2016. augusztus 31., szerda

A Társadalmi Tanulás

Talán mindannyian, akik a világháló ezen elhagyatott blog-bugyrában megfordultok, ismertek, de legalább láttatok már „embirkát”. Olyan emberi külsővel megáldott birka jellemet, aki önálló gondolatok és értékrend híján kizárólag csak a csordája normáinak követésére képes. Nem akar, nem mer kilógni a sorból. Arra törekszik, hogy a lehető legtökéletesebb módon alkalmazkodjon az őt befogadó, illetve körülvevő csoport viselkedésmintájához. Ez ad neki kényelmet és biztonságot. A csoport céljait és értékrendjét teljes mértékben sajátjainak tekinti. Aki a csordának kedves, azt ő is szereti, akit gyűlölni illik, azt ő sem kedveli. Tökéletes példa erre a mindenkori pártkatona, aki igény szerint élteti a kijelölt hősöket, vagy épp üldözi a koloncként elé dobott bűnbakot, csak azért mert a pártban az a szokás.

Maga az „embirka” kifejezést egyébként W.R. Andersontól szokás eredeztetni, aki először az alábbi kontextusban használta egy 1945-ös rádióműsorban:

„Az igazság egyszerűen az, hogy amint az államnak dolgozol, bármit megtehetsz. Ebbe szinte mindent bele lehetne venni. Amint bekerültél, egyből úgy tűnik, senki sem küldhet el. Az emberek, vagy, ahogy én hívom a „embirkák” (sheeple) bármit eltűrnek.”


A fentiekben leírt jelenséget pedig tudományos körökben „társadalmi tanulás” címen tanulmányozzák, többek között magyar kutatók is. Ilyenek például Erdei Gábor, Kozma Tamás, Teperics Károly és Tőzsér Zoltán is. Kiknek közös munkája A Társadalom Tanulás Mérése, melynek bevezetője segít részletesebb képet kapni erről a jelenségről:

Értelmezzük ezt a kifejezést, majd előzményeket, példákat keresünk a mérésére. Végül bemutatjuk azokat a kezdeti eredményeket, amelyeket a társadalmi tanulás egy román–magyar határon átnyúló felderítő vizsgálatában elértünk. 

A társadalmi tanulás, az életet átfogó tanulás, valamint a tanuló városok és régiók  kifejezések mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalomban meglehetősen tisztázatlanok. Részben K+F projektekben, részben politikai dokumentumokban fogalmazódtak meg (legalább 1-1 hivatkozás kell), amelyek ugyancsak elméleti modellekre és kutatási eredményekre támaszkodnak. Abban a soorendben mutatjuk be ezen kifejezéseket, amely sorrendben megjelentek, illetve visszavezetjük mindegyiket történeti és társadalmi kontextusaikra.

            A társadalmi tanulás kifejezést hazánkban leginkább Bandura (1977) munkásságához kötik, aki először fejtette ki ezt a koncepciót. Az egyéni viselkedést a környezeti hatások és az egyéni adottságok eredőjének tekintette, s a tanulást annak a közvetítőnek, amelynek révén az egyéni viselkedés e két komponensből kialakul. A társadalmi környezetből eredő tanulást mint modellkövetést írta le és három formáját különböztette meg (verbális, megfigyelési és szimbolikus). Bandura ezzel új alapokra helyezte – ismét megerősítette – a nevelésszociológia alapfogalmának számító szocializáció szerepét a személyiség alakulásában (Kozma, 1999). A társadalmi tanulásnak ezt a szociálpszichológiai megközelítését Bandura munkásságát követően – főként a pszichológiai szakirodalomban – nálunk általában szociális tanulásnak nevezik (Tóth, 2005).

            Azonban a társadalmi tanulásnak más, tágabb értelmezése is létezik, ami az egyén szocializációját a közösség átalakulásával köti össze. Az 1960-as és az 1970-es évek szakirodalmában és népszerűsítő irodalmában – különösen a szervezéstudományban – széles körben elterjedt alkotóvezetés-elméletek egyik alapfogalma az olyan szervezet volt, amely folyamatosan megújul azáltal, hogy tagjai egymástól és a külső környezettől tanulni képesek. Magyarországon ez a megközelítés Pietrasinski (1976) könyvével vált ismertté.

A társadalmi tanulásnak a szervezetek, közösségek és társadalmak átalakulásában betöltött kulcsszerepére a szervezetelméletek az 1960-es esztendőktől kezdődően mutattak rá (a vietnami háborútól az európai diáklázadásokig terjedő időszakban a társadalmi átalakulások számos teóriája jelent meg, szemben az előző időszakok masszív rendszerszemléletű szervezetelméleteivel (vö. Etzioni, 1968; Tjaden, 1977). A társadalmi tanulásnak a társadalmi (közösségi, szervezeti) változásban betöltött szerepe magyarul is olvasható Kozma (1985) összefoglalójában, melyben a társadalmi tanulást a társadalmi változás szervezeti dinamikájával kapcsolta össze.

Reed és munkatársai (2010) társadalmi tanulás alatt az egyénekben végbemenő változásokat értik, melyek, túllépve a személyiségen, kisugároznak annak környezetére is. Az így értelmezett társadalmi tanulás – szociálpedagógiának is nevezik, ami azonban nem tévesztendő össze a kifejezés német eredetijével – interakciókban jön létre, azaz közösségi aktus. Ez az a tanulás, ami – az 1960-as és 1970-es évek alkotó vezetés és tanuló szervezetek teóriáira épülve – változásokat hív életre valamely társadalmi egységben, szervezetekben és területi-társadalmi közösségekben egyaránt.   

Bandura (1977) – és elődei – szociális tanulás elméletétől a Reed és munkatársai (2010) által kifejtett társadalompedagógiáig ívelő úton a közös gondolat egy közösségi-társadalmi aktivitás, ami megújítja az egyéneket, s általuk közösségeiket. A tanuló közösségek számos változatban megfogalmazott elgondolásai alapozták meg az 1960-as évektől kezdve azokat az elméleteket, amelyek a 2000-es évek elején mint tanuló város, tanuló régió jelentek meg."

Összefoglalva a „társadalmi tanulás” az a folyamat, melynek során az egyén, különböző okokból kifolyólag átveszi az őt körölvevő társaság, vagy társadalom szokásait. Ez maga a csordaszellem parasztauchan. Melynek nyilván lehet pozitív és negatív aspektusa is, a körülmyényektől, illetve a kiváltott hatástól függően. A mellékelt videó segítsével most az utóbbiból fogunk ízelítőt kapni.

Az bemutatott kísérlet ezt, az esetenként akár ijesztő jelenséget igyekszik bemutatni. A kísérlet elsőszámú alanya, a távol keleti leányzó, aki egy váróteremben várakozik többedmagával. A kísérlet célja pedig az, hogy kiderítse, hogy a kísérlet alanya miképp veszi fel, a környezete, az aktuális csordája szokását, annak különösebb megkérdőjelezése, vagy megértése nélkül.

A kísérleti csoport szokása, hogy a teremben időnként megszólaló sípszóra felállnak. Ezt a z egyszerű könnyen felvehető szokást, viselkedés mintát igyekszenek átültetni a kísérlet alanyára is, úgy hogy a szavak meggyőző ereje helyett, kizárólag csak a "tömeg erejére" támaszkodnak.
Főhősünk nem csak, hogy alig három sípszó után felveszi a szokást, de mikor a csordája magára hagyja, még akkor is megtartja azt. Sőt, további kísérleti alanyokat is képes lesz a szokás megtartására rávenni. Kiderül továbbá, hogy még az elsőre ellenálló ember is, idővel a tömeg és a gyakori ismétlések hatására megtörik, és még ha az arcán látszik is, hogy nem ért egyet a szokás követésével, mégis megteszi.

video


A kísérlet ismeretében és a fantáziánk szabadjára engedésével képzeljük el, hogy egyes emberek azzal kísérleteznek, hogy az utca népe, vagy adott esetben egy tüntető tömeg reakcióit manipulálják.
A 2006-os Kossuth téri tüntetések idején magam is figyelmes lettem hasonlóra, mikor a tömegben egyidőben több, agresszióra uszító kétes alak is megjelent, majd szisztematikusan elkezdték hergelni a tömeget, így manipulálva a reakciókat.


Ha pedig tüntetés, akkor nem szabad megfeledkeznünk a világforradalmat szervező Anonymus Mozgalomról, aminek tagjai feltehetőleg egy manipulált társadalmi tanulási folyamat áldozatai lehetnek. Talán ezért viselnek mind álarcot és követik a képregény és a „központi” videók filozófiáját gondolkodás nélkül.

Könnyedén elképzelhető ugyanakkor, hogy a Tavistock Intézet is a jelenségben rejlő lehetőséget ismerte fel, mikor jó pénzért örjöngve sikítozó lányokkal vetette körül korának leghatásosabb psy-op fegyverét, a Beatles-t. Nem csoda, hogy egy idő után mindenki nedves bugyiban síkízott.

Ahogy a fenti példák és a kísérlet is mutatja, embirka bárkiből lehet, legyetek résen!

1 megjegyzés:

  1. Az a gond, hogy kb. 3000 éve kezdődött (emberi) folyamatban vagyunk egy végtelen univerzumban: https://www.youtube.com/watch?v=Q6h-vfwdVek

    VálaszTörlés