2013. április 16., kedd

"AskeNáCionizmus", avagy Dialektika az "Izmusok" Tükrében

Korábbi bejegyzés alkalmával a parlamentáris demokrácia jobbos-balos közjátékán keresztül ismerkedtünk a „háttérhatalmi dialektika” fogalmával. Ez alkalommal kicsit feljebb mászunk azon a bizonyos piramison (háromszögön), megközelítve a mindent (rosszul) látót. E bejegyzés alkalmával a „társadalmi megosztás” mögötti ideológiák, illetve azok között látszólag feszülő ellentétből létrejövő szintézis kerül a középpontba. Így az „izmusok” és az „antizmusok” lesznek főszerepben. A szabályok viszont a piramisnak ezen a szintjén is hasonlóak. Az ellentétek itt is ugyanolyan módon vonzzák egymást, és eme perverz vonzalom nászának, rothadó gyümölcsétől pedig a mai napig öklendezik szinte az egész emberiség. Na, de megint túlságosan előre szaladtam, végül is a mennyasszonyt is jól megtáncoltatják, mielőtt jól meg… Egyébként is óvatosan kell a függöny mögé néznünk, mert az ott látottak már-már a közerkölcs határát súrolják, és annak ellenére, hogy hardcore pornó mehet a tévében főműsoridőben is, az ilyenekről még beszélni sem nagyon ildomos manapság. Sőt, még kérdezni sem igazán szabad!

Kezdjük az elején, és ismerkedjünk meg először a különös szerelmi történet két főszereplőjével!  Az 1800-as évek, és az éppen aktuális „boldog békeévek” végén járunk. A régi rend alkonyán még nem látszanak a születendő új, XX. századi világrend körvonalai sem. A változás szele, akárcsak napjainkban, azért már érezhető volt, még akár az utca embere számára is. Viszont a folyamatos, és azóta is tartó tömegmanipuláció következtében, Albert Pike-on és rendtestvérein kívül, csak nagyon kevesen érthették a helyzet valódi tétjét. Az egyik örömapa, a történetesen magyar származású, de német ajkú zsidó, Herzl Tivadar,  feltehetőleg ezen kevesek közé, vagy épp valamelyik szervezkedő „testvériség” tagjai közé tartozott. Herzl egyébként maga is változtatásra tette fel relatív rövid életét (1860.05.02-1904.06.03). Fejébe vette, hogy a zsidóság helyzetén változtat és hazát szerez a zsidóságnak, mert szerinte az lenne az évszázadok óta tartó antiszemitizmus egyetlen megoldása, ha világban addig diaszpórában élő népnek lenne hova hazatérnie.

Akkoriban az európai zsidóság érzése szerint válaszúthoz érkezett. Folytathatja a polgári forradalmak idején megkezdett asszimilációs útját, és identitását, olykor vallását is feladva, végleg beolvadhat a befogadó európai nemzetek közé. Vagy épp ellenkezőleg, önálló, erős nemzetet formálva területet szerez magának és ott államot alapít.

Akárcsak manapság, száz évvel ez előtt is relatív nagy hatalom összpontosult az "zsidó identitásúak" kezében. Nem meglepő módon ez már akkor is komoly aggodalommal töltötte el a befogadó nemzeteket és természetesen azok vezetőit. Bizonyos szinten az „antiszemitizmus” már akkor is ismert fogalom volt. Ez egyáltalán nem csoda, hisz már akkor is szinte mindenki a háttérhatalom bankárjainak, például a Rothschildoknak tartozott, és a média nagy része is irányításuk alá tartozott. Relatív alacsony lélekszámuk ellenére, a befolyásuk az élet egyéb területein szintén komolynak mondható volt. Azt leszámítva, hogy a zsidó nemzeti identitás egyáltalán nem, vagy csak alig létezett, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a manapság szokásosnak mondható „zsidóhelyzet” volt jellemző akkor is.
Ahogy Herzl fogalmazott:

Zsidóhelyzet akárhol lehet, ahol számottevő zsidó él.”

Annak ellenére, hogy a zsidóságon belül akkoriban elhanyagolható volt a nacionalista, államalapítás gondolatával kacérkodók száma, Herzl még is az ő útjukat választotta. Sőt, idővel annak vezéralakjává vált. Az első ránézésre, adott esetben akár a zsidóság végleges vesztét is okozható antiszemitizmusra sem ő, sem későbbi követője, Nahum Goldman, nem mint veszélyforrásra tekintettek, hanem mint eszközre, ami kifejezetten segítheti az ő államalapító törekvéseiket. Mondván minél égetőbb a „zsidó kérdés”, annál könnyebb támogatókat találni az európai nemzetek között a zsidóság közel-keleten, egész pontosan Palesztinában való letelepítéséhez. Továbbá minél nagyon a zsidósággal szemben tanúsított ellenszenv, annál több zsidó fog a cionizmus falai között menedéket keresni. 

 
Goldman szerint a zsidók számára "szükséges" a "legdrasztikusabb és legkézzelfoghatóbb" tapasztalás a faji egységükre való rádöbbenésük érdekében, és hogy a "pszichológiai feltételek" csakis minden "elképzelhető és természetes nehézség" során teszik lehetővé a zsidók "egységesülési folyamatát".

Míg Herzl pedig így fogalmaz az antiszemitizmusról 1962-ben kiadott naplójában: 

„Azt hiszem, megértem az antiszemitizmust, ez egy nagyon komplex jelenség. Zsidóként szemlélem a fejleményeket félelem, vagy gyűlölet nélkül. Felismerem az antiszemitizmusban az öröklött előítéletet, a vallási türelmetlenséget, de azt is, ami önvédelem benne. A zsidókérdést nem tartom sem társadalmi, sem vallási kérdésnek, bármint fest is, hol így, hol amúgy. Nemzeti kérdés ez, és, ha meg akarjuk oldani, akkor mindenekelőtt politikai világkérdéssé kell tennünk, amelyet a kultúrnépek tanácsának kell megoldania. Mi nép vagyunk, egy nép.”

Sőt, még az ismert szófordulat, a „zsidó kérdés végeleges megoldása” is tőle származik. ("EndgültigeLösung der Judenfrage", Der Kongress, 1897. június 4-i szám)

Herzl 1896-ban publikálta a „Zsidó állam” című művét. Gyermeke, vagyis "izmusa" pedig 1897–ben, Bázelben az első, általa szervezett cionista kongresszus alkalmával látta meg a napvilágot.  A gyermek a „Cionizmus” nevet kapta.  A mozgalom elsődleges célja pedig a zsidó állam megalapítása volt. Eme cél szentesített minden eszközt. Elérése érdekében Herzl eleinte a németekkel és törökökkel ült tárgyaló asztalhoz, majd  az oroszokkal és a britekkel is felvette a kapcsolatot.
 

"A cionizmus olyan otthont akar teremteni a zsidó népnek Palesztinában, amely a törvény védelme alatt áll." 

A kongresszuson megalapították továbbá a „zsidó nép” politikai tömörülését, a "Cionista Világszervezetet”, melynek elnökéül mindenki nagy-nagy meglepetésére, Herzl Tivadart választották.  A következő öt évben további hat kongresszust tartottak, melyeken létrehozták a céljaikat szolgáló intézményrendszert. Így megalapították például a Zsidó Nemzeti Alapot és a mozgalom újságát, Die Welt címmel. Továbbá egyesek szerint, e kongresszusokon született meg, a "Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve" című jegyzet gyűjtemény is, melyben magas rangú cionista vezetők, rabbik írták le zsidóság világhódító tervét. A cionisták szerint ez persze aljas rágalom, és csak lejáratásról van szó, "rosszakaróik" rosszízű tréfájának tudják be. Egyes kutatók pedig a jezsuita cselszövés részének tekintik. (Mindenesetre az abban foglaltak és valóság között különösen nagy az átfedés, ez vitathatatlan!)

Herzl érdemei ugyan elvitathatatlanok a zsidó nacionalizmus megerősítésében és a nemzetközi cionista mozgalom megszervezésében és megerősítésében, viszont a kitűzött céljainak elérését nem tudta megélni. Ugyan a britektől kapott ajánlat értelmében megalapíthatta volna a zsidó államot Ugandában, de ezt az ötletet a cionista kongresszus heves vitákat követően elvetette. Herzlt nem sokkal ez után a Szentföldön, Jaffában egy betegség fertőzte meg, mely magas lázzal, és szívének legyengülésével, végül halálával járt. Ezt követően az egyik főhősünk, azaz a cionizmus, illetve a cionista kongresszus a kutatók véleményei szerint a háttérhatalmi hálózat befolyása alá került. Egész pontosan a Cecil Rhodes alapította „Round Table”, magyarul „Kerekasztal” társasághoz kötődő, Chaim Weizmann, anglia cionista és szabadkőműves került vezető szerepbe. Ő, illetve csapata pedig a továbbiakban azzal a céllal használták a mozgalmat, hogy az segítse a világ fölötti hegemónia megszerzésére kitűzött terveik megvalósítását. Ezen tézis szerint Herzl halálát követően a cionizmus nem tekinthető pusztán egy zsidó nacionalista mozgalomnak, e szerepén túlmutatva, egyben a háttérhatalom eszköztárát is bővítette. Így a cionizmus megerősítése innentől kezdve nem csupán az asszimilációt elítélő, zsidó állam megalapítására törekvő zsidóság érdeke volt, hanem a nemzetközi magánhatalmi hálózaté is. (Természetesen az sem kizárható, ugyan erre vonatkozólag nincs információ, hogy Herzl maga is tagja lett volna eme hálózatnak.) Gyanú mindenesetre fenn áll, már csak azért is, mivel Albert Pike Mazzininek írott levelében, melyben a három, világhatalmi struktúrát átalakító világháború menetét vázolta fel, szintén kiemelt szerep jut az akkor még nem is létező „politikai cionizmusnak”. 

" A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét." 

Ezt erősíti, az egyébként szintén zsidó származású, Hanry Makow azon véleménye is, miszerint Izrael államának nem sok köze van az igazi zsidósághoz, mivel megalapítását kidolgozó és elősegítő cionista mozgalom csupán eszköz, egy világuralomra törő érdekszövetség kezében. Így Izrael adott esetben elnyomóból könnyedén, ismét áldozattá válhat. Makow szavaival élve, „kényszeröngyilkosság” áldozatává válhat. Ismerve Albert Pike, azaz a háttérhatalmasok világhódító, egyben világromboló terveit, egyáltalán nem olyan nehéz ezt elképzelni. Látva a manapság (érthető mód) egyre jellemzőbb Izrael ellenes hangulatot, egyenesen valószínűsíthető is. (Itt jegyzendő meg, hogy a háttérhatalom többnyire úgy manipulálja az általa gerjesztett problémára adott reakciókat, hogy azok józan paraszti ésszel gondolkodva, elsőre bárki számára teljesen logikusnak tűnjenek.) Romantikus történetünk egyik szereplőjéről, a cionizmusról elöljáróban ennyi talán elegendő is. Természetesen később még szerephez jut.
 
Ideje bemutatni a másik főszereplőnket, a szintén az "izmusok" családjába tartózó nacionalizmust, egész pontosan a nacionalizmus és a szocializmus egyesítéséből létrejövő nácizmust. Amiről manapság, szinte kivétel nélkül mindenkinek, egy amfetaminoktól felpörgött, fura bajszú, egyébként kiváló szónok juthat eszébe. Aki egyben a feljebb emlegetett zsidóság valaha volt legnagyobb ellenségének szinonímája.  Mellette még az ókori zsidóságot elnyomó uralkodók is eltörpülnek. Bizonyára mindenki kitalálta már Adolf Hitlerre, és az ő pártjára a NSDAP-re gondolok. Illetve gondol mindenki, aki csak meghalja ma a „náci” kifejezést. A másik örömapához, Herzlhöz hasonlóan, Hitler is saját könyvvel igyekezett gondoskodni „gyermeke” megfelelő neveltetéséről. Mozgalmának, "izmusának" ideológiai alapjait az először 1925-ben megjelenő, Mein Kampf című művében fogalmazta meg, amiben a fajelmélet mellett, még az eugenizmusra utaló sorokat is találhatunk.

„A tudósok népe, ha ráadásul testileg degenerált, akaratgyenge és gyáva pacifista, nem fogja meghódítani az egeket, sőt még csak a földön való létezést sem tudja majd magának biztosítani.” 


Aztán, hogy a Mein Kampf-ot Hitler írta-e, egyedül írta-e, esetleg jezsuita segédlettel, arról éppenséggel lehetne vitatkozni, sőt vitatkoznak is rendszeresen a világháló különféle bugyraiban. Ezen írásnak viszont nem célja tisztázni ezt a kérdést. Az viszont érdekes, hogy a cionizmus „szentírásával”, a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveivel kapcsolatban is megfogalmazódott a jezsuita manipuláció, elsőre talán nevetségesnek tűnő gyanúja.  Na, de az egyszerűség kedvéért, ez esetben maradjunk a hivatalos verziónál, miszerint Hitler írta, így tekintsük tehát őt a másik örömapának.

Ugyanakkor, ha a konteokat ez alkalommal figyelmen kívül is hagyjuk, a mellett a tény mellett nem mehetünk el, hogy maga a "nemzetiszocialista" elnevezés Hapoel Hazair cionista munkáspártjától származott, amely először hivatkozott a "volkssozialismus"-ra. A tulajdonképpeni náci ideológiát pedig, még jóval Hitler előtt, a cionista Viktor Chaim Arlosoroff fogalmazta meg, a Zsidó Nemzetiszocialista Párt számára készített manifesztumában, amely a "zsidó nemzetiszocializmus" /Der Jüdische Volkssozialismus/ cím alatt jelent meg Berlinben 1919-ben. Arlosoroff ezen művében gyakorlatilag leírta a teljes „hitleri ideológiát”, így többek között a bolsevista ellenségkép is bemutatásra került.

"A nemzeti eszme az egyetlen, amely lehetővé teszi a nemzetek közötti ligát. A kozmopolita szocializmus a bolsevizmus időleges sikere ellenére is kapitulálni kénytelen"




Feltehetőleg Hitler, a meglehetősen nagy ideológia azonosság ellenére, a félreértések elkerülése érdekében volt kénytelen a "nemzeti szocializmus" nevet választani, a cionisták által már alkalmazott, és egyébként alkalmasabb "népi-szocializmus" helyett. Kiemelendő azonosság a két elmélet között, hogy mindkettő faji alapon gondolkodik, mozgatója a fajelmélet. Közös ellenségük pedig az asszimilációra, teljes társadalmi integrációra hajlamos zsidóság. Ami puszta létével egyrészről relatív magas befolyása miatt veszélyt jelentett a német társadalomra, illetve annak vezető rétegeire. Másrészt zsidó identitásának feladása miatt, veszélyezteti zsidó nemzetet, így a zsidó állam megszületését is.



Itt kell bemutatnunk a Herzl által említett „zsidókérdés végleges megoldásának", mind a cionisták, mind pedig a nácik terveibe tökéletesen illeszkedő három lépését.

1. Az árja faj mintájára a judaizmus fajjá alakítása.

2. A többi fajtól történő teljes szeparációja.

3. Palesztinába történő emigrációja.

A történet tehát érezhetően csavarodik, hiszen már a két "ellentét" közti nyilvánvaló hasonlóságoknál, rokonságnál tartunk. Gyakorlatilag kezdünk megérkezni a bonyodalomhoz, amely egyes olvasókban esetleg előidézheti a kognitív disszonancia bizonyos tüneteit. Így biztosan vannak olyanok, akik már most jobb felső sarokban található „X”-re való kattintáson törik a fejüket. Hisz a legegyszerűbb módja, hogy az eddigi, jól bevált valóságképünkkel ellenkező információkból adódó belső (tudat alatti) feszültséget megszüntessük az az, hogy elzárkózunk magától az információtól. Mivel a post a későbbiekben is okot adhat rá, így kognitív disszonancia egyéb tüneteire még visszatérünk. Aki igazán kemény, vagy annak érzi magát, az folytatja az olvasást.

Összegezzük hát a fenti sorokat! A zsidóság teljes kiirtására törekvő náci ideológia dokumentáltan köthető, az állítólag kiirtandó zsidóság nemzeti ideológiájához, a cionizmushoz. Annak ellenére, hogy a későbbiekben, mint két ősellenség kerülnek bemutatásra, mondhatni két rokon ideológiákról van szó. (Én mondtam, hogy perverz egy nász ez.)

Manapság egyre többen, de jellemzően inkább a „szélsőjobboldali” mozgalmak,  nyíltan és egyre súlyosabb vádakkal támadják cionizmust, és a hozzá köthető terrorállamot, Izraelt. Jobb esetben legalább a kollektív bűnösség elvét nem alkalmazzák, és szem előtt tartják, hogy míg minden cionista zsidó, vagy annak mondja magát, addig nem minden zsidó cionista. Bár sajnos be kell ismerni, hogy retorikájuk többnyire csak az „egyszerű zsidózásig” terjed. Ezen mozgalmak, illetve ezen mozgalmak tagjai előszeretettel alkalmazzák ugyanakkor a náci Németország szimbólumait, éltetik annak fajgyűlölő tanait és egyértelműen kifejezik szimpátiájukat vele szembe. Leegyszerűsítve, aki manapság elítéli a cionista törekvéseket, azok többsége 99%, hogy szimpatizál a náci Németország ideológiájával, legalábbis annak, az utókor által/számára felépített illúziójával. El kell ismerni viszont, hogy ezen állítás, miszerint e két első ránézésre ellentétes, egymásnak feszülő eszme közeli rokonságban áll egymással, elég abszurdnak tűnhet azon olvasók számára, akik nem ismerik a „háttérhatalmi dialektika szabályait”!

Hogy állításunkat igazoljuk, mindenképp szükséges alaposabban megvizsgálni, eme két izmus relációját!


Menjünk vissza 1919-be, a cionista Arlosoroff művének megjelenésének évébe. Hitler ez idő tájt a német hírszerzésnek dolgozott, ahol a többek között az is a feladata volt, hogy a Német Munkáspárt után kémkedjen, még ebben az évben be is lépett a pártba. Ekkoriban a német hírszerzés feje az a Max Warburg volt, kinek testvére Paul, a Rothschild dinasztia megbízásából, pár évvel korábban oroszlánrészt vállalt a FED, az Amerikai Központi Bank szerepét betöltő magánbank megalapításában.  Továbbá mindkét Warburg tagja volt az I.G Farben igazgatótanácsának. Később ugyanennek az I.G Farbennek az auschwitzi telepét használta (Auschwitz III.) Hitler munkatábornként. Adolf Hitler tehát a hírszerzésen keresztül tudtával, vagy tudta nélkül, de kapcsolatban állhatott a háttérhatalmi hálózattal.

Hogy a Warburgok mennyire komolyan gondolták világhódító terveiket, íme egy azóta elhírsült idézet Paul Warburgtól:

"Akár tetszik, akár nem, világkormány lesz! Az egyetlen kérdés, hogy ez a kormány, hódítással vagy megegyezéssel jön létre."

Ma már az is bizonyított tény, hogy Hitlert pénzügyileg, nyersanyaggal és technológiával is támogatta a háttérhatalom. Elég csak a már említett Rothschild dinasztia pénzét, vagy Rockefeller családhoz köthető Standard Oil (Exxon) kőolaj szállítmányait, vagy az adminisztrációt segítő IBM gépeket említeni. Ez pedig arra enged következtetni, hogy ha Hitler személyesen nem is volt tagja a hálózatnak, bár ennek az ellentéte is könnyen elképzelhető, azok akkor is eszközként használták őt.

Az talán már most látható, hogy a nemzetközi magánhatalom kapcsolatban állt mind a cionizmussal, mind pedig a látszólagos ellentettjével, a nácizmussal. Így közvetlen irányítással, vagy manipulációval könnyedén elérhető volt az, hogy eme két ellentét kiegészítse egymást, és így olyan, magasabb célokat szolgáljon, amik illettek a hatalmasok elképzeléseibe, elősegítették terveik megvalósítását.

 
Ezen információk ismeretében már érthető, hogy annak ellenére, hogy Hitler elkobozhatta volna a teljes zsidó vagyont, miért segédkezett mégis, annak Palesztinába történő kimenekítésében. Ezáltal, pontosabban a HAAVARA program által nagyban segédkezett az újkori Izrael állam megalapításában. Az egyezmény értelmében a németországi zsidóságnak lehetősége volt pénzé tennie teljes vagyonát, a pénzt pedig elhelyezze zsidó tulajdonú német bankokban, melyeknek kirendeltségei működtek Tel-Avivban és Jeruzsálemben. Így a Palesztinába való érkezés után könnyedén hozzáférhettek a pénzükhöz és az utazás jelentette kockázatoktól is mentesültek. Eme méltatlanul elhallgatott egyezménnyel gyakorlatilag meg is érkeztünk a két „izmus” házasságához, amennyiben maradunk a korábban használt romantikus hasonlatnál. A Haavara egyezmény eltussolásának fontossága természetesen érthető, hisz e dokumentált egyezmény léte alapjaiban rengeti meg a manapság cionisták, liberalisták és úgy általában „antifasiszták” által előszeretettel hangoztatott, "zsidóság teljes kiirtására" vonatkozó téziseket. De a „dialektikus játék” nem csak ezen szereplőit hozhatja kellemetlen helyzetbe eme információ! Hasonlóan kényelmetlenül érintheti a feljebb említett „másik” oldalt is, akik a zsidóellenesnek vélt náci ideológia szimpatizánsainak tekintik magukat. Hisz a Haavara egyezmény egyértelműen bizonyítja, hogy a nácizmus nem hogy nem ellensége a cionizmusnak, sokkal inkább partnere, segítője annak!  Persze az ellentét látszatának fenntartása, a két ideológia "küzdelme", lévén, hogy mindkettő a befolyása alatt áll, tökéletesen megfelel a háttérhatalom terveinek. Erről viszont később, először vizsgáljuk meg alaposabban a feljebb említett egyezményt!

(A kognitív disszonancia elleni védekezés második tünete, mikor az agyunk igyekszik minket meggyőzni a feszültséget kiváltó információ hiteltelenségéről, igyekszik ellenérveket felhozni ellene, igyekszik megmagyarázni annak hamisságát, hogy csökkentse a feszültséget. Ez sajnos teljesen természetes reakció!)


A „Haavara” (héber: הסכם העברה) szó jelentése németül „haver”, de természetesen a héberben is megtalálható ez a kifejezés, onnan leginkább „mozgó házak”-ként lehetne magyarra fordítani, tehát valamilyen költözésre, költöztetésre utalhat. (Összegezve, némi humorral jelentheti végül is a nácik haverjainak költöztetését.) Ezt erősíti, hogy az angol történészek, mint "The Transfer Agreement", vagyis „Az áttelepítési megállapodás” utalnak rá. A Németországi Cionista Föderáció (die Zionistische Vereinigung für Deutschland), az Anglo-Palesztin Bank, és a náci Németország 1933.augusztus 25-én írta alá az egyezményt, mely folyamatos gazdasági kapcsolatot biztosított a nemzetiszocialista Németország és a palesztinai zsidó telepek között. Ugyanakkor a kitelepítést más szempontból is elősegítette. Az egyezmény értelmében például közel negyven darab „felkészítő”/”átképző” tábor alakult Németországban, többek között Nürnbergben, Mannheimban, Kölnben, Stuttgartban, Münchenben és Berlinben, hogy csak a nagyobb városokat említsük. A táborok elsődleges célja az volt, hogy felkészítse az urbánosodott, és egyébként sem a földműves szaktudásáról elhíresült zsidóságot az önfenntartó, telepes életre, hogy azok könnyebben boldoguljanak a kitelepítés után Palesztinában. Érdekesség, hogy a beszámolók szerint ezeknek a táboroknak a kapujában a mai izraeli zászló lobogott. Több ezer németországi zsidót készítettek fel ily módon a kitelepedésre, többségük még a háború kitörése előtt el is hagyta Németországot.
Továbbá az egyezmény következtében utazott például Leopold von Mildenstein (Leopold Itz, Edler von Mildenstein, képen jobb szélső) báró, egyben cionista szimpatizáns SS tiszt, és nem utolsó sorban, szuverén málta lovag, hat hónapra Palesztinába, hogy alaposan megérthesse, és tanulmányozhassa a zsidó telepek, a kibucok működését és előkészítse a tömeges kitelepítést. Az úton elkísérte Kurt Tuchler, ő a Cionista Föderációt képviselte, illetve felesége is.  A "kirándulás" feltehetően jól sikerült, hisz a beszámolók szerint Mildenstein, mint a cionizmus rajongója tért haza, és több kapcsolódó előadást is tartott,
illetve cikket jelentett meg, melyekben a cionizmust éltette. Sőt, még héberül is elkezdett tanulni. A beszámolója a náci felső vezetésre is nagy hatással lehetett, hiszen a birodalom még egy emlékérmét is veretett, megörökítendő a közös náci-cionista palesztinai tanulmányi kirándulás emlékét. Egyes források szerint a medál veretését maga Goebbels rendelte el. Az érme egyik oldalán egy hexagram, vagy ismertebb nevén Dávid- eredeti nevén Remfa csillag látható, „Ein Nazi Fahrt Nach Palesztina, azaz „Egy Náci Utazott Palesztinába” felirat kíséretében. A másik oldalán pedig a napdémon keresztje, azaz egy horogkereszt látható, alatta pedig „Und Erzählt Davon Im”, azaz „És Mesél Róla”.  Az alatt pedig külön „Angriff” felirat olvasható.  Ami jelenthet „kezdetet”, vagy „rohamot. Ugyanakkor nem is nagyon kell választani a két jelentés között, hisz végső soron az érme, pontosabban a „kirándulás”, melynek a medál emléket állít, tekinthető a cionisták palesztinai rohamának kezdeteként is.  Ez a medál nagyon jól szimbolizálja, hogy a két ellentét, legalábbis ma ellentétesnek bemutatott ideológia valójában közös tőről ered, stílusosan ugyanazon érme két oldaláról van csupán szó. Tehát ezen ideológiák mentén feszültséget szítani teljesen értelmetlen! Csúnya játékot játszik az a tömeggel, aki mégis ezt teszi!
Mildenstein egyébként túlélte a háborút, bármiféle felelősségre vonás nélkül. Az azt követő években polgári életet élt, dolgozott például a Coca-Cola ügynökeként is.


Felmerül a kérdés, mégis akkor kinek, milyen érdeke származik eme ideológiák látszólagos ellentétéből adódó feszültségből? Albert Pike feljebb idézett sorai választ adhatnak a kérdésre, de előbb még fontos pár gondolat erejéig megvizsgálni a ’30-as évek későbbi történéseit! Egész pontosan a „Kristályéjszaka” eseményei nem illenek az eddig bemutatott nácionista baráti viszony képébe. 1938. november 9-e éjszaka történtek bizonyára ismertek az olvasó számára, hisz az iskolai tananyag részét képezik, és a kapcsolódó propagandában is kiemelt szerepük van. Az emlékek felelevenítése céljából, nézzük mi a hivatalos tényállás az ominózus éjszakával kapcsolatban. E szerint „egy Franciaországban szolgáló német diplomata, Ernst Eduard vom Rath meggyilkolása miatt megtorlásként elrendelt, központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullámról” van szó. Több probléma is van viszont ezzel az "elmélettel" kapcsolatban. Először is az éjszaka eseményeit Goebbelsnek kellett anno kommunikálnia. Az ő elmondása szerint a diplomata megölése hirtelen, spontán felkorbácsolta a népharagot, mely ily módon rombolásba és zsidó ellenes atrocitásokba torkollott. Ezt a verziót ugyan még ő maga sem hitte el, több forrás is megerősíti, hogy bizonyos titkos szervezet ténykedését feltételezte a történtek mögött, mivel azt maga is kizártnak tartotta, hogy spontán ilyen jól szervezett, szisztematikus erőszakhullám kapjon szárnyra. Arról pedig feltehetőleg tudott volna, ha pártja rendelte volt azt el.  (Persze miért is ismerné be? A kérdés jogos, és valóban nem kell, hogy Goebbelst az őszinteség mintapolgárának gondoljuk, ismerve a tömegmanipulációs eszközeit pedig végképp nem.) Mégis, egyszerűen nem illik a náci Németország korábban tanúsított zsidó politikájába egy ilyen drasztikus lépés, és a német lakosságra sem volt jellemző az ilyen szélsőséges antiszemitizmus.

„Mivel maguk a nácik sem tudták elképzelni, hogy más szervezett erő is felléphet, így a náci vezetők önmaguk között keresték a lehetséges bujtogatót. A pártvezetők egymásra mutogattak. Hitler például azt gondolta, hogy Göbbels lehet az egyik ilyen számba jöhető bujtogató. Tény, hogy csak egyes SA emberek megbüntetésére került sor, akik közvetlenül részt vettek a pogromban, és akiket gyilkosságért, támadásért, rablásért, fosztogatásért és más büntetendő cselekményekért - zsidó és német tanúk vallomásai alapján - felelősségre vontak.

Hitler minden esetre elrendelte a történtek kivizsgálását, de a bírósági eljárásokat felfüggesztette egészen addig, amíg az elkövető SA-tagokat a náci párt legfelsőbb pártbírósága felelősségre nem vonta. Ez a pártbíróság azonban csak a pártból való kizárásról dönthetett. Walter Buch, aki ennek a legfelsőbb pártbíróságnak az elnöke volt, jelentést készített a szintén szuverén málta lovag Göringnek. Ingrid Weckert áttanulmányozta a jelentést, továbbá számos olyan dokumentumot, amelyek a II. világháború utáni náci bűnözők elleni perekről készültek. Ezekben megtalálhatóak több ezer felelősségre vont személynek a gyakran teljesen egybehangzó tanúvallomásai, amelyekből a német történész a következőket állapította meg: 

Már 1938. november 8-án, vagyis egy nappal a pogrom előtt, ismeretlen személyek tűntek fel Hessen tartománynak a francia-német határhoz közel fekvő több kisvárosában. Ezek az ismeretlenek felkeresték a polgármestereket és a náci párt helyi vezetőit, valamint más hivatalos személyeket, és azt tudakolták: milyen akciók készülnek a zsidók ellen vom Rath meggyilkolását követően? A megkérdezettek meglepődve válaszolták, hogy nem tudnak ilyen akciók előkészületeiről. Az említett személyek úgy tettek, mintha ezen fel lennének háborodva. Követelték, hogy tegyenek valamit a zsidók ellen, majd hirtelen távoztak. A felkeresett helyi vezetők többsége jelentette ezeket az incidenseket a rendőrségnek, illetve megvitatta a barátaival. Úgy gondolták, hogy ezek a fura alakok szélsőséges antiszemiták, és ezzel lezártnak tekintették az ügyet.

Az egyik ilyen kisvárosban két SS-egyenruhába öltözött személy az SA helyi vezetőjéhez ment, aki ezredesi rangot viselt és azt parancsolta neki, hogy romboltassa le a közeli zsinagógát. Ezt mai szemmel akár természetesnek is fogadhatjuk, de aki ismeri, hogy milyen viszonyban állt egymással az SS és az SA, az tudja, hogy a két szervezet teljesen önálló volt, és az SS nem parancsolhatott az SA-nak. Az SS valódi tagjai soha nem próbálták meg, hogy parancsokat osztogassanak SA egységeknek. Mindez arra utal, hogy ezek az idegenek egyben külföldiek is lehettek, akik nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy miként oszlanak meg a hatáskörök a nemzetiszocialista Németországban. Az SA ezredese elutasította ezeknek az "SS-eknek" a kívánságát és azonnal jelentette a történteket feletteseinek.

Amikor ezek a provokátoroknak nevezhető személyek felismerték, hogy eredeti elképzelésük nem valósítható meg a helyi vezetőkön keresztül, akkor taktikát változtattak és közvetlenül a járókelőket kezdték uszítani az utcákon. Egy másik hesseni kisvárosban két férfi tűnt fel a piactéren és beszédet mondott, a zsidók ellen uszítva a jelenlévőket. A hallgatóság közül egyesek valóban rárontottak a zsinagógára, de a két uszítónak nyoma veszett. Hasonló esetek fordultak elő más helységekben is. Ismeretlen személyek tűntek fel, uszító beszédet mondtak, elkezdték kövekkel betörni az ablakokat és kirakatokat, megrohamoztak a zsidó épületeket, iskolákat, kórházakat és zsinagógákat, majd pedig nyomtalanul eltűntek. Ezek a különös események már november 8-án elkezdődtek, vagyis mielőtt még Ernst vom Rath meghalt volna. Halálát csak késő este jelentették. Az a tény, hogy e különleges incidensek egy nappal hamarabb kezdődtek, mint ahogy vom Rath meghalt, azt bizonyítja, hogy a "Kristályéjszaka" valódi oka nem a német diplomata halála feletti felháborodás volt.” 

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a zsidóellenes atrocitásokat kiváltó gyilkossággal kapcsolatban is több kérdés merül fel.

„Grünspan 1936-ban, miután befejezte az alapfokú iskoláit, Hannoverbe utazott. Apja, aki szabó volt, az I. világháború után költözött át Lengyelországból Németországba. Az ifjabb Grünspan nem kedvelte a munkát és gyakran időzött Brüsszelben és Párizsban a rokonainál. 1938 februárjában lejárt lengyel útlevele, és a francia hatóságok nem hosszabbították meg tartózkodási engedélyét. Párizsban élő nagybátyja ragaszkodott hozzá, hogy Herschel távozzon az otthonából, mert nem akart összeütközésbe kerülni a hatóságokkal.
Noha Grünspan-nek nem volt sem állása sem pénze, mégis be tudott költözni egy szállodába. Ez a szálloda történetesen a befolyásos zsidó szervezet, az International League Against Anti-semitism, LICA (az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Liga) hivatali helyiségeinek a közelében volt. Felmerül a kérdés, ki tartotta el a fiatalembert 1938 februárjától, és ki fizette a szállodai szoba bérét? Mint már említettük, teljesen pénztelen volt és még érvényes személy-azonossági papírokkal sem rendelkezett 1938 februárja és novembere között. Mégis nemcsak megélt, de még arra is volt pénze, hogy vásároljon 250 frankért 1938. november 7-én egy kézifegyvert, s egy órával később a német nagykövetségre menjen és ott lelője vom Rath-ot.
Grünspan-t a helyszínen letartóztatták, és a rendőrségre vitték. Noha teljesen ismeretlen lengyel zsidó volt, pénz nélkül, támogatók nélkül, mégis Franciaország egyik leghíresebb jogásza, Moro Giafferi vállalta el a rendőrségen a védelmét, mindössze néhány órával a merénylet után. Giafferi közölte a rendőrséggel, hogy ő Grünspan ügyvédje. A híres ügyvéd megérkezését megelőzően semmilyen hír nem látott napvilágot vom Rath meggyilkolásáról. Felmerül a kérdés, honnan szerzett tudomást Giafferi a halálos lövésről? Lehet, hogy előzetes tájékoztatást kapott? Elképzelhető, hogy ez megfelel a bevett gyakorlatnak, mégis felmerül a kérdés, hogy miért volt Giafferi minden habozás nélkül kész a teljesen ismeretlen külföldi ügyét felvállalni? Hiszen egy ilyen híres ügyvédnek tetemes összegeket is kell fizetni költségek és tiszteletdíj címén.
A történelemből tudjuk, hogy Giaferri a következő évek során lelkiismeretesen gondját viselte Grünspan-nek. Mielőtt azonban ezt az ügyet letárgyalták volna a francia bíróságok, kitört a második világháború. Később a Wehrmacht megszállta Franciaországot és a francia hatóságok átadták Grünspan-t a németeknek. Németországban többször is kihallgatták, de bírósági eljárást nem folytattak le ellene. Giafferi közben Svájcba költözött és onnan viselte gondját Grünspan-nak.

Németországban több hivatalos személy is bíróság elé akarta állítani és ki is tűzték a bírósági tárgyalás időpontját, de újból és újból elhalasztották. Amikor a szóban forgó hivatalos személyek tudakolták, hogy miért nem állították bíróság elé, mindig valamilyen - a korábbitól eltérő választ - kaptak ez irányú kérdéseikre. Az ügyet beborító misztikus homály csak a háború után kezdett oszladozni, amikor egy feljegyzésre bukkantak a Grünspan akta sok száz oldalnyi iratcsomójában. A feljegyzés szerint nem hivatalos okból mellőzik a Grünspan elleni bírósági eljárást.

A hivatalos történetírás sem tudja megmagyarázni, hogy a jogtalanságok és bűnök sorozatát elkövető nemzetiszocialista rendszert miként élhette túl a vom Rath-ot meggyilkoló Grünspan, és térhetett vissza sértetlenül Párizsba a világháborút követően. Az is kérdés, hogy miért pont a francia fővárosba, ahol újból letartóztathatták volna? De nem ez történt, hanem új nevet vett fel, és új személyazonosságához megkapta a szükséges papírokat. Kérdés, hogy kitől? Ki segített neki Párizsban?

Nemcsak Herschel, de a Grünspan család egésze túlélte a háborút. Herschel apját, anyját, bátyját és nővérét Lengyelországba deportálták, de onnan végül is ki tudtak vándorolni Palesztinába. Minderre abban az időben került sor, amikor a Palesztinába történő kivándorlás olyan személyekre volt korlátozva, akik legalább ezer angol font készpénzzel rendelkeztek. Grünspan apja, egy szegény szabó, bizonyára nem rendelkezett a négy személyhez szükséges négyezer angol font készpénzzel."

Mindezek tükrében még inkább érthető Goebbels gyanúja, miszerint egy „titkos társaság” állhatott a háttérben. Vajon kire gondolhatott? A kérdés persze költői, idézzük csak fel újra a cionista vezető, Nahuman Goldman korábban már leírt szavait! Goldman szerint tehát a zsidók számára "szükséges" a "legdrasztikusabb és legkézzelfoghatóbb" tapasztalás a faji egységükre való rádöbbenésük érdekében, és hogy a "pszichológiai feltételek" csakis minden "elképzelhető és természetes nehézség" során teszik lehetővé a zsidók "egységesülési folyamatát"… Vajon kiknek állhatott érdekében ilyen és ehhez hasonló szélsőségesen drasztikus eszközök alkalmazása, az identitásában meggyengült zsidósággal szemben? Az első számú gyanúsított ismerve, a cionisták törekvéseit és módszereit, maga a cionizmus. A tény, hogy az ominózus este után növekedésnek indult a magukat cionistának valló zsidók száma Németországban, szintén erre enged következtetni. A diplomácia kapcsolat pedig hamar helyreállt a cionisták és partnereik, a nácik között.

Joachin Prinz németországi cionista vezető, aki később az Amerikai Cionista Kongresszus elnöke lett, alábbi sorokat írta az eseménnyel kapcsolatban:

„Németországban mindenki tudta, hogy kizárólag a cionisták tudták felelősségteljesen képviselni a zsidókat a náci kormánnyal való tárgyalások során. Mi mind biztosra vettük, hogy előbb-utóbb a kormány a zsidókkal közösen kerekasztal-konferenciát fog szervezni, ahol – miután a lázongások és atrocitásai abbamaradtak – egy új státuszú/identitású német zsidósággal lehet majd számolni. Ennek köszönhetően a német kormány ünnepélyesen hirdethette ki, hogy a földön egy olyan ország sem volt akkoriban, amely olyan komolyan próbálta volna megoldani a „zsidó problémát”, mint a náci Németország.”

Sőt, a nácik annak ellenére, hogy idővel minden más zsidó szervezet működését betiltottáka birodalomban, a cionisták egészen a háború kitöréséig szabadon tevékenykedhettek. A Haavara egyezményre „különös” módon nem voltak ráhatással a Kristályéjszaka eseményei és egészen 1941 végéig, Amerika hadba lépéséig érvényben maradt.


A háború kitérősével aztán felgyorsultak az események. Hitler világhódító útjára indult, megkezdte a retorikájában oly sokszor használt "új világrend" építését, vagyis ahogy a nagyobb beruházások nem ritka, ő is inkább rombolással kezdte. A háború eseményeit persze további több száz oldalon lehetne elemezni, ezen írásnak ez nem célja. Letehetnénk voksunkat akármelyik fél oldalán, de annak se lenne sok értelme! Felmerül viszont néhány kérdés, többek között az, hogy vajon Hitlert miért hagyta magára a háttérhatalom, vagy épp maguk a cionisták? Több lehetséges magyarázatot adó revizionista elképzelés is napvilágot látott az idők során. Az egyik szerint Hitler szembe ment az őt támogató háttérhatalom bankárkasztjával, és saját pénz nyomtatásába kezdett, ezzel haragította magára a hálózatot. Vannak, akik szerint Hitlernek Oroszország megsemmisítése lett volna az elsődleges feladata, de miután elvesztette az Orosz frontot szükségtelenné vált támogatói számára. Továbbá az sem kizárható, hogy a háttérhatalmasok eleve így tervezték a háború forgatókönyvét. Ennek pontos megítélése külön kutatást igényelne, és mivel ezen írás a dialektika szemszögéből vizsgálja az eseményeket, ezért a találgatások helyett inkább folytassuk az egymásnak feszülő „izmusok” és „antizmusok” csatájából létrejövő szintézissel! Mert hisz ez az a már említett rothadó gyümölcs, ami az utókor életére végül is közvetlen ráhatással bír ma is. Először, ha már szóba került pár mondat a II. világháború "szintéziséről". Röviden és tömören haverok, buli, Jalta. Azaz hivatalosan is találkozott néhány lovag és kőműves, illetve embereik, hogy felosszák maguk között a háborús koncot, hogy ezáltal új arculatot kapjon a világ. Pontosabban kétpólusúvá váljon. Mi más is kedvezhetne ennél jobban, egy a dialektika elve szerint működő háttérhatalmi hálózatnak, mint egy kétpólusú világ, ahol szabadon tesztelhetik az előre kidolgozott társadalmi modelljeiket. (Persze e modellek igény szerint alakíthatóak, bedönthetőek, ahogy épp a terv, illetve a cél megkívánja.)
Háború végének, másik mindenképp megemlítendő momentuma az 1944-es Bretton Woods-i egyezmény aláírása, mely egyezmény megreformálta és új alapokra helyezte a világ monetáris rendszerét. A legfontosabb, hogy az aláíró nemzetek többsége lemondott az aranyfedezetű pénzrendszerről, létrehozva így az első hitelpénzen alapuló nemzetközi valutarendszert. Ekkor fektették le továbbá a globális pénzügyi rendszer alapjait is. Az egyezmény olyan globális monetáris intézményeket hívott életre, mint az IMF, az IBRD és a Világbank. Továbbá ekkor használták először a "világpénz" kifejezést is. Ha pedig globális rendszerről beszélünk, akkor nem szabad elfelejteni, hogy 1945-ben, kvázi a népszövetség utódjaként megalapították az egyközpontú globális irányítás előfutárának tekinthető Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ). A székházra való nagy részét és hozzá az építése telket ki más, mint a korábban már említett Rockefeller család adományozta a testületnek. Összegzésül tehát a nagy-nagy világpusztító egymásnak feszülés eredménye, a világháborút megelőző időszakhoz képest, egy ténylegesen új világrend lett. Mely ugyan még nem jelentette a hatalom teljes, globális centralizálását, de tökéletes alappal szolgált, illetve szolgál ma is ahhoz, hogy a jövőben ez könnyedén kivitelezhető legyen.

Szintén a háborút követő szintézis eredményei közé sorolható, a két korábban már bemutatott főhősünk „gyermekének” születése is.  Mert hisz 1948. május 14-én megszületett Izrael állama. Ily módon a cionista törekvés, a háborús kínok ellenére, révbe ért. A zsidó állam megalakult, méghozzá pont ott, ahol azt szerették volna. Úgy, ahogy azt az 1917-es nem hivatalos Balfour nyilatkozat előrevetítette. A vallásában, identitásában meggyengült zsidóság a közös ellenségkép, és a gyűjtő táborokban való sínylődés hatására közösségé, nemzetté kovácsolódott össze, és nagy részük (persze közel sem mindegyikőjük) boldogan hagyta el szenvedéseinek helyszínét, Európát. Pont úgy, ahogy azt Goldman eltervezte.  A szenvedések mértékéről, illetve minőségéről lehetne persze vitatkozni. Ja, nem! Nem lehet vitatkozni, sem kérdéseket feltenni, ezért ebbe most nem is megyünk bele, az írás tárgyát tekintve egyébként is irreleváns. Akit e kérdés érdekel, az mindenképp nézzen utána David Cole, egyébként hithű zsidó munkásságának!

Látva a tézis és az antitézis manipulált harcát, a cionizmus és a látszólag ellene irányuló nemzetiszocializmusra levetítve, bizonyára többeknek eszébe jutottak napjaink eseményei. Hisz a hatalom, tartva magát Albert Pike korábbi terveihez, igyekszik ezen ideológiák mentén megosztani a társadalmat. A cionizmus a nyugati csatlósainak hála világpolitikai tényezővé nőtte ki magát, ami különböző módszerekkel, naponta hergeli világ közvéleményét, így csoportosítva őket, egy anticionista blokkba, hogy aztán azok a „háttérhatalmi dialektika” szabályai szerint, az elvárt szintézis érdekében ismét egymásnak feszülhessenek és kioltsák egymást. Így adva helyet a háttérben meghúzódó nevető harmadiknak és az "ő" új világrendjének. Ezen háború továbbá felerősítheti a világban már jelenleg is megfigyelhető folyamatokat, azaz az emberiséget egy szellemileg legyengült, dekadens, demoralizált, könnyen alakítható masszává "gyúrhatja", ami elfogadna, sőt szinte vágyna egy erőskezű, központi hatalomra, hisz annak felállítása, logikus lépésnek tűnne számára.

Az Amerikai Bankárszövetség (American Banker's Association) összefoglaló kiadványa így fogalmazta ezt meg 1924-ben: 

"Amikor az átlagemberek jogilag szabályozott módon elveszítik otthonukat, akkor engedelmesebbé és könnyebben kormányozhatóvá válnak egy erőskezű kormányzat számára, amelyet a vezető pénzemberek, a náluk lévő központosított gazdasági hatalommal tartanak kézben. Ezek közismert igazságok fontosabb embereink számára, akik most hozzáláttak olyan imperializmus létrehozáshoz, amely a világot kormányozza. A szavazók politikai pártrendszeren keresztüli megosztással rá tudjuk venni őket, hogy energiáikat olyan kérdések körüli küzdelemre fecséreljék, amelyeknek nincs jelentősége."

(Általában a bankok, bankárok elleni hergelés szintén eme dialektikus játék része. Addig uszítják, addig manipulálják a közvéleményt, míg azok maguk el nem várják, logikusnak nem találják, egy globális, bankrendszert ellenőrző "hivatal" felállításának gondolatát. Innen pedig már csak egy lépésre lesz, az ehhez kapcsolódó világkormány felállítása, ami a bankokat is eszközként használó háttérhatalmasok igazi célja. Úgy manipulálják az általuk generált problémára adott reakciókat, hogy végül a tömegek számára is logikus, sőt elvárt legyen a saját, előre eltervezett megoldásuk. Ez a folyamat természetesen egyidejűleg a hatalmuk kiterjesztésével jár.)

Azon tömörülésekben tehát, akik izmusokban, illetve antizumosokban gondolkodva játszák a háttérhatalmi dialektikát, ezáltal a társadalom megosztására alapozzák hatalmukat, soha, semmilyen körülmények között nem ajánlatos feltétel nélkül megbízni! Hiszen, ahogy azt „a mellékelt ábra” is mutatja, az igazi hangsúly sosem a tézisen, vagy az antitézisen van! Azok, illetve az azok ellentétéből adódó feszültség csupán kellék, az elvárt szintézis eléréséhez. Abban a pillanatban, amint valaki leteszi voksát a tézis, vagy az antitézis mellett, máris a vesztesek oldalára állt, és egy manipulált harc gyalogjává avanzsált. Mely szerep kizárt, hogy elfogadható lenne egy gondolkodó, igaz célokért küzdő ember számára! Nemzetiségi, vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül!  








Kognitív disszonancia elleni védekezés harmadik verziója, a feszültség keltő információ teljes ignorálása, figyelmen kívül hagyása. Ha a tévéből jön kikapcsolod, ha újságban olvasod, becsukod, ha cimborád mondja, belé fojtod a szót. Na, ha ezen sorokat olvassátok, akkor ezt lekéstétek. 

Az I. felvonásért katt ide!

forrás:
www.henrymakow.com/the_lies_of_zionism.html
http://vho.org/aaargh/fran/livres6/revizionizmusval.pdf
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1203.htm
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1106.htm
http://azvsas.blogspot.hu/2012/07/death-of-israels-pro-nazi-prime.html
http://www.vho.org/aaargh/fran/livres6/revizionizmusval.pdf

http://mtdaportal.extra.hu/books/Ha_akarjatok_nem_mese.pdf
http://www.ihr.org/jhr/v13/v13n4p29_Weber.html

7 megjegyzés:

  1. Érdekes olvasmány :) Egy biztos ha fenntartások nélkül szeretjük egymást akkor megváltozik minden itt a Földön...De vajon számít ez?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez bizonyos közösségen belül biztosan, sőt szükség is van rá! Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a fent is említett csapatot teljesen hidegen hagyja a "szeretet", őket a cél és a hatalom motiválja. Egyszerűen nem értenek a "szeretet nyelvén"...

      Törlés
  2. Érdekes, hogy a blog a világhatalom ellen van, még s azt kürtöli tovább amit a világkormány diktál. Szóó pparadox.

    VálaszTörlés
  3. " Az antiszemitizmus egy zsidó privilégium."

    VálaszTörlés
  4. " A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét."
    Albert Pike ugyanazt látta meg, amit a “Nyirkai jósok” vagy száz évvel később előrevetítettek: "A Kost Áldozó két fia tovább marakodik"

    Nem kellett ezekhez a megállapításokhoz sok ész – csak az évezredes folyamatok (és írások!) alapos áttekintése…

    Persze végén csattan majd most is az ostor - és lehet nagy meglepi lesz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd amikor megőrűl a sátán, vagy már megőrült? Akkor érzi a vesztét...

      Törlés