Demokratikus tragikomédia - I. felvonás

Ha az igazságkutatás közben eddig megszerzett ismereteimet röviden összegezni szeretném, azt kellene mondanom, hogy a bűn (áldozati) bakokat, miként a tézist és az antitézist is, a nevető harmadik dobta elénk, hogy megosztottságunkkal is az „ő” ügyét segítsük. És természetesen folyamatos kontroll alatt tartja mindkét oldalt, hogy azok „csatározásából” létrejövő szintézis biztosan kedvező legyen számára.

Akik olvasták korábbi jegyzeteimet, vagy ismerik az Arisztotelész, illetve Hégel féle dialektika alapjait, azoknak biztosan nem mondtam semmi újat. Viszont tapasztalatim szerint, sajnálatos módon ezen információk nem részei az általános ismereteknek. Ezért érdemesnek látom kicsit boncolgatni a témát.

Hogy napjaink egyik meghatározó világnézete a dualizmus, azzal talán nem árulok el nagy titkot. Az élet legapróbb részletében is megjelenik a kettősség, a látszólag két ellentétes erő harca, de vizsgáljuk meg a jelenséget a hatalomgyakorlás, és elnyomás szemszögéből. Miként alkalmazható a dialektika a hatalom eszközeként?

Mivel a gondolkodó emberek tudatra ébredésének több fokozata is lehet, ezért igyekszem több példán keresztül is bemutatni a jelenséget.

Kezdetnek a legjobb talán, ha politikai életből merítünk. Hisz ezen a területen elég egyértelműen kirajzolódik a két „ellentétes” pólus. Itthon többnyire jobb- és baloldalnak hívjuk őket. De szokás még a konzervatív és liberális, vagy Amerikában a republikánus és demokrata tengelyen megosztani a társadalmat. Nem másról van szó, csak megosztásról, de picit azért részletezném.

Politológiai szempontok szerint persze több oldalon keresztül lehetne taglalni a két oldal közti különbségeket, jó magam is tanultam őket, viszont értelmét sosem láttam. Első sorban azért mert nyilvánvaló, hogy miként az élet egyéb területein, úgy a politikában sincs sok közös az elmélet és a gyakorlat között. Legalábbis nagyon nehéz felismerni a tankönyvekben olvasható „jobb oldali értékeket” mondjuk a Fidesz politikájában. De ugyan ilyen nehéz a dolgunk, ha a „bal oldali” értékeket keressük az MSZP-SZDSZ kormány által hozott törvények mögött. Másrészt pedig célszerűbbnek látom a politikai pártokat megítélni tetteik, és azok következményei alapján, nem pedig a magukra erőltetett eszmék szerint. Hogy történelmünk egyik híres kőművesét idézzem, „Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.”

"Ellenzékben", mikor elegek az üres szavak is, hogy képernyőre kerüljön az ember, akkor persze mindkét oldal tudja, mit is kellene tenni, képviselni. Viszont amikor megadatik rá a lehetősét, valahogy mindig elmarad az elmélet gyakorlatba való átültetése. Persze még utolsó útszéli kocsma-politológus is megmondja, hogy a válság miatt kényszerpályára van állítva az ország, mind gazdaságilag, mind politikailag. Lényegi kérdésekben az IMF és az EU diktál. Elég sokszor szajkózta már ezt a TV ahhoz, hogy mindenki elhiggye és tényként kezelje. Meglátás jó ugyan, kényszerpályán mozog az ország, de nem csak az IMF-nek, az EU-nak, illetve a válságnak köszönhetjük ezt, ezek csupán csak eszközök a hálózat kezében.

Persze Viktor megpróbálta eladni magát szabadságharcosnak, de ezt a fajta harcot most hadd ne minősítsem. Akit a Viktor féle "küzdelem" részletei érdekelnek, azok javaslom Elek Attila írásait a Független Szabad Európa hasábjain, vagy weblapján.

De akkor mi szükség erre dualista megosztásra? Merül fel a kérdés bennünk jogosan. Egyszerű, minél megosztottabb egy nemzet, annál könnyebb uralkodni felette.

Szomorú, de a fontosabb kérdésekben még nyílt, külső nyomás nélkül is egyetértés van a parlamenti pártok között. Elég csak monetáris és fiskális jogok privatizálását, vagy az EU-hoz, NATO-hoz való csatlakozást megemlíteni. A „politikailag korrekt” határok közül egyik sem kívánkozik kilépni. (Elsőre talán úgy tűnhet, hogy volt már rá példa, de majd látni fogjuk, hogy ugyanezen játék része az is, csak egy másik „színtéren”.)

Hogy ennek ellenére a társadalom, mégis működjön, ott vannak a huszadrangú kérdések, amiken aztán jókat vitatkozni a parlamentben, vagy politikai műsorokban. Fontos megjegyezni, hogy ezen „vitatott kérdések”, többnyire a korábban egyetértésben meghozott, a nép és a haza szempontjából rossz döntések következményei. Például meg lehet-e élni 47 ezer forintból? Lehessen-e cigizni a kocsmába? A tandíj kérdése stb… Persze biztosan fontos kérdések ezek is, csak az igazi problémáinkat tekintve, teljességgel irrelevánsak. Miért? Mert ha az állam adóbevételeinek közel fele nem adósságszolgálatra menne el, akkor lehet, hogy nem csak 47 ezer forint jutna, vagy akkora vásárlóértéke lenne annak a 47 ezer forintnak, hogy bőven elég lenne…Vagy ha tegyük fel, nem adósságalapú pénzrendszert alkalmaznánk, lehet, általában könnyebb lenne az élet. De az, hogy újra állami tulajdon legyen a monetáris felségjog, az eszébe sem jut egyik oldalnak sem. Még a magát radikálisnak valló Jobbik részéről sem hallani ilyen felvetést. Eddig a talán akkor mentek a legmesszebbre, mikor az államadósság „újratárgyalását” tűzték zászlajukra. Ja, és igen, EU-s zászlót is égettek már, Szegedi Csanáddal meg Novák Előddel az élen… Persze nem állítom, hogy az összes sajtótájékoztatójukat láttam volna, vagy ott lettem volna az összes összejövetelükön. Így persze lehet, hogy hangzottak már el, ennél merészebb mondatok is. De mint már arra utaltam, beszélni könnyű. Azt pedig személyesen tapasztaltam, hogy nem „képes” érdemi lépéseket tenni a Jobbik sem. Mikor nem voltak „képesek” egy jogilag előkészített, alátámasztott transzatlanti kötődésünket megszüntető népszavazási kezdeményezés mögé állni, akkor ezt számomra sikeresen bebizonyították. Magam kerestem meg ezzel kapcsolatban a területileg illetékes „képviselőmet”. De nagyon előre szaladtam, Jobbikról lesz még szó egyébként is majd a következő „szinten”.

De ha már transzatlanti kötődésről beszéltünk. 1992 óta van nekünk egy Magyar Atlanti Tanács nevezetű, „kormányon kívüli” intézményünk.  Ami nem kisebb feladatokat vállalt magára, mint azt, hogy „elősegítse az euró-atlanti elvek és értékek minél szélesebb körű elfogadását a magyar társadalomban”, vagy „terjessze a magyar társadalomban az alapvető európai értékeket és elveket”… Oldalakat lehetne arról is írni, hogy vajon, mik azok az európai elvek és értékek, amikre nekünk, magyaroknak, oly nagy szükségünk lenne… Talán a már említett kamatpénz rendszer? Vagy a szőnyegbombázás olaj és ópium mezőkért? Gyermekek és nők mészárlása talán? Lehetne még találgatni, de érdemes megnézni a MAT taglistáját is. Interneten elérhető, ajánlom figyelmetekbe!

Íme, néhány név a teljesség igénye nélkül: Antall Józsefné dr; Jeszenszky Géza, Keleti György, Schmitt Pál, Simicskó István dr., Medgyessy Péter dr., Martonyi János dr., Orbán Viktor, Fodor Péter dr., Habsburg György, Papp Gábor dr. Baló György.

Igyekeztem a jobbos-balos játszótér mindkét oldaláról megemlíteni neveket, hogy szemléltessem, nincs semmilyen ellentét eme két oldal érdekei és elvei között. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy egyetértésben terjesztik a már említett „európai értékeket és elveket”. Így már talán érthető, sőt talán bizonyított is, hogy nem valósak azok értékrendek, melyek mentén ma a háttérhatalom megosztani igyekszik a társadalmat. Hisz a magát jobb oldalinak (jobb-közép) valló Fidesz és a magát baloldalinak nevező MSZP soraiból is egyaránt találunk tagokat az "Atlanti Tanácsban". De érdemes megvizsgálni, e pártok történelmét is. Miként definiálta magát anno a Fidesz és mivé lett. Illetve honnan, miből alakult meg az MSZP.

Elsőre talán, mikor ilyen fajta megosztást hall az ember, hála a média agymosásának, azt hiheti, hogy két abszolút ellentétes erőről van szó, de látva az elmúlt 20 éve eseményeit, továbbá látva a közös célokat, amiket a MAT-on keresztül képviselnek, remélhetőleg a legelhivatottabb pártszimpatizánsban is sikerül felébreszteni a gyanú szikráját. Meggyőzni nem szándékozom senkit, nem olyan kérdések ezek, hogy érdemes lenen megpróbálni. Annál bonyolultabb dolog ez.

Visszatérve, így már talán a fenti állításom a szintézisről is érthetőbb. Látjuk, hogy a tézis, ami jelen esetben legyen, mondjuk a „jobboldal”, és az antitézis, jelenesetben akkor a „baloldal” (ál)küzdelméből miként, és milyen szintézis alakul ki, és milyen érdekeknek kedvez.

A bűnbak a (szaturnália áldozati bakja) pedig igény szerint választható ezen oldalak szereplői közül.

A pártok háttérhatalmi kötődését persze lehetne még részletezni, de ezen írásnak nem ez a célja. Akit érdekelnek ezek a dolgok, az nem egy „kerekasztallal társasággal”, klubbal, lovagrenddel, vagy akár páhollyal fog találkozni a kutatás közben.

Ígértem, hogy még szó lesz a Jobbikról. Nem felejtettem el, de mivel többen is megjegyeztétek, hogy túl hosszúak az  agymenéseim, ezért a nacionalizmus és cionizmus szemszögéből a következő írás fogja bemutatni, ugyanezt a megosztó játékot. Játéknak nevezem, de tudjuk mindannyian, egyáltalán nem játék ez.

Ne feledjétek, közös a célunk, és a közös ellenség igyekszik meggátolni annak elérését! Tehát semmi szükségünk megosztásra!

Folytatásért katt ide!