállók, ne maradjatok a judeonáci koncentrációs táborban, legyen az bármilyen nagy is. Még nincs körbekerítve szögesdróttal és aknazárral, még lehet menni, még ha nem is nagyon van hova.
    Sajnos a judeonácik által uralt területeken az ellenállók kb. olyan kevesen vannak, mint a nácik által uralt területeken a partizánok.
    Hol van a térképen egy olyan, nem valamelyik sivatagi vallás uralma alatt lévő hely, amelyiknek a természeti klímája hasonlít Magyarországhoz, és a kormánya sem az önerőből hülye, aljas, korrupt kategóriát jelenti, és nem is olyan hely, ahová már ki lehet tenni a „megtelt” táblát, tehát a legkisebb kompromisszumot jelenti, és befogadók?
    Szodomagyarországtól való megszabaduláshoz persze elegendő egy határral odébb menni, a judeonáci birodalomtól való megszabaduláshoz viszont nem, és ha a többi feltételt is hozzáadjuk, nehéz ügy, bár szerintem nem lehetetlen a legkisebb, tehát a legjobb kompromisszum megtalálása.

    VálaszTörlés
  14. "kivívta Isten haragját Baálbel tornyának"

    :DDDDD Vicces egy ember vagy mitagadás.

    VálaszTörlés
  15. Szerintem Nimród gyilkolászása úgy nem történhetett meg, ahogy a rege meséli.

    A wikipédiából idézek:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfogyatkoz%C3%A1s

    Egy gyűrűs napfogyatkozás akár 12 percig is tarthat, szemben az elméletileg lehetséges leghosszabb 7 perc 32 másodperces teljes napfogyatkozással.

    12 perc alatt ez a történet nem tudott lezajlani.

    VálaszTörlés
  16. Az Echotv.hu szakértöi renszeresen bemutatják az elmult 200 történelmére vonatkozo ismerethiányukat. Ha a jól feljegyzett, könnyen hozzáférhetö történelemröl ennyire nem tudnak, és ha ezt a hozzáférhetö anyagot nem hajlandok megnézni, tanulmányozni, akkor mire véljük az általuk a 4000 évvel ezelötti eseményekröl elmodottakat ? Egyikük sem tudja elolvasni a sumér agyagtáblákat, irásos anyag nem sok maradt fenn, ennek ellenére ugy beszélnek mintha ott lettek volna a bábeli torony környékén amikor az összeomlott.
    Egy olyan összeesküvés szakértö sem kerül kamara elé akinek nincs valami eladnivaló portékája

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!

    A Nimród Fiainak Titka nem elérhető már, és sehol sem lelhető fel. Megvan valakinek?

    VálaszTörlés