2012. december 8., szombat

A "KK"-n is csomót keres





Minden bizonnyal ez alkalommal is minden gond nélkül túléljük a világvégét, ami most épp december 21-én vár ránk. Ugyanakkor van néhány dolog, ami a témához kapcsolódik, és ami mellett nem szabad szó nélkül elmennünk. Az ügyeletes próféták a” szép új világ” eljövetelével, egyenesen az „aranykor” beköszöntével hitegetnek. Vannak, akik világvégét, és vannak, akik a „háromnapos” sötétséget várják a dátumtól, de olyanok is akadnak, akik az eget fürkészik a „Niburu” után kutatva. Közben a mindennapjainkat a súlyosbodó kilátástalanság árnyékolja be. Hazánkban, de mondhatni  szerte a világban napról-napra nehezebb az élet. A pénzügyi válság legnagyobb áldozatai a termelő gazdaság és polgárság. Munkahelyek szűntek meg, a hitelek törlesztő részletei az egekbe szöktek. Míg valakiknek „üzlet a válság” is, addig másoknak kizárólag csak a nyomorról, éhezésről és kilakoltatásról szól. Egyre érezhetőbbek, látványosabbak az emiatt kialakuló társadalmi feszültségek. A mesterségesen megosztott társadalom „halmazai” egymás torkának esnek, mintha a másik tehetne a helyzetről… Egymásra mutogat „Jobbos Józsi” meg a „Balos Béla”, a globaliberális és a nacionalista. Egyre többen keresik a megoldásokat az utcára vonulva, ezzel is fokozva a káoszt.  Persze a z igazi ellenséget az „utcán” még soha senki nem látta…Talán pont e miatt is programozza a háttérhatalom az emberek fejébe egyetlen lehetőségként az „utcán puffogást”. A rejtett kéz, akár a gumicsontot, dobja elénk a tézist és az ellene fellépő antitézist, végig kontroll alatt tartva azokat. Sajnos a többség vevő erre a játékra. Közben pedig nem veszi észre, hogy miként megosztottságunk, úgy a meddő csatározásból létrejövő szintézis is, kizárólag csak az elnyomóinknak kedvez.

A háttérben meghúzódó hatalmasok persze nem csak a „Hégeli dialektikát” használják fegyverként a nép ellen. Nagy sikerrel szabadítják „astroturfing mozgalmak” tucatjait, hamis próféták ezreit egyidejűleg a naiv, jóhiszemű emberekre, hisz az állandó stresszben, félelemben élő embert a legkönnyebb manipulálni.  A változás, a változtatás szükségességet szinte mindenki érzi. Lassan úgy is fogalmazhatunk akár, hogy már a „demokratikus többség” is mélyreható változások szeretne. Az a réteg, amelyik már régóta a háttérhatalom „kedvence” , hisz hála a többéves, szisztematikus népbutításnak, ők azok a részben mélyálomba született, részben a sanyargatásoknak hála, oda süllyedt tömegek, akik több mint 20 éve passzivitásukkal, hiszékenységükkel és megosztottságukkal asszisztálnak, sőt fenntartják ezt a civilizált nyugati kultúrának és demokráciának becézett, piramis elvű, elnyomó adósrabszolgaságot. Akik a megasztárok csillogásától nem látják, hogy csak azért „szabadok”, mert annak hiszik magukat. A „testvériség” is csak addig tart, míg hazugság nem szül profitot, és csak azzal „egyenlők”, akinek ugyanannyi papírdarab lapul a tárcájában, mint nekik.
Egy ilyen rendszer stabilitása, aminek alapelemei a titkok, a hazugság és az erőszak, viszont hosszútávon nem fenntartható. Ezzel „sötét oldal” szintén tisztában van. Sőt, ezt így tervezték. Albert Pike és Adam Smith mesélt is ezekről a tervekről részletesen.  Például magába az alkalmazott adósságra épülő kamatpénz-rendszerbe is bele van kódolva az összeomlás. Hisz a vagyon úgy halmozódik fel a kamatszedőnél, hogy közben a kamatfizetőtől eltűnik. Ennek egyes következménye a társadalom és gazdaság szétesése, ahogy már Gustav Ruhland is megírta. Tény, hogy a szabadkőművesség és a hozzájuk kapcsolódó hálózat, megélt már jó pár ilyen helyzetet az idők során. Az viszont aggasztó lehet, hogy hatalmukat a társadalmi vagy éppen gazdasági berendezkedés változásának ellenére is sikerült megőrizniük az elmúlt 2-300 (vagy több) évben.
A „hálózat” ezen, a hatalom megszerzésére és megtartására irányuló technikája viszont ma már nem titok.  Nem is akarom bonyolítani, mondják el ők maguk!
Kezdjük a legnyilvánvalóbb megállapítással, mely John Adams-től származik:

„Egy nemzetet két féleképpen lehet leigázni: karddal vagy adóssággal!”

A „Cion bölcsei” is a téma szakavatottjai: „A Kígyó feje csak akkor térhet vissza Cionhoz, miután Európa összes szuverén államát tönkretették, amely azt jelenti, hogy gazdasági válságokkal és nagybani pusztítással lelkileg demoralizálják és erkölcsileg megrontják az embereket.”

A már említett Albert Pike: „A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.”  

David Rockefeller: „Egy globális átalakulás szélén állunk. Csak egy megfelelően nagy válságra van szükségünk és a nemzetek el fogják fogadni az új világrendet.”

Vlagyimir I. Lenin: "A legjobb mód az ellenzék kordában tartására az, ha mi magunk vesszük át az irányítását."

Mihail Gorbacsov: „Sokan szóltak már az új világrendről, saját magamat is beleértve, de egy ilyen világrend létrehozása még mindig problémákba ütközik. Gondok vannak a környezettel, az elmaradottsággal, a szegénységgel, az élelmiszerhiánnyal… mert még mindig nincs globális kormányzás.”

H.G. Walles:  "Megszámlálhatatlanul sokan fogják gyűlölni az Új Világrendet és fogják életüket veszteni az ellene folyó harcban"


HENRY KISSINGER: "Ha nem hallod a harci dobokat, minden bizonnyal süket vagy."
„Az Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája.
Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim.... Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra!....
Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt.....
Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz.
A hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, s csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. "  (már cáfolja, hogy ilyet mondott volna)



David Rockefeller: "Egyesek képesek azt gondolni, hogy mi egy titkos összeesküvés részeként dolgozunk az US ellen, engem és családomat internacionalistának neveznek, akik a világ más részein élőkkel együtt arra szövetkeztek, hogy létrehozzunk egy integrált globális politikai és gazdasági struktúrát -ha úgy tetszik, egy egyesült világot. Ha ez a vád, akkor bűnös vagyok, és büszkén vállalom." 

 
Ha más nem is, az mindenképp látszik a fenti idézetekből, hogy nem tegnap kezdtek világuralomra törni a srácok és nem is meggondolatlanok. Sőt, az események spirálját már régóta ők pörgetik, és a mindenkori problémákra kínált megoldásaikkal taszítják rendre az emberiséget, az újabb, nagyobb válságokba.
Most talán még nem látjuk kristály tisztán, de jelenleg épp egy olyan szituációban vagyunk, mikor a háttérhatalom a saját rendszerének mesterségesen gerjesztett válsághelyzetére hivatkozva, társadalmi-, politika- és gazdasági változtatásokat eszközöl, olykor erőltet. Ily módon igyekszik hatalmát megmenteni, sőt erősíteni. Olyannyira szerencsétlen a helyzet, hogy máris két tűz közé vették szegény halandókat. Egyik oldalon a régi módszerrel, a pénzrendszer különböző intézményeivel, és a velük járó végtelen eladósítással és megszorítással támadnak.  Annak, aki pedig menekülni akar a régi rend elől, jól meg kell választania az irányt, mert másik oldalról már támad az új rend a trendi forradalmaival… Helyzetünk csak egy picivel rózsásabb a hajtós vadászaton résztvevő vadakénál. Talán annyival, hogy tudatában vagyunk, mi is történik, tudjuk mi várható. Ismerjük a hódítok céljait, és módszereit! Bemutatkoztak, amikor a „Szabadság Egyenlőség” eszméje alatt elüldöztették, illetve megölették a korábban szintén adósságcsapdába csalt európai királyokat és nemeseket. Akkor a tömegek még nem látták, hogy nem feltétlen azért élnek rossz sorban, mert a gonosz a királyuk ebben leli örömét, hanem azért, amiért most mi is, az adósságcsapda miatt. Persze a történelem bebizonyította, hogy hiába kergettük el a királyokat, hiába a mézes mázas demokrácia álszabadsága, a nép helyzete semmivel sem lett jobb! Nem csoda, hisz a látványos változások ellenére a háttérben, a hatalmat ugyanazok a csoportok birtokolják az óta is.
Okulva tehát a történelmünkből sejthető, hogy a felfordulás, a „forradalom” közeleg. Ez alkalommal, viszont nem engedhetjük meg, hogy a jelenlegi zsarnok, kizsákmányoló rendszer urai, hangzatos jelszavak és felszínes jótékonykodásuk álcája alatt átmentsék hatalmukat! Ahogy Kissinger is mondta, csúnya világ lesz. Hasonló mód vélekedik erről irományom központi figurája, László Ervin is. Az ő tanácsait megfogadva, készülnünk kell a „Káosz pont” (mikor terveik szerint a régi és az új rend birkái lejátszák egymás között, hogy milyen színű legyen a „rablánc” és a „rabruha” a továbbiakban) bekövetkeztére, nehogy az események „visszafordíthatatlanná” váljanak és a „sötét középkorba” süllyedjünk. Akik átlátnak a zárójelen, azok már sejthetik, hogy nem fogom László Ervint ezért a rendkívül sokatmondó megállapításáért (sem) az egekbe magasztalni, akik esetleg mégis azt várták volna, azoknak most csalódniuk kell sajnos! Csalódnia kell azoknak is, akik azt hiszik, hogy Soros György az egyedüli és legnagyobb magyar származású „rabszolgatartó”. Gyuri bá’ szerepe a témával foglalkozók előtt már régóta ismert. Tudni lehet róla, hogy tagja a gyakorlatilag a világ sorsát irányító nagyságrendileg 3000 fős (nem a szám a lényeg) elitnek, jobban mondva az „elit” „krémjének”, akik különböző csoportokon, kerekasztal társulásokon, bankokon, hitelminősítőkön, intézeteken, alapítványokon, nemzetközi szervezeteken és nem utolsó sorban páholyokon és klubokon keresztül a hatalmat jelenleg is gyakorolják. Igen, a szabadkőműves/illuminati páholyokra és az ő „látható világba” működő szervezetikre gondolok.Tehát Gyuri szerepe elég egyértelmű, de hogy jön Ervin a képbe? Egyelőre csak annyit, hogy ő sem az a kifejezett „operatív munkatárs” alkat, sőt…Annak ellenére, hogy míg az egyik spekulációival, a válság előidézésén és mélyítésén dolgozik, a másik pedig már az előre eltervezett, felépített megoldást kínálja, ugyanannak a háttérhatalmi hálózatnak a tagjai.
Nézzük közelebbről, Gyuri bá’ képes országok gazdaságát bedönteni két kijelentéssel és egy kis „befektetéssel” vagy annak megvonásával, ha éppen arra van szükség. Ráérő idejében még a világ destabilizálását célzó Occupy mozgalmat vagy „Világforradalmat” is útjára indítja, támogatja alapítványain keresztül. Azt a világforradalmat, ami nálunk „Valódi demokráciát most” vagy épp „Nem tetszik a rendszer” néven testesült meg, többek között a magyarországi Zeitgeist Mozgalom hadhatós segítségével.
Nézzük miként nyilatkozik  Marcus Eli Ravage, a cionista-szabadkőművesség ezen cselekedeteiről!

„Azzal vádoltok bennünket, hogy részesei voltunk a moszkvai forradalomnak! Képzeljétek el, mi beismerjük e tettünket, és mi van akkor? A tényleges kárt, amit nektek okoztunk még fel sem fogtátok. Betolakodók, vagyunk, igaz! Mi vagyunk azok, akik a békét felrobbantják, s tényleges felforgatók vagyunk. Mi, a természetes körülményeiteket, az ideátokat, a jövőtöket birtokba vettük és mind az, ami természetbeli rend, elraboltuk. Mi nem csak felbujtók voltunk az elmúlt nagy háborúknak, sőt minden háborúitoknak, nem csak az orosz forradalomért, hanem a történelmetekben minden előző forradalomért felelősek vagyunk! A személyes és nyilvános életetekben viszályt és ellenségeskedést hintettünk el mely zavarodottságot és frusztrációt hozz. Ezt tesszük még mindig. Senki nem tudja pontosan megmondani, hogy ezt meddig fogjuk fenntartani.”

A sors iróniája, hogy a szálak (egyszer) pont itthon, a két öreg gyökereinél, Magyarországon érnek össze. Hisz a Zeitgeist Mozgalom és Venus Project támogatói, promoterei között találjuk László Ervint is és az ő szerzeményeit, a Budapest Klubot és a Kulturális Kreatívokat is. Viszont ezekkel a csoportokkal már nem csupán a destabilizálásnál járunk, hanem meg is érkeztünk a megoldáshoz. Mert bizony a Kulturális Kreatívok már készen is vannak a megoldással.  Továbbá a Zeitgeist legújabb része is már a megoldásokat taglalja, köztük Izrael terrorállamát mutatja be követendő példaként, bizony… Persze ha az vád éri őket, hogy az új világrendet hirdetik, ők reflexből az állítólagosan alulról szerveződő mozgalmaikkal takaróznak.
Aki szerint össze-vissza írok, meg túl összetettek a mondatok és különben is, „mik ezek a szavak?”, azoknak összefoglalva, ha ezen mozgalmakat támogatjuk, akkor ugyanazoktól kapjuk majd az új megoldást, akiktől az előzőt is. Azok kínálják a megoldásukat, akik tönkre tették az előz rendszert, csakhogy újat adhassanak… Egy olyat, amiben még messzebb kerül a hatalom az egyéntől, a néptől, így az még nehezebben is tudja majd azt visszaszerezni.

Térjünk vissza László Ervinre! Ki is ő? Egy szimpatikus, mosolygós kedves öreg zongoraművész és világmegmentő filozófus? Vagy ennél azért többről van szó? Tudni kell róla, hogy Római Klub mintájára, melynek már korábban is tagja és kimagasló „filozófusa”, 1993-ban megalapítja a Budapest Klubot. A háttérhatalom egyik álcázott magyarországi helytartó szervét. Hogy jól érezhető legyen eme nemes cselekedet súlya, nézzük meg milyen hatalmi rendszer áll a Római Klub és ez által a Budapest Klub mögött!
A hálózat központi irányítójaként a nálam szakavatottabbak a  „The Committee of 300” nevű csoportot szokták emlegetni, amit sokan azonosítanak a „Club of the Isles”-el. A végrehajtó, ügyintéző szerepet a már „látható” szervezetek, az amerikai CFR (Council on Foreign Relations) illetve az angol RIIA (Royal Institute of International Affairs) tölti be. A világrégiók közti összehangolt munkáért pedig Háromoldaló Bizottság (Trilateral Commission) felelős. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a Bilderberg csoport munkáját is koordinálja-e ezen bizottság, némelyek szerint a Bilderberg csoport maga is irányító szerepet tölt be. A Bilderberg csoport kiemelkedő szerepe, viszont már csak az utóbbi időben körülötte csapott felhajtás miatt is megkérdőjelezhető. Az viszont bizonyos (amennyire az lehet) , hogy az RIIA alá tartozik az oxfordi Tavistock Intézet (Tavistock Institute For Human Relations), akik a mellett, hogy a tudatosan emberi agymosásra, a közerkölcs és a nemzeti kohézió lerombolásra tervezett filmjeikkel és zenéjükkel, úgymond szórakoztatják a népet, koordinálják a Stanford Research Institute, a Massachusetts Institute of Technology, Institute For Policy Studies, RAND Corporation, Hudson Institute, Wharton School of Economics és a Római Klub és az alárendelt Budapest Klub működését is.

Gyuri bá’ és Ervin bá’ tehát a mindenkori Rothschildok, Rockefellerek és a világ egyéb befolyásos bankárai és üzletemberi mellett, eme „csodálatra méltó” társaság tagjai. Ezen szervezetek többsége ugyan hivatalosan a „szép új világ” megteremtésén, (megtervezésén) fáradozik, mégis kevesebb közük van a világbékéhez, mint a mindenkori „világszépének”. Erre az elmúlt pár száz év véget nem érő háborúinál nem is kell jobb bizonyíték!
Illetve nem árt észben tartanunk Jászi Oszkárnak, a Magyar Nemzeti Tanács tagjának, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszterének és nem mellesleg a francia Grand Orient alá tartozó Martinovics-nagypáholy tagjának ide vonatkozó szavait:

"Vitatható, hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének. Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre bőrköténnyel és szalagokkal teleaggatva... Nem! Mi egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves eskü is felesleges lenne."

De mondhatnánk egyszerűen csak azt is, hogy ”A pokolba vezető út, jó akarattal van kikövezve

Látva viszont, ezt a mentalitást, amit Jászi Oszkár szavaiból megismerhetünk, megbízhatunk-e László Ervinben és a különböző, általa is támogatott mozgalmak jó szándékában? Gondolok itt elsősorban a Zeitgeist Mozgalomra és a Kulturális Kreatívok projektre.
És akkor Ervin bá’ egyik korábbi „világmegváltó” gondolatát még nem is említettük (egyébként a Világváltás Tanács tagja is, mert ilyen is van), amit még 1978-ban a Római Klub megbízásából vetett papírra, a „Goals for Mankind” című művében, amivel aztán később, a XXI. század hajnalán „Georgiai Guidestone (iránymutató kő) nevezetű háttérhatalmi „emlékművön” találkozhatunk.
A gondolat László Ervin szavait idézve: “resultant ideal sustainable population is hence more than 500 million but less than one billion.”

és az  „Útmutató kövön”: „Maintain Humanity under 500.000.000  in perpetual balance with nature

Tudom manapság divatos zöldnek lenni, meg összhangban lenni a természettel. Olyannyira, hogy még a legkisebb Rothschild, David is zöld zászló alatt készül megmenti a világot. A már említett Zeitgeist mozgalom keretein belül is például. Természetesen, ez ettől még egy nagyon jó gondolat, és eszemben sincs lejáratni a „bolygó megmentő” mozgalmakat! De tény, hogy a Rothschild család megjelenése a „zöld fronton” azért elég elgondolkodtató, nem szoktak ők olyan buliban részt venni, amiből legalább közvetve ne származna hasznuk. De felmerül a kérdés, hogy lehetne összhangban a természettel az, aki épp 6-6.5 milliárd ember eltüntetésére készül, vagy tesz javaslatot? Mert akárhogy is nézzük, már ’78-ban is nagyobb volt a föld népessége 1 milliárdnál, nem hogy ma. Az 500 millióról nem is beszélve. Tehát minden okunk megvan valami emberiség ellenes gondolatot, illetve tervet feltételezni a háttérben!

Mégis a „jótékonykodás álcázó palástja” mögé bújva, László Ervin ma is az (ál)próféta szerepében tetszeleg és tervezi a jövőnket. Felmerül viszont a kérdés, segítheti-e az „ébredésünket”, ajánlhat-e egyáltalán megoldásokat a Kulturális Kőművesek, akarom mondani Kreatívok, elsőre talán szimpatikusnak tűnő, új világrend építő mozgalmán keresztül? Vagy csak kihasználva az emberek vágyait, illetve a 2012-es felhajtást, ilyen módon igyekszik már az elején az élére állni az elkerülhetetlen „változásnak”? Néhány kérdés felmerült bennem a KK új világrend promo videójának nézése közben: Milyen változás az, ami után kettős könyvelést kellene tanítani gyerekkortól kezdve, és amihez a TŐKE természetével kell ismerkednünk? Ez lenne az aranykor? Kétlem…Vagy valóban az olyan, új találmányaikra lenne szükségünk, mint az „átformáló szervezetek” vagy az „etikus bank” és a cégek által tulajdonolt, üzemeltetett, és menedzserek vezette társadalmak? Miből gondolják, hogy egy „Isten” nélküli, néhány érdekcsoport által megtervezett, mesterséges világban akarunk élni egy világkormány irányítása alatt?
Ugyan az ide vonatkozó elméletek többsége csak a kontinensnyi uniók egyesítésével létrehozott világkormány felállításával számol, nem szabad megfeledkeznünk a „Káosz pont” elméletről sem! Sőt, ismerve a szokásaikat, ma már valószínűbbnek tűnik, hogy a régi rendet előbb az Occupy és egyéb álforradalmak segítségével káoszba döntik, majd a kaotikus helyzetet kihasználva, az emberiséget belecsalogatják az új rend csapdájába, ahogy tették azt a francia vagy a többi „dicsőséges” forradalom idején.  Ha nem akarunk elődeink hibáiba esni, akkor erre a variációra is készülnünk kell, hogy felismerhessük és élhessünk a kínálkozó lehetőséggel! 

Hol a csapda? Paul H. Ray a "KK mozgalom" vagy jelenség állítólagos elindítója és vezetője szerint az egész 1968-ban indult, egy titokzatos bankár találkozón… Igen, bankárok találkoztak titokban, hogy megtervezzék a jövőt… Vajon mennyi az esélye, hogy a jó szándék, vagy segíteni akarás vitte őket oda? Költői a kérdés természetesen, de gondolom érezhető is volt. Mivel Paul H. Ray azt is elmondja, hogy ezekre a bankárokra nagy hatással volt Rudolf Steiner és az ő munkássága. Rá egyébként a többi kreatív is előszeretettel hivatkozik, mint minden megoldás tudójára. Felmerül tehát a kérdés, ki Rudolf Steiner? Ki az, aki munkásságával megalapozta a Kulturális Kreatívok munkáját? Akit minden „kreatív” mélységesen tisztel? Aki megálmodta nekünk ezt a „szép új világot”
Rudolf Steiner hivatalosan osztrák filozófus, az antropozófia megalapítója. Munkássága nyomát viselik a mai Waldorf óvodák és iskolák. „Szellemtudományának gondolatain alapuló antropozófia (a görög ember és bölcsesség szavakból) olyan filozófia (vagy ahogy néhány ellenfele mondja, vallás) amely Helena Blavatsky teozófiai mozgalmának megindulására épült”. Nos, e mellett a Wikipedia által oly fontosnak talált információk mellett, nem árt tudni Rudolf Steinerről, hogy 33-as (legmagasabb) fokozatú szabadkőműves. 1913-ban kiválik a Blavatsky által 1875-ben alapított Teozófia Társaságból. Ezután Steiner megalapítja az Antropozófiai Társaságot. E mellett jó kapcsolatot ápol a bolsevik forradalom vezető személyeivel, illetve a nyíltan Lucifert, mint „a fény elhozóját” tisztelő Teozófiai társaság akkori vezetőjével, Annie Besant-al.  Itt egy pillanatra térjünk vissza a Wikipedia-s információkra, egész pontosan Helena Blavatsky-hoz, aki ugye megalapozta Steiner munkáját. Egyesek szerint egészen Helena Blavatsky-hoz és az általa alapított páholyhoz nyúlnak vissza a ’80-s években induló New Age mozgalmak gyökerei. De neve több helyen egybeforr a szabadkőművesség legsötétebb irányvonalaival. Ilyen például a 1887-ben, három rózsakeresztes, A.F.A. Woodford, Dr. William Wynn Westcott és Sam L. MacGregor Mathers (utóbbi kettő nyíltan kabalista) által alapított páholy "Hermetic Order of the Golden Dawn" (Az Arany Hajnal Titokzatos Rendje). Továbbá 1887-ben Londonban kiadja a "Lucifer the Light-Bringer" című teozófiai folyóiratát. Bizonyítván, hogy Steiner mennyire jó tanuló volt, íme egy sokatmondó idézet tőle, amit bárki elolvashat, aki fellapozza az "An Outline of Occult Scinence" című "remekművét".
Az idézet: "A szabadság a luciferi befolyás eredménye" /“Freedom is the result of the Luciferian influence.”/
Így, hogy megismertük Steiner mestereit, és bolsevik kapcsolatot, már a Gyuri bá’ féle „Világforradalom” is máshogy hangzik, igaz? Emlékszünk még az előző ilyen forradalom jelszavára, miszerint „Világ proletárjai egyesüljetek!”? Épp ma kaptam meghívót a következő Zeitgeist mozgalom által szervezett, Z-Day eseményre, melynek mottója feltűnően hasonló gondolatot közvetít:
Let's unite the world.”, azaz „Egyesítsd a világot”…
A politikailag korrekt verzió, mondjuk biztosan valami olyasmi lesz majd, hogy „Fogjunk össze a világért”, vagy valami hasonló, könnyen emészthető maszlag. 

Ezen összefonódásokat figyelembe véve, talán már nem is tűnik olyan abszurd dolognak, hogy az antikrisztus világmegmentő szerepben tetszelegve jelenik majd meg, ha még meg nem jelent…


Visszatérve László Ervin és Rudolf Steiner Kulturális Kreatívjainak munkásságára, figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy „nem minden arany, ami fénylik”! És nem feltétlen kell csak azért csatlakozni, vagy támogatni mindenféle mozgalmat, mert azt mondják, amit esetleg hallani akarunk, vagy csak mert olyan szimpatikusak, vagy, mert azt állítják magukról, hogy sokan vannak… Mert lehet, hogy ezzel épp ők fognak meggátolni abban, hogy te és barátaid megtaláljátok a saját megoldásaitokat, amiknek köszönhetően végre tényleg szabaddá válhattok és boldogan élhettek! Valószínű, hogy azért is akarnak minden „ébredőt” Kulturális Kreatívnak tudni, hogy őket megvezetve, ezt a „szabadulást” meggátolják! Ezzel hatástalanítva a társadalom még gondolkodásra és cselekvésre képes tagjait.


Végezetül nem állítom azt, hogy mindenki, aki a fent említett társaságokhoz tartozna vagy az alsóbb szinten nekik "dolgozna", az feltétlen rossz ember lenne! De, hogy rossz célért küzd, az több mint valószínű… Sajnos az „ellen” a folyamatos manipulációinak hála, mára elérte azt, hogy a jó szándékú emberek, tudtukon kívül ugyan, de a rossz célért küzdjenek! Éppen ezért megkérnék mindenkit, aki eddig naiv lelkesedéséből adódóan, meggondolatlanul terjesztette a fent részletezett álpróféciákat, az a jövőben ezen aggályoknak is igyekezzen hangot adni! Mert lehet, hogy például a Zeitgeist sokakat elindított az „úton”, de aki nincs résen, vagy túl naiv, azt könnyen zsákutcába vezetheti, és ébresztés helyett, akárcsak az Eredet című filmben, egy még mélyebb álomba viheti.

Engedelmetekkel egy kis használati útmutatót mellékelnék még a fenti sorokhoz. Egyik régi kedvenc zenekaromtól, a Junkies-től idézett sorok segítségével!


Tudod, neked nem hazudnék, de még nekem se higgy
Mert lehet, hogy amit mondok, csak szerintem van így.”

Végezetül egy idézet az igazságról a 2012blogol.hu oldalról:

"A világról szóló ismereteid 99.99%-át más emberektől nyered különböző kommunikációs csatornákon át. A tudásod 99.99%-a valójában tehát HIT, hogy az embertársaid azért osztják meg veled a tudásukat, mert ily módon hatékonyabban tudunk kooperálni egymással a sikeres lét érdekében. Még az olyan triviális igazságok is, mint hogy a Föld gömbölyű, ezen alapulnak - hacsak nem utaztad körbe ténylegesen. Az emberek közötti információáramlás redundáns: egy adott csomópontból származó információ jár körbe közöttünk. Egy információ pedig akkor hiteles számodra, ha a "forrás" hiteles, ez a "forrás" pedig: az a csomópont, ahonnan kaptad, és nem a kiindulási csomópont. A kiindulási csomóponttal általában nem vagyunk tisztában; ha az egyetemen egy plutónium-izotóp tulajdonságairól tanulsz, nem törődsz vele, hogy az ismeretet melyik kutató szerezte meg, a professzor és a mögötte működő intézmény hitelébe vetett bizalom elég. Ha egy gráfként rajzoljuk fel az emberek közötti információáramlást, megkapjuk azokat a személytelen intézményrendszereket, amelyeket a gráfon belül zárt egységként bekarikázhatunk, és a karikákra ráírhatjuk, hogy AUTHORITÁS. Ha a karikák közül elég sokba behelyezünk egy olyan csomópontot, amely forrásként működik és mi irányítjuk, viszont maga a csomópont a kívülállók számára ismeretlen, akkor gyakorlatilag mi irányítjuk azt, hogy mi igaz, és mi hamis - és mivel a valóságot az emberek értelmezési szűrőkön keresztül vizsgálják, még olyasmit is el tudunk hitetni velük, ami ellentmond a személyes tapasztalatuknak.”


Dham

További érdekességek, képek, infók newage átverésekről és "newagent"-ekről a következő linken: https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.291768110910270&type=1


25 megjegyzés:

  1. Köszi az irományt, érdekes volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy elolvastad! Remélem segítségedre lesz!

      Törlés
  2. dham! Nagyon jók az írásaid.

    A KK engem is be akart szervezni, hogy legyek én is "Kulturális Kreatív". Én akkor nem csatlakoztam a mozgalomhoz, mert mindig is a magam útját jártam.
    Pedig ezeket a dolgokat nem is tudtam, amiket kikutattál.
    Ez persze sok mindent megmagyaráz...

    VálaszTörlés
  3. Ha megadod az elérhetőségedet, mondjuk megdobsz egy e-mail-el (mert én nem látom a te e-mail címedet), lenne egy pár ötletem számodra. Szeretném segíteni a munkádat!
    És esetleg kooperálni veled valahogy...

    VálaszTörlés
  4. Talán valóban itt az ideje annak, hogy létrejöjjön egy jobban együttmûködõ hálózat, ami túlmegy az egyéni blogokon és a jelenlegi ébresztõoldalak szintjén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mi ezen dolgozunk egyseg.org a neve, ha érdekel

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Az mind igaz,ami a fentiekben olvashato,sok keresztyén régtol fogva tud ezekrol.
    Csakhogy mit sem ér ezek ismerete,ha a jo oldal,(a gonosztol valo megmenekedés lehetosége,vagyis az egyetlen megoldas) ugyanakkor nincs be/felmutatva...arrol soha nincs beszélve.Mit hasznal az embereknek a Gonosz-rol valo tudas,ismeret,ha ezzel együtt kell elpusztulniuk,mivel a hitetlenek szamara nem lesz mas ut.Egyszeruen nem lesz! Ezeket mar most Isten atengedi a Satannak,aki kénye-kedve szerint ugy rugdossa oket,ahogy kedve tartja.Ezt teszi mar most is (mivel Satan a vilag fejedelme),de ami ezutan jön,az olyan borzalmas lesz az Istenrol,es az O Fiarol hallani nem akarok szamara,"amilyen nem volt még attol fogva,hogy nép kezdett lenni a földön"(Daniel 12:1).A megoldas pedig több ezer éve meg van irva a Bibliaban.Ha igazan jot akartok az emberiségnek,Dham es Pirula,akkor tessék oket ahhoz iranyitani! Az ido nagyon sürget,Isten nemsokara végezni fog a fent szoban forgo gazemberekkel,de sajnos azon sokakkal egyutt,akik tagadjak Istent,az O Fiat,mint Megvaltot es a Biblia hitelességét,ami "Sem nem antik,sem nem modern,hanem örök!"(Luther).
    A Daniel könyvébol(Oszöv.) Maté evangéliumabol es a Jelenések könyvébol(Ujszöv.) megtudhatja barki,hogy mik fognak történni hamarosan.

    Ria

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ria! Kifejezetten örülök, hogy a "megoldás felmutatására" való igényedet megfogalmaztad. A kutatásaim során számomra is sokszor szembejön a Biblia, rendszeresen részt veszek "Biblia értelmező/elemző "vitákban".
      Viszont itt a blogon az igazságkutatásra szánt 7 évemet igyekszem összefoglalni, rendszerezni. Ahogy látod blog még ez még nagyon gyerekcipőben jár, így egyelőre még nem beszélhet a megoldásról. A megoldásnak egyébként is a közös megoldásunknak kell lennie! Tehát első lépésben nélkülözhetetlennek tartom az "problémát", és az azt generáló erőt felismerni, a lehető legteljesebb mértékben bemutatni! Ennek következtében remélhetőleg többek számára is egyértelművé válik, hogy közös a cél, és annak elérését egy közös ellenség akadályozza. Ennek a felismerésnek pedig remélhetőleg összefogás lesz az eredménye, túllépve a hatalom által teremtett megosztáson. Természetesen a probléma bemutatásához is segítségül hívható a Biblia, ahogy te is utaltál rá. Konkrétan a Jelenések könyvére hivatkozok is egy másik bejegyzésben, de természetesen még többször elő fog kerülni az is. Sőt az abból "kimaradt" könyvekkel is szeretnék majd foglalkozni, jelenleg Énok könyve van terítéken...

      Törlés
    2. En is koszi kedves dham,hogy megértetted,engem is az embertarsaim iranti aggodas inditott arra,hogy minden lehetséges eszközön keresztül elérjem,es ahhoz az egy Valakihez vezéreljem oket,Aki az egyeduli megoldas a problémajukra,es ezért megtalaljak Ot.De addig,amig en abban latom a vészhelyzetbol valo kimenekedésüket,hogy a mindenek felett valo végtelen Alkotot,aki az egyeduli tudoja annak,hogy mi az ember rendeltetése a földön,es aki (Satan) ennek normalis menetét akadalyozza,azt megtudja fékezni sot megsemmisiteni,addig te csak ramutatni tudsz ennek okozojara/okozoira,de amire az embereknek igazan szüksége volna,abban nem tudsz segitségükre lenni pusztan azzal,hogy memutatod nekik,ki (Satan) a bajaik es szenvedésük eloidézoje.
      Az jo dolog,hogy a Bibliat,ami tudosit bennunket az ember teremtésérol,természetérol,bukasarol es örök rendeltetésérol, tobbedmagaddal tanulmanyozod,de ha ez nem parosul az Istenben es az o Fiaban valo hittel,akkor azt nem fogjatok meg is érteni,mivel Isten a Bibliaban kijelentette,hogy annak megértéséhez Isten Szentlelkére(Szent Szellemére)van szükség.Mert a dolog ugy müködik,hogy Isten Szelleme tudja csak megnyitni az ember szellemét az O igéje megértéséhez,de ehhez a léleknek elobb meg kell alaznia magat Isten elott.Az ember személyisége harom részbol tevodik össze:szellembol,lélekbol es testbol.A lélek a szemelyiség székhelye.Itt székel az ember akarata,értelme es érzelme.Ha az ember lelke lazad Isten ellen,a szelleme tehetetlenné valik es nem tud összeköttetésbe kerülni Istennel,akinek a kijelentéseit megérthetné.Ezert,aki nem tért meg Istenhez a lelke "akarasa" altal,az soha nem értheti meg Ot.Ezt Isten nagyon bölcsen,igy rendezte el.Ha viszont a Biblia kutatasotok Istenhez valo megtérésre vezet benneteket,majd ennek életbevago fontosssagat megértetitek az embertarsaitokkal is,akkor kikerülhetnek a Satan hatalma alol,es Isten védelme ala kerülnek mar itt,a földi életükben.Az igaz keresztyenek (mert vannak nem igaziak is),eppen ezert nem félnek az elkövetkezendoktol a legkissebb mértékben sem.Tolunk csinalhat az illuminati azt,amit akar,mi tudjuk,hogy mi lesz a végük,még mielott a tervük a végpontjaig jutna:"Leomlott,leomlott a nagy Babilon (antikrisztusi rendszer) es lett ördögöknek lakhelyévé"...."Jaj! Jaj! te nagy varos,Babilon te hatalmas varos,hogy egy oraban jött el itéleted!"(Jelenések 18:2 es 10.vers).
      Aminek itt a földön a bekövetkezét latjuk,az csupan a lathatatlan vilagban a jo (Isten) es a gonosz(Satan) közt végbemeno küzdelmek visszatükrözödése.Ez a küzdelem,Isten es a Satan közötti harc az emberért.De,amig Isten jogosan harcol azert,ami az O teremtése/alkotasa,addig a Satan jogtalanul kapar azért,ami nem az ové.Es amig Isten értünk valo küzdelme abban all,hogy szelid hangon hivja az embert megtérésre/visszatérésre az emberi sziv ajtajan csendesen kopogtatva,addig a Satan az ablakon tör be,mint ejszaka a tolvaj es rabolja el a sziveket.
      A recept tehat adott - a beteg emberiség szamara -,amit csak ki kell valtani,es bevenni a gyogyszert.
      Az Enoch konyve nagyon jo,hogy teritéken van,(en mar nagyon régen elolvastam,de még a mai napig eloveszem olykor) es jol teszitek,ha elkezditek azt is tanulmanyozgatni,mert ugy meginkabb tudni fogjatok,hogy ezek az atkozottak honnan is szarmaznak (felesleges ideirnom,hogy kikrol beszelek) es mikeppen mukodnek a vilagban,legfokepp,az illuminatik tagjaiban.
      Ehhez még nagyon ajanlanam (ha még nem ismernétek) ezt a tanulmanyt elolvasni...(szuper jo):

      http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim

      Az Enoch könyve egyébként a kopt es az Etiop keresztyének Bibliajabol nem lett kivéve,a mai napig olvassak es tanitanak belole.
      Jo munkat kivanok nektek (egybekötve az uj felismeréssel)Isten aldasaval,

      Ria.

      Törlés
  7. Nekem van egy ötletem, ami megoldás lehet: közösségbe kell szerveződni, de csak azokkal, akikkel közös céljaink vannak, és kb. egy szinten vagyunk, minél több dologban. Egy saját miniállam, vagy magántulajdonú területen működő Zrt. , egy utópista-futurista hitech autonóm terület lenne az igazi, ahol saját energiatermelés, élelmiszer-ellátás, eü, és oktatás van, saját erőből, saját magunknak. Az a nehéz ebben, hogy ehhez legalább 500-1000 ember kellene, hogy működőképes legyen (egy falu népessége) és Hungarisztánban mindenki annyira individualista, hogy ennek 0 esélye van, meg én sem vagyok egy németsándor. (hitgyülibe beszervezett több 10ezer embert!!! ehhez nagyon ért) Az alap, ami kell bármilyen civilizációhoz, bárhol: 1.energia, élelmiszer+víz, 3.eü. 4.oktatás ezeket kell megkapni minden tagnak, ha ez saját erőből megy, akkor életképes a csapat, ha hitelből, vagy más csapatoktól függ, akkor nem az. Hungarisztán energiából 80%-90%-ban importra szorul, élelmiszerből is (mostmár) vízből nem, de ez csak a veszélyt fokozza, (mindenki tudja mire gondolok) az egészségügy az még éppenhogy, az oktatás kritikán aluli, az oktatók 90%-a agymosás (lobotómiát) hajt végre a kis nebulókon. Mivel az országban szerintem összesen 0,5-1millió beszámítható ember van, a többieket nem fogja "megtéríteni", marad a rendszerből kilépés, ez még rátesz a feladat súlyosságára, mert amellett hogy itt mindenki individualista, kicsi a vándorlási hajlandóság. Lehet, hogy ez lesz a vesztünk.
    (a vallás, csodavárás, majd mindenkinek kinyílik a szeme, stb... ezekre kár hagyatkozni, a kelták, avarok és még tucatnyi nép úgy tűnt el a süllyesztőben, hogy ma már a régészeken kívül senki nem tud róluk, mert nem voltak elég szervezettek és nem voltak képesek elvándorolni, ha már nem volt más lehetőség, lásd a zsidókat, sajnos bezzeg, ők nem felejtették el egyiket sem)

    VálaszTörlés
  8. Sajnos már az nagy előrelépésként értékelendő, hogy ezzel egyre "többen" tisztában vagyunk. Persze ez a "többen" még mindig kevés. Pont tegnap ajánlottak egy előadást, ami ez irányba mutat. Mondhatni a szerveződés nulladik lépese.
    Youtube: "A közösségi vállalkozás felé"
    (Vágvölgyi Gusztáv előadása a Civil Kulturális Börze szakmai napján 2012. november 9-én Békéscsabán.)

    VálaszTörlés
  9. Udv.Egy erdekes osszefugges(?) nem tudom,csak azt latom,hogy a celkituzeseik nagyon egyiranyba mutatnak.Az is erdekes,hogy a KK a Club of Budapest (a romai klub testvere a madridi klub mellett) szulemenye,mar amennyiben jol sikerult kibogarasznom a kusza szalakat.Erdemes megvizsgalni az ugynevezett apostoli magyar kiralysag honlapjat is,tele van erdekfeszito anyagokkal. Azt hiszem jo kis atveres keszul itt. A "kormanyzo ur" egyik megnyilatkozasa alkalmaval arrol is beszelt,hogy az elso dolga lesz a magantulajdon intezmenyenek az eltorlese,hiszen minden a szentkorona tulajdonat kepezi,vagyis mi csupan haszonelvezoi lehetunk a korabban a tulajdonunkban levo lakasunkban peldaul.Kivancsian varom a velemenyeteket!

    VálaszTörlés
  10. lefelejtettem egy linket,elnezest!
    Ime a link:
    http://apostolimagyarkiralysag.hu/news.php?readmore=125

    VálaszTörlés
  11. "A világról szóló ismereteid 99.99%-át más emberektől nyered" kezdetű idézetnél kérnék forrásmegjelölést!

    Tóth Bálint
    http://2012.blogol.hu/read

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hiányosság pótolva! Bocs, nem volt egyértelmű!
      Más:
      Épp az Autokrácia című filmetek bemutatója után kérdeztelek arról, hogy szerinted a vatikáni lovagrendek részei lehetnek-e az összeesküvésnek... Gondolkodtál esetleg azóta ezen?
      http://gnosticwarrior.com/wp-content/uploads/2013/04/102.jpg

      Törlés
  12. Üdvözöljük a világítórendszer nagy rendjétől az egyesült államokhoz és a világ minden tájához, ez egy nyílt lehetőség arra, hogy csatlakozzon az Illuminate testvériségéhez, ahol helyreállíthatja elveszett álmait, és ahol láthatja a gazdagság és a boldogság fényét véráldozás nélkül. És 550 000 USD összeget is fizetünk, hogy üdvözölhessük az új tagokat, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint a választásuk és elhelyezésükhöz tartozó házakba befektetéssel, valamint az életben rejlő lehetőségekkel, hogy híresek legyenek.

    AZ ÚJ TAGÁLLAMOKHOZ KAPCSOLATOS KIEGÉSZÍTÉSEK, KELL KAPCSOLJA AZ ILLUMINÁTUMOT.
    1. $ 550,000 USD készpénzes jutalom.
    2. Egy új, Sleek Dream CAR értékű, 150 000 USD dollár értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónap a találkozóról a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és az 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekli, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az Illuminati testvériség, amelyhez csatlakozhatsz bárhol a világon, India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATE EGYESÜLT ÁLLAMOK

    VálaszTörlés
  13. Üdvözöljük a világítórendszer nagy rendjétől az egyesült államokhoz és a világ minden tájához, ez egy nyílt lehetőség arra, hogy csatlakozzon az Illuminate testvériségéhez, ahol helyreállíthatja elveszett álmait, és ahol láthatja a gazdagság és a boldogság fényét véráldozás nélkül. És 550 000 USD összeget is fizetünk, hogy üdvözölhessük az új tagokat, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint a választásuk és elhelyezésükhöz tartozó házakba befektetéssel, valamint az életben rejlő lehetőségekkel, hogy híresek legyenek.

    AZ ÚJ TAGÁLLAMOKHOZ KAPCSOLATOS KIEGÉSZÍTÉSEK, KELL KAPCSOLJA AZ ILLUMINÁTUMOT.
    1. $ 550,000 USD készpénzes jutalom.
    2. Egy új, Sleek Dream CAR értékű, 150 000 USD dollár értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónap a találkozóról a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és az 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekli, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az Illuminati testvériség, amelyhez csatlakozhatsz bárhol a világon, India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATE EGYESÜLT ÁLLAMOK

    VálaszTörlés
  14. Üdvözöljük a világítórendszer nagy rendjétől az egyesült államokhoz és a világ minden tájához, ez egy nyitott lehetőség arra, hogy csatlakozzon az Illuminate testvériségéhez, ahol visszaszerezheti elveszett álmait, és ahol láthatja a gazdagság és a boldogság fényét vér áldozata nélkül. És 550 000 USD összeget is fizetünk, hogy üdvözölhessük az új tagokat, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint a választásuk és a helyükhöz tartozó házakba befektetéssel együtt, valamint ezt a lehetőséget az életben, hogy híresek legyenek.

    AZ ÚJ TAGÁLLAMOKHOZ KAPCSOLATOS KIEGÉSZÍTÉSEK, KELL KAPCSOLJA AZ ILLUMINÁTUMOT.
    1. $ 550,000 USD készpénzes jutalom.
    2. Egy új, Sleek Dream CAR értékű, 150 000 USD dollár értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónap a találkozóról a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és az 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekli, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az Illuminati testvériség, amelyhez csatlakozhatsz bárhol a világon, India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATE EGYESÜLT ÁLLAMOK

    VálaszTörlés
  15. Üdvözöljük a világítórendszer nagy rendjétől az egyesült államokhoz és a világ minden tájához, ez egy nyitott lehetőség arra, hogy csatlakozzon az Illuminate testvériségéhez, ahol visszaszerezheti elveszett álmait, és ahol láthatja a gazdagság és a boldogság fényét vér áldozata nélkül. És 550 000 USD összeget is fizetünk, hogy üdvözölhessük az új tagokat, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint a választásuk és a helyükhöz tartozó házakba befektetéssel együtt, valamint ezt a lehetőséget az életben, hogy híresek legyenek.

    AZ ÚJ TAGÁLLAMOKHOZ KAPCSOLATOS KIEGÉSZÍTÉSEK, KELL KAPCSOLJA AZ ILLUMINÁTUMOT.
    1. $ 550,000 USD készpénzes jutalom.
    2. Egy új, Sleek Dream CAR értékű, 150 000 USD dollár értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónap a találkozóról a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és az 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekli, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az Illuminati testvériség, amelyhez csatlakozhatsz bárhol a világon, India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATE EGYESÜLT ÁLLAMOK

    VálaszTörlés
  16. Üdvözlet az ILLUMINATI nagy rendjétől az Egyesült államok és a világ minden táján, ez egy nyitott lehetőség arra, hogy csatlakozzon az Illuminátus testvériségéhez, ahol visszaszerezheti elveszett álmait, és ahol láthatja a gazdagság és a boldogság fényét vér áldozata nélkül. És 650 000 USD összeget is fizetünk, hogy üdvözöljük az összes új tagot, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint a választásuk és a helyükön elhelyezkedő házat a beruházásokkal együtt, valamint ezt a lehetőséget az életben, hogy híresek legyenek.

    AZ ÚJ TAGÁLLAMOKHOZ HOZZÁADOTT KIEGÉSZÍTMÉNYEK, KELEK AZ ILLUMINATI SZÁMÁRA.
    1. $ 650,000 USD készpénzes jutalom.
    2. Egy új, Sleek Dream CAR értékű, 150 000 USD dollár értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónap a találkozóról a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és az 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekli, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az Illuminati testvériség, amelyhez csatlakozhatsz bárhol a világon, India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI EGYESÜLT ÁLLAMOK

    VálaszTörlés
  17. Üdvözlet a NAGY ILLUMINATI RENDELÉSBŐL az Egyesült Államokban és az egész világon. Ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzunk az ILLUMINATI RENDELET testvériségéhez, ahol visszaszerezhetjük elveszett álmait, és ahol láthatjuk a gazdagság és a boldogság fényét is. bármilyen véráldozat. És az évek során világ vezetőinek, MILLIONAIRES, BILLIONAIRES, TUDOMÁNYOS, SUPERSTARS és minden életművének van, szívesen látják Önt a világ minden tájáról a faj, a vallás és az etnicitás szempontjából.
    Kérjük, írjon nekünk a privát e-mail címre: greatilluminate99@gmail.com

    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI Egyesült Államok.

    VálaszTörlés
  18. Üdvözlet a NAGY ILLUMINATI RENDELÉSBŐL az Egyesült Államokban és az egész világon. Ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzunk az ILLUMINATI RENDELET testvériségéhez, ahol visszaszerezhetjük elveszett álmait, és ahol láthatjuk a gazdagság és a boldogság fényét is. bármilyen véráldozat. És az évek során világ vezetőinek, MILLIONAIRES, BILLIONAIRES, TUDOMÁNYOS, SUPERSTARS és minden életművének van, szívesen látják Önt a világ minden tájáról a faj, a vallás és az etnicitás szempontjából.
    Kérjük, írjon nekünk a privát e-mail címre: greatilluminate99@gmail.com

    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI Egyesült Államok.666

    VálaszTörlés
  19. Dearest Esteems,

    We are Offering best Global Financial Service rendered to the general public with maximum satisfaction,maximum risk free. Do not miss this opportunity. Join the most trusted financial institution and secure a legitimate financial empowerment to add meaning to your life/business.

    Contact Dr. James Eric Firm via
    Email: fastloanoffer34@gmail.com
    Whatsapp +918929509036
    Best Regards,
    Dr. James Eric.
    Executive Investment
    Consultant./Mediator/Facilitator

    VálaszTörlés