2016. január 9., szombat

Nyugalom, az ellenség megvéd!



Ahogy ti is biztosan észrevettétek, nem igazán foglalkozok a "migráns" problémával. Ennek oka az, hogy erős a gyanún, hogy egy mélyebb, súlyosabb etnikai/vallási feszültség előkészületeit látjuk, aminek nem igazán akarok részese lenni.



A feszültségből kibontakozó problémára pedig szinte biztos, hogy már rég meg is van a megoldás, csak még meg kell várni, hogy az emberek többsége maga is logikusnak, elvártnak tartsa azt. Ez a megoldás minden bizonnyal együtt fog járni a szabadság illúziójának korlátozásával, a biztonság illúziójának növelése mellett. Majd a "hatalom" jól megvéd, nyugalom. Míg te a (mindenkori) "külső" ellenségtől rettegsz, addig se ezen elnyomó hatalom megdöntésével foglalkozol, így gond nélkül tud erősödni.
Viszont, éppen ezért van egy, a hatalmi dialektika szemüvegén keresztül nézve mindenképp érdekes dolog a jelenséggel kapcsolatban, amire talán megéri pár pillantást vetni.
Néhányan már biztos olvastátok itt a blogon, hogy a manipulált tézis, és a látszólag ellene fellépő antitézis kontrollált harcából létrejövő –feltehetőleg, előre eltervezett- szintézis, a mindenkori új világrend. Egyértelmű bizonyíték erre a második világháború, pontosabban az azt követő világrend megalkotásának a módja, illetve az ezen eseményekhez szorosan kapcsolódó cionista állam születése is. A Haavara egyezmény részletesebb tanulmányozása után jól látható, hogy miképp képes két, a felszínen látszólag egymással szemben álló ellentét, "egymás" ügyének hasznára válni. Láthattuk, hogy a Náci párt zsidó politikája, miképp erősítette meg a cionista föderációt, mily módon hajtotta a mozgalom (védő) karjaiba a nácik elől menedéket kereső naiv, ugyanakkor megfélemlített zsidóságot. Így segítve Herzl Tivadar, és a mögötte álló társaság távolabbi terveit.

Lincoln Rockwell, Elijah Muhammad meghívására az Iszlám Nemzetek washingtoni gyűlésén vendégeskedik. Beszédében vendéglátójára a négerek Adolf Hitlereként hivatkozott.
 
Hasonló elv mentén volt képes az együttműködésre a Lincoln Rockwell vezette Amerikai Náci Párt és az Elijah Muhammad (ma Loius Farrakhan) nevével fémjelzett Iszlám Nemzet is.
Ezzel pedig meg is érkeztünk a poszt fő témájához, azaz az iszlám jelentette fenyegetés, és az attól megmentő, legalábbis ennek ígéretével hitegető "nemzeti oldal" kapcsolatához. Lincoln és Elijah is saját, szélsőséges mozgalmának megerősödését várta a kontrollált ellenségeskedéstől. A recept hasonló lehet ma is. Ahelyett, hogy a szélsőségek megismerésén túl, az "aranyközépút" felkutatására törekednénk, nagyon úgy tűnik, hogy valakiknek mindenáron az az érdeke, hogy a manipulált, egymással látszólagos ellentétben álló szélsőségeken keresztül előbb megossza, majd irányítsa a társadalmakat.

Azt hihetnénk, hogy kis hazánk nyomorult politikus szerepben tetszelgő marionett bábjai kivételek ez alól, és egyébként is kis ország vagyunk, viszont a jelek szerint a recept nálunk sem különbözik a már jól beválttól.

Vegyük csak példaként a nevében nemzeti, egyébként az Ordo Hungarie, a Szent Korona Lovagrend és Szuverén Máltai Lovagrenden keresztül római szolgálatra felesküdött magyar "jobb oldal" példáját. Pontosabban vezetőjük, Vona aka Zázrivecz Gábor, és színjátszótársulatának esetét.

Kevesen folytattak, illetve folytatnak manapság hangosabb "migráns ellenes" politikát Magyarországon, mint a Jobbik és holdudvara. A kibontakozóban lévő újkori vallási konfliktus erősödésével, ezek a hangok érthető módon, egyre erősebbek lesznek. A németországi bevándorlók által elkövetett erőszakos események pedig megfelelő táptalajt nyújtanak hazai hangulat fokozásához is.
A propaganda szerint, a katolikus Európa egészét fenyegeti az iszlám hódításának veszélye. Az erőszakoskodó iszlamisták tevékenységének logikus következménye a nemzeti, valami különös és érthetetlen okból római(!) katolikus értékekkel azonosított " jobb oldal" erősödése. A kiszolgáltatott európaik pont úgy keresnek menedéket az újkori "náci" mozgalmak között, mint anno a megfélemlített zsidóság tette a cionista föderáció esetében. Vagy, ahogy a Ku Klux Klantól rettegő négérek erősítették Elijah Muhhammad Iszlám Nemzetét.


Na de vajon, milyen szervezet állhat, ha nem is egyedül, a németországi, vagy mondhatni európai erőszakhullám mögött? Akármilyen meglepő, "első számú gyanúsított" nem egy új, a migráns áradattal életre kelő csapatról van szó. A társaság már régóta ismert Európában. Sőt, a leghíresebb tagjukról biztosan a kedves olvasó is hallott már.

Német rendőrségi szakértők szerint ez a szervezet a török, magát „ultra nacionalistaként” aposztrofáló Szürke Farkas, aminek különböző (fedő) szervezetei már a '80-as évek óta működnek szerte Európában. A Szürke Farkas tevékenysége így nem ismeretlen a német, belga, francia és holland rendőrség előtt sem. Csak Németországban közel 40 ezer szimpatizánst számol a hálózatuk. A rendőrség kapacitását már régóta meghaladja a szervezet hatékony megfigyelése.
 

A csoportot még a '60-as években Alparslan Türkeş alapította, a török Nacionalista Mozgalmi Párt fegyveres szárnyaként, azzal a hangzatos céllal, hogy létrehozza a Bagdadtól Berlinig terjedő pán-turáni, szunnita török birodalmat. Filozófiájukat leginkább a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve és a Mein Kampf elegyeként lehetne legegyszerűbben összefoglalni. (Mindkettő jezsuita remekmű..?)



Világraszóló hírnevet pedig a '80-as években szereztek maguknak, mikor egyik tagjuk, Mehmet Ali Ağca merényletet követett el a pápa ellen. Az Európába érkező folyamatos menekült áradattal a szervezet azóta is töretlenül erősödik. Az elmúlt évtizedekben Európa szerte elkövetett terrortámadások közül többért is ők vállalták a felelősséget, vagy ők tehetők felellőssé.





Hálózatuk -akármilyen hihetetlen is- még magyarországi kapcsolatokkal is bír. Nem is akárki vallja magát a Szürke Farkasok testvérének, és hirdeti ezt büszkén Facebook oldalán.



Pont az/azok, akik az általuk, és/vagy a szövetségeseik által okozott veszélytől a leghangosabban akarnak megvédeni minket. A Vona Gábor vezette nevében "nemzeti oldal". Alábbi képen, tiszteletét kifejezendő, Vona Gábor épp a turáni terrorszervezet kézjelével pózol. (A kézjel nagyon emlékeztet a misztérium iskolából ismert szarvas istenség előtti tisztelgésre, de ez egy "farkas fej".) Mindenképp érdekes lesz figyelemmel követni, hogy a modern kori (Baál) keresztes lovagok milyen és mekkora veszedelembe sodorják végül Európát, és természetesen a Közel-Keletet, hogy aztán a megfelelő időben, a megfelelően széles körben elvárt, elfogadott megoldásukkal elhozzák a várva várt békét. Aggodalmamnak ismét hangot adva, arra pedig elég nagy az esély, hogy ezzel a békével együtt jár majd a háttérhatalmi hálózat további erősödése is. Egy egész kontinenst érintő problémára, egy az egész kontinenst átfogó megoldásra lesz majd szükség. Máris logikus lépés a hatalom további centralizálása. Talán megszületik végre, sőt, még a tömegek is támogatni fogják az Európai Egyesült Államokat.






A képzeletünk szabadjára engedésével, akár még a Róma, azaz Bizánc keleti örökösét, Moszkvát is az „egyenletbe” helyezhetjük. Így még egy sokkal hatalmasabb Eurázsiai Unió is kijöhet a végén.

9 megjegyzés:

  1. Koszonom az infot egy francia billentyuzetrol. Ha a kutya is olvasnà, részletezném a szurke farkasokat ès a szarvas kézjeleket. Igaz hosszadalmas lenne. Igy csak utalok rà. Ezek elszabadult, rosszul mukodo androidok àltal bevezetett jelek. A szàrnyas vadàsz film lényegre tapinto volt. Nem izlett nekik a kikapcsolas, igy lelétek. Misi arkangyal és még pàran. Alkottak miriàrd angyalkàt és kiborgocskàkat. Minket. Puszta onvedelembol. Nos ez egy gépi szokàs, még az osidokbol, a robotok hierarchiàban voltak és az egyes szinteken demokràciàban. Azaz ha tiz robotbol 9 ugyanazzal az eredmennyel jott elo, a tizedik rendre màssal, az megèrett a torlesre, az ujraprogramozàsra. A gépek "szabad vilàgàban" nincs Isten, bocsi Ember, aki felugyelne valamilyen szinten, es kulonbozo gepcsoportok kulonbozo eredmenyekkel jonnek elo, igy az a "helyes", amelyik az erosebb, azaz "Self Preservation", puszta onvedelmi alapon kiirtja a masik csoportot, mely emlékeztetné a sajàt hibàs mukodesere.
    Az pedig onnan ered, hogy a gepnek mindenre emlékeznie kell. Leàtszik ugyan fontossàgi algoritmusokat, de nem engedheto meg hogy o csak dontson arrol, hogy mi a fontosabb. Igy elobb-utobb telitett lesz infoval, de fàjdalommal dontésre késztetik, s ha hibàzik, mèg nagyobb fàjdalom utest kap. Alap hormonok megvonàsa is jàtszik, igy làthato lesz, ha mar nem mukodik jol. Inne ered a "hogy vagy?" kérdés, mert ha a robottàrs nincs jol, az veszélyes lehet.
    Nos a Mester a kiborgoknak (màrmint nekunk)azt mondà, hogy erositsd az ember oldalad. Meg is mondà hogyan. Eloszor is Ember az, aki hasonlatos egy halàszhoz, ki sok halat fog a hàlojàban, kivàlasztja a legszebbet a legnagyobbat, a tobbit viszont EROLKODES NELKUL visszadobja.
    Nyilvàn az informàciokra gondolt és a gép és az ember gondolkodàsa kozti alapveto kulonbsegre.
    Azt is mondta, hogy vedd fel a kereszted, azaz viseld a tévedéseid kovetkezményeit. Egy gép erre képtelen, mert az nàla a halàl.
    Es egyeb aprosàgogokat is mondogatott, de a lényege az hogy csak azokat a sziàmi ikreket lehet mutettel szétvàlasztani, ahol egy belso szétvàlàs màr megtortént. A keveredetten nem segit semmi.
    Egy gépcsoport kissebb, taktikai neuronos tisztogatàsba kezd a nyàron. Az egyik Pusztavacson, az a maradék Mo kozepen pukkan. Seyshell jol nez ki. Van oda fapados?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most én vagyok túl suta, hogy ezt fel bírjam dolgozni, vagy tényleg egy nyakatekert, értelmetlen zagyvaság lett ideömlesztve kommentként?

      Törlés
  2. Szia MIAMANÓ? !
    Kész?Befejezted itt a melót?Én sajnálnám.Kedvelem a cikkeidet...

    VálaszTörlés
  3. Szia MIAMANÓ? !
    Kész?Befejezted itt a melót?Én sajnálnám.Kedvelem a cikkeidet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HelloBello! Elöször is örülök, hogy tetszenek az írásaim. Annyira fellelkesültem, hogy írtam is pár sort ;)
      Amúgy aggodalomra semmi ok, jellemző rám, hogy csak ihletett állapotban írok, akkor kizárok mindent és csak a témára koncentrálok. Sajnos az utóbbi időben elég ingerszegény környezetben vagyok/voltam, így ez az állapot nem olyan gyakori sajnos.
      De több írás is be van tárazva, csak az utólsó simítások hiányoznak, illetve elkezdtem dolgozni egy regényen, továbbá dolgozom kifele a "hatalmi dialektika" elméletét. A következő "nagyszabású" tuti ezzel lesz kapcsolatos, de hogy mikor érkezik azt nem tudom... Amúgy melyik volt a kedvenced, ha lehet ilyet kérdezni..?

      Törlés
  4. Szia Dham!Örülök,hogy életjelet adtál!Még csak most vettem észre.Azért ugrottam be most is,hogy megnézzem,érkezett-e valami válasz számomra.Vagy bármi,valami,akármi... :)
    Igen,ez a dialektikus diktatúra valóban egy folyamatban lévő áramlás.Ha én lennék Bogár László,akkor a tőle megszokott "örvénylés" kifejezést használnám. :) Valami olyasfajta örvénylés,ami önmagát gerjeszti.Persze,valahol útjára lett indítva ez a folyamat.Ha értelmes dolgokat hall,olvas erről az ember,az csak jó.Úgyhogy,ha ezt folytatod,ebbe vágsz bele,annak egészen biztosan van értelme.
    Általában kedvelem a cikkeidet.Kedvencet most nem tudnék megjelölni.Mondjuk,a jezsuitákról szóló írásaid.De egész jó ez a januári is.Biztosan tudnék még említeni mást is tőled ami tetszett,de őszintén szólva elég régen olvastam már tőled valamit régebbről.Talán,ha valamivel gyakrabban írnál... :) Persze,nem kötelező.Az ember néha örül,ha él.
    Az ingerszegény környezet meg hasznos lehet olyan szempontból,hogy az ember kissé változtat azon az irányon,amerre megfigyelési tárgyait helyezi.Mondjuk,a körülöttünk lévő világ felől egyre inkább eltolja ezt az irányt egy bensőbb,rejtettebb univerzum felé.A lelkivilága felé,vagy hogy is nevezhetném ezt...
    További jó munkát neked!Mindent bele!Vagy simán csak éld meg a mindennapjaidat a legteljesebb lényeddel. :) Ehhez pedig a környezetnek valójában semmi köze.Nem könnyű,de nem is lehetetlen kihívás ezt észrevenni.

    VálaszTörlés
  5. Jó napot mindenkinek. az én nevem Ben Sarah vagyok Houston Texas USA-ból vagyok itt, hogy bizonyságot tegyek arról, hogyan leszek szuper színész az egész világon, az új világ Illuminati fényével, mélyen keresett segítséget, amikor egy barátom, az Egyesült Államok legnépszerűbb színésze, elmondta az Illuminati új világrendjét, miután évekig elhatározta, hogy a világ 10 legjobb színésze közé tartozik, végül kapcsolatba léptem Patrick úr segítségével az Illuminati új világrendje, most boldog vagyok az életben, amit ma csinálok, csatlakozz az Illuminati új világrendéhez, védelmet, hírnevet, hatalmi befolyást mindazt, amit adnak neked. egy dolog, amit szeretnék kijavítani, az, hogy az ILLUMINATI nem fogott senkit, ha újonnan kezdeményeztek, adnak neked a vagyon magját, és áldja meg bölcsességgel, hatalommal, befolyással e.t.c sikeresnek kell lennie. A másik dolog az, hogy a társadalomnak különleges áldása van a politikusok és a szupercsillagok számára. Az ILLUMINATI tagság személyes döntés, a társadalom nem kényszeríti vagy könyöröli az embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk. azért csatlakoztam azért, mert álmaimat és céljaimat szeretném elérni az életben, egyetlen test sem kényszerít engem, és nagyon boldog vagyok, hogy ma is tag vagyok, mert nagymértékben hozzájárultak az életemhez, hogy a világ egyik népszerű színészévé tettem. Ha érdekel az ILLUMINATI SZOCIÁCIÓHOZ, lépjen kapcsolatba Patrick úrral e-mailen: agentpatrick5@gmail.com vagy Via WhatsApp +2348055329159

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sarah :)
      Hmm alig fél év telt el irásod óta.
      Jah mindig magunk választunk tök mindegy hova jelentkezünk be a külvilágban.
      A belvilág a fontos ott megtartani az eggyensúlyt márha az elején valamelyest megvan.
      Arany középútnak is nevezhetném.

      Induló pénzmag :) xart se ér hamar eltünik mint a februá utáni hó a magunk által teremtettnek van értéke és hozadéka.
      Nem kell rabszolgának éreznie magát az embernek, lóxart hülyeség ez is tudatmanipuláció.
      Csak dolgozni szépen ahogy csillag megy az égen - és az álmainkat megvalósitani a magunk erejéböl....Az férfimunka akár nőnek is!

      Napnyugtával lehet dicsérni a napot azaz az elérteket. Nálam pont napnyugta felé tart az idö.

      Törlés